Buda, 1820. november 15.
Négy hete elküldtem Önnek József testvéremmel Virág prozódiai könyvét, és az Ön verseiből készült fordításaimat. Nem kapta meg őket? Talán beteg? Isten mentsen! – Hallgatása megrémít. 146 vers van lefordítva, még 4 epigrammát kérek, hogy 150 legyen, Kisfaludytól és Öntől fordítottam a legtöbbet. Olyan vagyok, mint az ember a közmondásban, akinek egy ujját mutatja valaki és ő az egész kezet megragadja. Ígérte nekem adalékait a magyar költészet történetéhez, és nézeteit a prozódiáról. Nagyon kérem, mondja meg, tud-e nekem időt szánni, el kell kezdenem írni a két tanulmányt és Cotta várja már a kéziratot, s az Ön útmutatása nélkül a tanulmányaim hiányosak lennének. – Sallustiusának és Cicero beszédeinek megjelenését végtelen vágyakozással várom. Hormayr és Mednyánszky hazai Zsebkönyvének 821-es kötete megjelent; a jobbik, nagyobb része a kiadványnak Magyarországról és magyaroktól szól. A Teleki Ferenc által fordított Zrínyiász szemelvényei érdekelni fogják, a költő Zrínyi életrajza is itt olvasható szintén Telekitől. – Szemere ki akarja adni azokat a verseket magyarul, melyeket én lefordítottam és megkeresett, hogy történeti bevezetőmet fordítsam le magyarra és fűzzük a kiadványa elé. A felkérés igen hízelgő, és én jobban szeretem annál Szemerét, hogy erre ne lennék készen, de ez egy okkal több, hogy támogatását kérjem. – Beteg voltam, mellhártyagyulladás döntött ágynak, pár napja vagyok csak gyógyult, megbocsájtja tehát rossz írásomat. Legyen olyan boldog, amilyennek én kívánom, és válaszoljon nekem minél előbb. Barátja