Széphalom den 22. Aug. 1820.
Hochverehrter Graf,
Szent-Miklósy ist entzückt über Ihren Gedanken eine Anthologie ungrischer Gedichte zu liefern. Zu diesem Zwecke sandte er mir folgende Gedichte, die er selbst aus den seinigen gewählt hat. Ich eile sie Ihnen zuzuschicken, weil die Post morgen geht; ich gehe eben nach Ujhely, wo ich in einem Proportional-Proceß compariren muß.
Leben Sie wohl, verehrter Graf, und erhalten Sie mir Ihr mich beglückendes, mich ehrendes Wohlwollen.
Ihr unterthänigster Diener
Kazinczy Ferencz.
A’ SZERELEM’ INNEPE.
(erschienen im Helikoni Kedvtöltés I. K.)
Az égen bús felhők boronganak.
Csak néha tündököl rajtok keresztűl
A’ tellyes holdnak reszkető világa.
E’ szendergő (schlummernd) tájt harmatos homály
Borítja, nem ragyognak csillagok
Az álom karjain pihen kiki,
Az életnek feledve terheit.
Csak engemet tart ébren egy kies
Egy bájoló remény e’ hűs lugasban. (Laube)
Itt e’ virító jázminok kozott,
Itt mondta ő, a’ mint alkony felé
Elvála
*Elválva [Átírás.]
tőlem, hogy meg fog jelenni,
Ha majd feltűnik fénye Cynthiának.
Feltűne már, ’s ő még is nincsen itt.
Hol késhetik? Mi tartóztatja-el?
A’ nyugtalan várás miként epeszt,
’S a’ kétség mint kínozza lelkemet.
Itt jő! Itt jő! Hallom suhogni már.
Ah nem, csak lengzetök sohajtatimnak
*sohajtásimnak [Átírás.]
das Wehen
Suhog, midőn rezgő gallyakba ötlik. meiner Seufzen
Meddig gyötör
*gyötor [Emendálva.]
még vallyon késedelme?
Mi tiltja karjaim közzé repülni?
Egek, talán csak játszik hív tüzemmel
’S veszteg kaczagja kínom’, a’ kegyetlen!
vesztegleni, aus der Stelle nicht weichen.
Ti, szívem’ sűrű hév fohászai,
Nyögdellő leblek! oh repüljetek
Hozzája, ’s feldúlván kevély nyugalmát
Verjétek-fel hűlt mellye’ lángjait
Altokból, és sugjátok-meg neki
Epedve mint keserg utána híve!
De oh mi lel? Mi gömbölyű karok,
Fejérek, mint a’ hó, ölelnek-által?
Itt vagy, te kedves! Gyúlva érezem,
Hah, mint ver szívem a’ tiéd’ elébe,
’S mint részegűl a’ kénytől (Wollust)! Melly sebes
Szárnyakra kél a’ bánat homlokomról.
Miként vidít-meg mindent bájoló
Tekinteted. Sietve oszlanak
A’ fellegek, ’s szemed’ kies tüzétől
A’ csillagok ragyogva gyúlanak-meg.
Szelíden mint Latmusz’ virányira (Blüthe)
Mosolyg-le ránk az éjnek asszonya.
Az almafák’ virágos ágain
A’ fülmilék vidúlva zengedeznek;
’S nem hallod e ezüst accordjaikban
Miként csattognak Ámor’ szárnyain?
Szerelmet ’s bájt lehell minden körűlünk
Cythére’ templomává változik
A’ gallyas, mellynek meghitt enyhe rejt.
’S a’ szép vidék gyönyörbe olvadozva
Innepli áldozatját szíveinknek.
–––
Gedichte von Aloys Szent-Miklósy, cum praedicato antiquae familiae de Primócz. Er ist Vice Notair in dem Neogr[ader]. Comitat, und Sohn des titulären Consiliairs Ladislaus Szent-Miklósy. Wohnt bey Hatvan in Erdő-Tarcsa. Geboren 1793. den 12. October.
–––
CHLOE’ AJAKA.
erschienen im 2ten Heft des Erd. Muzéum.
Kisded virágos
Kertjében eggy nyilt
Rózsát szakaszta
A’ szép Chloe.
wegen Raum schreibe ich sie fließend fort, die Zeilen.
Eggy fürge kis méh | Repült-ki dongva |
Belőle, ’s bíbor | Ajkára szállt.
Látván hogy ottan | Szebb rózsa nyílik, | Mint
mellynek ambrás | Öblében ült.
Méhecske nectárt | E’ rózsakelyhből | Nem
szívsz te, az csak | Nekem virít.
A’ mellynek édes | Mézében ajkam | Midőn
fürödhet | Isten vagyok.
–––
No 2.
AZ ALVÓ SZÉP.
