Pest, 1830. május 1.
Bártfainé elküldte nekem azt a verset, amelyet Ön, tisztelt barátom a mi kedves Erzsink korai halálára írt. Finom és elmés, ízében görög, nagyon tetszik és lekötelez a megküldésével, hisz úgy vélem, hogy Bártfainé az Ön megbízásából küldte el nekem. Szívesen lefordítottam volna, de alig gyógyultam meg a mellhártyagyulladásból, ma első nap, hogy kimentem, a fejem még nem áll rá, hogy versekkel foglalkozzak, tehát ez egy későbbi alkalomra marad. – Hogy áll Sallustiusa? Megjelenésének feszült várakozással nézek elébe, de még mindig hiába. Bécs népszerű történetét írom meg egy terjedelmes kötetben, olyan kell, hogy legyen, hogy Bécs minden értelmes polgára, minden kicsit is művelt polgárasszonya élvezettel és a maga okulására olvashassa; minden nap elmondom magamnak Quintilianusnak ezt a mondatát: historia scribitur ad narrandum non ad probandum. A komisz mellhártyagyulladás nélkül már elkészültem volna vele, vagy a végéhez közel járnék. Olyan víg életet kívánok Önnek, mint amilyen a mai nap volt itt. Egy igazi májusi nap! A gyógyuláshoz kétszeresen is kellemes; annyiban jó egy betegség, hogy meggyógyulva az ember minden örvendetes dolgot kétszer olyan szépnek érez. Önnek azonban azt kívánom, hogy maradjon inkább az egyszeri érzésnél, vagyis legyen egészséges. Éljen boldogúl és gondoljon néha rám. Barátja
Majláth.