Hogy lefordította szonettemet, nagyon hízelgő számomra, és az ajándék, amelyet most Savoyai Jenő herceg kéziratával, és néhány hónappal ezelőtt más hasonlókkal nekem adott, olyan adomány, amiért nagylelkű Gróf, a legmelegebb köszönettel tartozom. Nem tudom Önnek elmondani, mit éreztem, amikor a nagy Jenő/Eugen kéziratát megpillantottam, akit a tudományok és művészetek nagy pártfogójakén tisztelek az akkori, még műveletlen Ausztriában, s akinek hazánk oly sokat köszönhet. Ráírtam a levélre, hogy ezt Öntől kaptam ajándékul, s majd kimetszetem, ha pénztárcám engedi. Az Ön nemes lelkéről tanúskodik, Méltóságos Gróf, hogy ilyen jóságosan gondoskodik örömömről.
Ma ismét azt a hírt kaptam Kassáról, hogy Hormayr történeti zsebkönyve még nincs itt, báró Wécsey Pál azt mondta, jelen volt, amikor Sisak kapitány megkapta levelemet, amelyben arra buzdítom az Ön utasítására, hogy álljon neki Pichler Agathoklesának fordításához. Vécsey egy órája mondta, hogy Sisak ezt az ígéretét valószínűleg sohase fogja teljesíteni.
Ágyban fekszem. Fejem ezen a télen reumatikus fájdalmaktól szenved. De hozzászoktattam magamat, hogy fekve is dolgozzak. Tegnap elküldtem Erdélyi Leveleim 8. részét Pestre, ahol valaki el akarja olvasni a kéziratot, – akit Ön ismer – mielőtt kinyomtatják, mert attól fél, hogy én abban részre hajló hírek alapján valamit félrevezetően mesélek el. A 7. rész átment a cenzúrán, s a cenzorom elég kegyes volt. De rátalált bizonyos dolgokra, amelyek nem kérdésesek. –
A szonett fordítása kitűnően sikerült, amivel fordítások nem gyakran dicsekedhetnek. Ha hozzátehetném az első négysorosomat az Önéhez, nagy örömmel tenném. Kétségkívül jobban hangzik németül, mint magyarul, a Wirbel fort, a steile Klippen hin, és az ob – ob kezdetű sorok rendkívül szépek.
A második quadrin esetében inkább a magyarral vagyok elégedett. Azt mutatom be, hogy feleségem és kicsinyeim serege velem vannak a csónakban, velem utaznak, hogy én viszem őket.
A két tercinában nincs egy szó sem, amin változtatni szeretnék, csupán egyetlen: a Künstler (művész). Azt szeretném, Gróf Úr, ha e helyett a Sänger (énekes) szót használná. Én a magyarban a Lantost is használnám; de úgy találom, hogy valami nem tetszik nekem e szóban. És lehet, hogy mégis megtenném, mert a Künstler, Artiste generikusak, a Sänger tágabb értelmű; és az ember azt hihetné, hogy egyúttal festő és szobrász is vagyok.
Azt mondja, Méltóságos Gróf, hogy az első tercinámban előfordul néhány szó, amely csak a helyet kitölteni áll ott. E megjegyzése miatt nem rögtön válaszoltam meg a levelét, meg akartam mutatniÖnnek, mennyire kész vagyok olyan útmutatásokat követni, mint az Öné. De töltelékszavakat nem találtam ebben a tercinában, és úgy gondolom, hogy csak az Ön Tolla tévedhetett. Így hangzik a tercina:
Köd, éj borítják útamat megint;
De rám amott eggy szép csillag tekint,
’S szent hittel tölti bé a’ csüggedt szívet.
Ich finde, daß hier ausser demamottkein Wort fehlen kann.
Nebel, Nacht umdecken meinen Weg wieder;
Aber mich blickt ein schöner Stern da an;
Und füllt mit (einem) heil. Glauben das verzagende/teHerz.
Jóllehet igaz, hogy az általam itt használt nyelv nem tér el olyan nagyon az élettől, – s költeményekben ez jogos követelmény –, mint az Ön német nyelve, a hétköznapi beszélt nyelvtől.
A szonettet elküldtem a Magyar Kurír kiadójának, aláírásom nélkül. Kinyomtatták. Kultsár is elfogadta; de szükségesnek tartotta, hogy a két magánhangzó összeolvadása (mint a franciában a rien) ki legyen küszöbölve. Legyen meg az akarata! – De én maradok saját változatomnál és nem az övénél.
Óhajtanám, hogy mindent, amit kiadok, elolvastassak Önnel, Méltóságos Gróf, akinek ízlését és szerteágazó ismereteit éppúgy tisztelem, mint nemes szívét. Verseghi elleni dolgozatom a Tudom. Gyüjtem. novemberi füzetében Pesten nagy tetszésre kell, hogy találjon, minthogy ezt korábban közölték, mint vártam, sőt tilalmam ellenére közölték. De nekem csak egyesek tetszése számít, és kíváncsian várom, hogy ítél meg Ön engem, mint a jó ügy védelmezőjét. Nagyon kérem erre, és nem hiúságból, hanem okulni vágyásból. Tényleg senki mást nem ismerek nemzetem köréből, aki úgy irányíthatna engem, mint Ön.
Hogy testvére, Ágnes grófnő a nemes Mednyánszky bárónak nyújtja a kezét, annak minden jóakaratú ember örülni fog. Tehát Ön és Ő – sógorok. Ajánljon engem a grófnőnek és a szerencsés férfinak. Olyan fiakat adjanak nemzetünknek, mint amilyen Ön.
A leghívebb tisztelettel vagyok, nemes Gróf! Fogadja legmelegebb köszönetemet a szonett fordításáért, Eugen kéziratáért és jóakarata minden megnyilvánulásáért.
Gróf Úrnak
alázatos szolgája
Kazinczy Ferencz.
Széphalom, 1820. január 3.
Báró Sennyei János tegnap
Január 2-án Bélyben meghalt.