(Erd. Muzéum VIII. Fűzet. Tud. Gy. 1817. IX. K.)
Sonett u[nd] zwar ein sehr schönes.
Tavasz’ virágitól körűlölelve
Találtam ott az álom’ karjain.
A’ Cháriszok’ szívemnek ajkain
Lépvesszőt hánytak csókra ingerelve.
Diese 2 Zeilen sind nicht jedem schweren Kopf verständlich; denn in prosa würden sie so stehen: A Grátziák az ő ajkain Lépvesszőt hánytak szívemnek, engem csókra ingerelvén.
Vígan suhogtak enyhe hűst (sanfte Kühle) lehellve
A’ leblek’ (lebel Lüftchen) nyilt hó-keble’ halmain.
’S völgyökben, mint Cyprusz’ virányain,
Hevert Erosz magának thrónt emelve.
’S midőn imígy a’ szép Alvó felett
Gyönyörben úszva, ékeit csodálom,
Melly tündér báj ígézi lelkemet!
Vakítva hint két csillag fényt szemembe,
’S Erosz mosolygva átköltözik keblembe.
–––
No 3.
AMOR’ MEGSZABADÍTÁSA.
Egykor lépre került a’ szép Chloe’ ajkain Ámor,
’S hogy szabadítsam-meg, kér vala, ’s egyre eseng.
Mond, de miként? – „Olvasszd-fel lépem csókjaid által.” –
Hah, melly kész vagyok ezt tenni, ’s fogadni
*tenni, fogadni [Az „’s” a sor fölé írva.]
szavát.
Csókom ömölve ömöl, ’s immár szabad Ámor, azomban
A’ csók még is foly, ’s folyni szünetlen akar.
–––
No 4.
AZ ÉN ÓHAJTÁSOM.
Áon’ berkeiben zaj nélkül folyjon-el éltem,
Mint kristály csermely myrtuszok’ árnyai köztt.
Ollykor kis felhő víg kedvem egére borúlhat,
’S a’ szerelem, mint nap, szórja szelíden el azt.
Könnyű lélekkel lássam közelíteni végem’,
’S kedvesemen függve hunyjanak-el szemeim.
Emlékűl nyíljék minden kikeletre poromból
Gyászló hívemnek síromon eggy nefelejts.
–––
Csermely Bach, árny, Schatten. hunyni schließen. Emlék Andenken. Kikelet Lenz, gyászló traurend
Nro 5.
AZ ELKÉSETT ÁMOR. sich verspätete.
A’ mint sietve kívánt | Páphószba eggykor Ámor | Napest (Sonnenfall = untergang) után repülni, | Eggy csergeteg (Bach) virágos | Szélén szemébe tűnék | Chlórisz, ki szög (blond) hajának | Szép fürtjeit mosolygva | Rózsákkal ékesítve | Nézvén-le a’ patakba, | Szűz Cynthiát pirúlni | Nem tudva kényszeríté.
Megszűnteté repültét | A’ hős parányi Isten. | ’S szép szárnyain lebegve | Eggy kis korig csodálván | Az égi szép leánykát, | Így szólla felhevűlve: | „Egek, mi ritka szépség | Ez itt! Kies leányka, | Bírsz mind azon kecsekkel, | Mellyek Psychén
*P[..]chén [Átírás.]
virítnak. | Sőt még bizony te szebb vagy | Mint ő; azért ez éjjel | Te bírd helyette Ámort. | Liliom’ havát előző | Kebledben édes álmot
*édes <Ámort> álmot
| Igérek én magamnak.
Mondá, ’s legott mosolygva | Chlórisz’ keblébe csúszott.
–––
A’ SZABAD ERDÉLY.
Szabadon lihegsz, szeretett Haza!
Szabadon lihegsz megint! karunk
Béklyóidat öszvetöré.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak-el;
Lobogó tüzeit seregekre
Az isteni bosszu lövellé.
Nem ejte-le minket erő;
Bízakodás teve rabjaivá
Minket a’ pogánynak.
Esküdt; mi jók hivénk szavát,
’S ő a’ hivőket, bízakodókat,
Cselébe voná, megbuktatá.
Hegyeink’ aranyát, ugarinknak
Gazdag termésit irígylé,
És a’ mit táplált a’ mező.
Paripáink néki nyihogtak,
Gyapját neki nyírta-meg a’ nyáj;
’S a’ mint nem vett-el, ellopá.
Magyarra vivé-ki a’ Magyart,
’S vicsorga dühében, hogy a’ két
Testvérhad egymást értte ölé;
Éh gyermekeinket maszlagon
Hízlalta pribégjeivé, hogy ők
Verdessék, a’ mi még nem ing.
’S mi nyögénk a’ vad dölyf’ kéjeit,
*ké<.>jeit
’S viselénk, de mérges fájdalomban,
Az alázó sullyos igát.
