Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Becses volt valaha leveled, mellyben leg elől barátságodra méltóztattál, mivel egy embert nyertem benned, kit szívemből tiszteltem, és szerettem. De kedves utóbbi megszólamlásod is, mind azért, mert azt nyugtalanúl vártam, mind azért, mert téged nekem, ’s magamat magamnak viszsza ad, midőn ollyannak találjuk egymást még a’ változás után is, millyennek egy pillanatból meg ismertünk. Tágas tére nyílt előttem a’ szemlélődésnek csupa egy lépésemre! bizonyosan feljebb kellett hágnom, mert csak magasról láthatni el a’ környéket. Minden böltsnek azt kellene tenni, a’ mit én mertem, ha ember-isméretet akar gyűjteni. Mi gyávák, kiket hősöknek tartottam! 's mi törpék, kiket óriásoknak bámúltam. Sokszor kaczagom egy két jó barátommal, többször csak magamban mosolygom, mint utál az utálatos, retteg a’ gyáva, sajnál a’ nyomorúlt: én pedig vagyok a’ ki voltam, jó a’ jókhoz, ’s gonosz a’ gonoszokhoz. Ha mindazáltal változtam volna belsőképen is, nem egyébben, mint hogy valamivel jobban reá tartom magamat, leg alább meg várom (’s erre jusom vagyon), hogy más szólítson meg elől; így tudom magamat alkalmaztatni, ’s így lehet a’ kölcsönt érdem szerint viszszonyoznom. Mi boldogok volnánk emberek, ha a’ Hit osztályokra nem szaggatna, ’s ha egy aklunk volna! Jézusnak minden czélja el sült, csupán ezt az egyet rontották el a’ Nyugtalan buzgódók. Hadakozik Lilleputh Blefusennel, mellyik végén kellejen meg törni a’ tojást, – kinek vagyon igaza? – de hát mellyik Fél hatalmasabb, ’s mellyik nemesebb? Meg sérteni egy szerzettől, mellynek dicsőségére voltunk, ’s lehettünk volna! igazabb ok, ’s ürügy fegyvert fogni, mint Corioláné Roma ellen. de nem! én csak meg fáztam előbbeni Felekezetemtől, ’s fel sem hevűltem eránta mind eddig, nem! még csak boszúállásra sem. Veszteni nem vesztettem, mert ha némellyek meg vetettek, azok az én barátságomra méltatlanok, ’s nekem kellett őket elsőben meg vetnem; mit nyertem pedig már eddig, tudom, érezem, de még nem használtam; ’s mit nyerhetek jövendőben, fátyol fedezi. A’ mennyire ismérem magamat, mind elmém jobban végig futotta a’ lehetőket, mind szívem erősebb, mint sem hogy lépésemet valaha meg bánjam. Rousseau hasznot reménylt, azért lett pápistává, ’s majd reménye csalatkozásával ismét viszsza tért: én nem így! az én rúgóm más, ’s bizonnyal más characterem is. De ha talám kereskedni akartam volna is hitemmel, hatalmasabb csupa szózatja, ’s jótévőbb egy tekintete is nagy érdemű Érsekemnek, Báró Fischer Ő Kegyelmességének, mint sok merészkedő apróknak minden ő igyekezetök, ’s öszvetett vállaik. Az ő szeretetével ’s gondoskodásával dicsekedhetem mind eddig, ’s reménylem munkás igyekezetem szerint, hogy azután is dicsekedhetni fogok. Tőle, az ő szent szolgálatja alatt vettem én fel (1816dikban October 16dikán) Budai kis kápolnájában, csupán Udvara jelenlétében a’ Római Vallásnak első szentségét, minekutána kegyes rendeléséből Tisztelendő Professor Fejér György Úr ezen Hitnek lelki, ’s polgári öszvefüggését, ’s egyen egyen tökéletes alkatját, két hét alatt, a’ leg nemesebb színben előmbe állatá. Mi sokat mondanak ezen szép Vallás ellen, a’ mi nem igaz; mennyire nem értik egymást a’ felekezetek! ’s mi sok előítélettől menekszik az ember, ha a’ választékfal félre taszítattatik. Állapatom elégedésemig vagyon, dolgozom, mint a’ méhecske azon vidámsággal, melly szerencsés test-mérsékletemből következik; a’ komorkodásra nincs időm, ’s nincs időm még csak arra sem, hogy nyomorult rágalmazóimról emlékezzem. Ebből áll az én általváltozásom rövid története! mellyhez még csupán tisztelendő Őri Filep Gábor Úrnak ítéletét adom. Ez a’ nemes szivű Öreg, bizonyos hír szerint, midőn mind Atyámat, maga idejében nagy hírű tudós Férfiat ki tudná, mind magamról minden Miskolczi, ’s Pataki iskolás Jegyzőkönyvekben jóváhagyást, dicséretet, ’s magasztalást olvasna: “Áron is meg kellene vennünk, igy szólott indúlattal, az illyen ifiat, nem pedig alkalmatásságot adnunk neki, hogy bennünket el hagyjon.”

Kérésedet, mellyet néhány könyvek eránt ismét meg újítasz, a’ mennyire lehet, teljesítjük. Horváth [!] Úr küldi a’ két Antiverseghit, én pedig Révainak Grammaticáját, mellyet sok utána járásommal magamnak szerzettem ugyan, de neked örömest által engedek. Ezen könyvnek nyomtatványait még Pesten nem találhatni, vagy ha volnának is, Schedius Úr állatása szerint mind hiánosak. Szállásom vagyon az Új Világ Útszában 591dik szám alatt, tova az én kedves Cseresnyésemtől, ki téged forrón tisztel, nekem pedig maradt Dámonom, ki a’ három napi végfogságot is kész vólna helyettem, mint kezes ki állani. Leveled kedves leszen mindenkor, csak útasítsd egyenesen nevem alatt, mellyhez az Orvostudomány-hallgatóját is szükséges fel jegyezni. Csókolom Grófnéd kezét; téged pedig ölellek forró szeretettel