Reménység és félelem között nyújtom itt bé Nagyságodnak eggy próbámat, mellyre ezekbenn a’ napokbann Prof. Szabó Uram eggy nyomorúltt Munkának közlésével adott alkalmatosságot; – mert én egyedül Nagyságodnak az ítélletitől függesztem-fel belső érdemét ennek a’ darabnak is. Nem személlyét, hanem munkáját utállom ennek a’ szerentsétlen tsillagzatok alatt született Poétának, ’s ugyan azért kedvezek Nevének; ’s tsak a’ szükség vitt rá hogy Kónyit és Zechentert említtsem. Az elsőbb leg-inkább a’ Marmontel meséiért, az utóbb a’ Horátziusokért érdemli meg a’ Satyra korbattsát; a’ Landerer által quartal szerint nyomtattatni szokott darabokat pedig a’ következő sor hellyett kellett elő-hoznom:
Suffena omnia colligam venena.
Ezt Landerer meg-érdemli, mert minden választás nélkül ád-ki mindent, ’s a’ Haza-szeretetivel fedezgeti a’ pénz után való ásítozását.
Engemet erre a’ probára (az az, hogy visgálnám meg, mit lehetne magamtól idővel várnom ha versek’ írására adnám magamat) Prof. Szabó Uram vett, ’s igen örűlt első próbámnak. Talám erántam való baráttsága, talám a’ további lépésekre való bíztatás az, a’ mi javállását nyerte-meg. – Óhajtom hallani Nagyságodnak ítélletét, a’ szerint a’ mint azt eggy Kezdő óhajthatja, az az hibáinak ’s fogyatkozásinak elő-mutatásával. Hasonló végből zárom ide eggy még tsak most kezdett Jambusomnak az elejét, mellybe a’ Superstitiót és Irreligiót szándékozom eleven színnyeivel le-festeni. A’ Nagyságod Crisisei nékem kalaúzommá lesznek, ha folytatni fogom munkámat.
Kassán. 19. 8br.
1786.
Gróff x x x Ferentzhez.
El-ázott szemmel ’s szánakozva nézem én
Az esztelenség’ vakmerő bolondjait,
A’ kik, magoknak tettzvén, a’ meg-tévedés’
Eggyik széléről a’ másikra térnek-el;
’S kevélyen néznek-vissza már az el-hagyott
Ösvényre, mellyenn a’ Vak-hit vas lántzokonn
Kötözve tartja vért-könyvező foglyait.
Fel-fúvalkodva ’s lármázó kiáltozás
Között haladnak vertt ösvényekenn elébb;
’S kérkednek a’ bolondság’ tsengettjűivel.
Nézd, – ekként szóllnak, – a’ mi útunk tiszta út,
Lépésidet nem fogja dudva gátlani;
Nints itt tekervény, ezt sinór jegyzette-el,
’S minden lépésünk távolyabb és távolyabb
Von-el bennünket a’ meg-vakított Sereg’
Könyhullatással áztatott Óltáritól.
Öket setéttség fogta-el ’s vastag homály,
’S vakon ’s tipogva vonnyák rest lépéseket
A’ merre Papjok a’ setétbe tévedez.
A’ mit parantsol, a’ mit kíván, azt hiszik.
Barmokká lesznek, ’s rettegvén a’ büntetés
Előtt, édesség nélkűl töltik
*nélkűl <…> töltik
élteket.
Ők így: de minket a’ Világosság
*[A szó és az alatta álló kettő (áll szent) közepe némileg elmosódott.]
vezérl,
Előttünk mindég nyitva áll szent Temploma
Hol színről színre látjuk el-zártt titkait.
Nevetjük a’ tsábúlást mellyel a’ ravasz
*a’ <Papok> ravasz
Papok, setétebb századinkba’, orrokonn
Hurtzolták a’ vak Népet, mellyel ők
*ők<,>
Világosbb századinkba’ kintset gyűjtenek.
Magunktól függünk, ’s jobbunk mellett a’ szabad
Élet, balunknál a’ Vígasság
*Vígasság <bal> múlatoz.
múlatoz.
Nem ijeszt minket a’ Menny fel-lobbantt tüze,
Nem ijeszt földet rendítő dördületi:
Ha tsap, könnyebben ’s kínok nélkűl dűlök-el
A’ semmiségbe’; hogyha nem tsap hasztalan
’S gyermekhez illő vólt a’ félszeg rettegés.
Kedvemre élek, ’s vígan tőltöm éltemet.
Nints’ semmi tisztem; vagy ha van, úgy Kedvem az!
Hazám, Barátom, Istenem magam vagyok.
’S a’ t.