Hunyadink’ nagy lelke nem hagyott-el,
Hunyadink’ nagy lelkét nem hagyánk-el,
’S lepattogának lánczaink.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak-el;
Lobogó tüzeit seregekre
Az isteni bosszu lövellé.
Szabadon lihegsz, szeretett hazánk!
Szeretett hazánk, szabadon lihegsz!
Hunyadink’ nagy lelke van veled.
–––
27. Nov. 1819.
AZ EMLÉKEZET.
Ein Sonett von Szemere Pál.
–––
Ismét eggy édes boldog érezet! (Empfindung.)
Reám derűl a’ messze kor’ homálya; weit verlebte Zeit.
Az elveszett, elsüllyedt rózsapálya
Ismét örömtájak felé vezet.
Melly Istenség nyújt itt varázskezet?
Mint ömledez hozzá keblem’ dagálya! Wallen.
Érzem, hogy e’ szív enyhűltét találja;
Te ihletéd, szelíd Emlékezet. Personifizirt.
Nem, a’ helyett hogy visszabájolod
Eltűnt korom? Szép bájait felettem,
Borítsd-el rajtok inkább fátyolod.
Elég, hogy őket eggyszer elvesztettem;
Ne kényszeríts újonnan vérzeni:
Érezzd, melly nagy kín ismét veszteni.
–––
A’ TISZTÚLÁS’ INNEPE.
AZ UNG’ VIZE MELLETT.
–––
A’ Nép.
Érettünk küzd, érttünk csatáz
A’ harcz’ nagy Istene.
Segéli az elnyomottakat,
’S elnyomja az elnyomót.
A’ Jósok’ Karja. / Chor der Priester
Bízzál te benne, hív Magyar,
Rád néki gondja van;
Segéli az elnyomottakat,
’S elnyomja az elnyomót.
Mindnyájan.
Érettünk küzd, érttünk csatáz
’A harcz’ nagy Istene.
Ránk gondja volt, ránk gondja lesz
’S elnyomja az elnyomót.
Az Oltár’ Szűze.
Az agg erdőben aludtam-el
Eggy lombos tölgynek alatta;
Zaj támada az agg tölgy’ lombjai köztt,
’S elverte szememről álmomat.
Idegen raj űlte-meg a’ magas
Tölgy’ gallyait, egy szőlőgerezd;
’S a’ régi lakók kirohantak
Elűzni szelíd vendégeiket.
Dühösen folyt a’ küzdők között
A’ vércsata; húlltak sergeik;
De most szeretetté vála tusájok,
’S a’ két raj eggy rajjá leve.
A’ Fő-Jós. (Jós soviel als Wahrsager)
Tisztuljatok-meg! vár az Ung.
Nem nyér segélyt a’ szennyezett; Befleckte.
Nem az, ki más’ tulajdonát
Hölgyét, cselédit, barmait,
Orúl vagy nyilt arcczal rabolja; Or, Dieb.
Nem a’ ki csal, nem a’ ki jobbját
Felének, avagy ellenének (Freund oder Feind)
Mosolygva nyújtja, ’s másfelől
Mérges nyilat fúr oldalába;
Nem, a’ ki jámbor szenvedőnek
Enyhítni rest gyötrelmein,
’S elfagyva látja folyni könnyét.
A’ szenvedő az Istené.
’S ez bosszút áll a’ Szenvedőért
A’ bántón bosszút. Tisztúljatok meg!
A’ Fegyvernek. (Der Herold.)
Ártatlan’ vére Balambert, Csaratont és Ödönt
És téged, dicső Etelyénk, soha meg nem fertéze.
A’ hős nem fenevad, védi szabadjait,
’S a’ más’ szabadját (die Rechte) tiszteli.
Etely (der Fluß) így fut a’ bérczek’ kevély fija,
Szelíden ’s áldást hozva medreiben.
De ha szirtek’ gátlják a’ szelíd’ futását,
Kicsap a’ mederből, ’s ront ’s pusztít haragja.
Árpád, a’ pálcza tiéd, tied
*tiéd [Az ékezet törölve.]
a’ kard és az ércz paizsa
Szabad nép adta, ’s önkényt, azt kezedbe.
Viseld, feje ’s atyja néki, ’s azt a’ szép örökbe,–
Etelyénk reánk hagyá, – te vezessd
*te <légy vezérü> vezend-
CSENGYE. ein Mädchen Tochter des Árpád.
Fürtözve van a’ tölgy’
*a’ <gally> tölgy’
gallyaival
Atyám’ láncsája ’s a’ ragyogó sisak.
Kezeim szeldelték a’ tölgy’ gallyait,
Az ártatlan’ kezei.
Atyám nekem ő, és társainak;
Szeret engem, szereti társait. unvollendet.