Széphalom, 1820. november 2.
Méltóságos Gróf,
Csomagját három napja kaptam meg, s éppen Önnek címezve is megy egy kis csomag becses unokatestvére, Antal gróf kezéhez, a kéréssel, hogy Önnek továbbítsa. Erdélyi Leveleim első felét tartalmazza. A második felével még nem vagyok kész, minthogy Döbrentei jegyzeteket csinált nekem, s a művet át kell dolgoznom. Fáradt vagyok ezt a munkát újra és újra megismételni: de azt kívánom, hogy Ön, Gróf Uram, arra kényszerítsen, hogy tizenegyedszer is átírjam. Tudom, hogy mily sokat fog nyerni az Ön útmutatásai által.
A tanulmányt nyelvünkről, a verselésünk négyféle módjáról és prozódiánkról postával fogom elküldeniÖnnek. Rövid lesz, s szükségessé teszi az Ön kidolgozását. Nem szeretném, hogy engem felismerjenek benne.
Hogy verseim fordításaival teljesen elégedett vagyok, és hogy fordítói tehetségét, és minden mást is csodálok, elmondja Önnek a levelem, amelyet a csomagban talál.
Azt hiszem, a Tóth László haláláról szóló híresztelés egy fiatalember megfontolatlan tréfája volt, amellyel barátját, aki Bécset elhagyva Pestre jött, akarta megtréfálni, szórakoztatni. A bécsi lapszerkesztő Pánczél, akivel Tóth László kapcsolatban állt, bizonyára nem hallgatta volna el halálát. Eddig ez az egyetlen hírünk róla.
Határtalan tisztelettel maradok
Gróf Úrnak
alázatos szolgája
Kazinczy Ferencz.
Ha az Erdélyi Levelek németül jelenik meg, úgy gondolom azt még az udvarnál is olvassák majd.
Tudja Gróf Uram, hogy tanulmánya I. Máriáról a Pesti Magyar Kalendáriumban lefordítva megjelent? És Árva vára szintén. De egy fametszettel és olyan betűkkel, amelynek látványától az ember rosszul lesz.
November 4.
Küldöncöm hozta vissza ezt a levelet a postáról. Amikor bekopogott, azt mondták neki, a posta még nem érkezett meg. Ahelyett, hogy a leveleket, amelyeket neki adtam, ott hagyta volna, visszajött. Így még el tudom Önnek mondani, hogy tanulmányom a nyelvről, prozódiáról és verselésről holnap megy el Antal grófnak. Már készen vagyok vele.