Mikla Febr. 8dik. 1816.
Tisztelt Barátom!
Tegnap vettem Sárközitől két szép leveleidnek copiájit és már ezeken kivül is kettővel tartozom. Valóban, én Néked örökös adósod leszek, ha csak azt meg nem engeded, hogy két s három gazdag leveleidet eggy üressel fizessem le, üressel mondom mert hidd alig tudok azokra egyebet irni mint azt, hogy azokat köszönöm. Meg győzhetetlen hidegség ’s munkátlanság fog el napról napra ’s mind azon ösztönök mellyek valaha lelkemet izgatták lassankínt ki alusznak. Barátom, én Téged egykor meg dorgáltolak[!] hogy az emberiséget gyülölni kezdéd; gyülöld kérlek! én azt meg vetni kezdém ’s érzem hogy mind magamnak mind az emberiségnek meg haltam. Százszor felveszem tollamat ’s szazszor le teszem; mit irjak? ’s cui bono? a’ bolondokat tegyem okosokká, vagy a’ gazembereket jókká? Oh gyülöld tehát kérlek a’ te epéd élet magadnak ’s orvosság egyebeknek. Örülök hogy ujra kedved ereszkedett a’ Bohógyiakkal való tusára! ’S vajha szent haragod több illy szép jambusokat is okozna, hogy a’ mi mondolatos és Ludas Matyis Litera[turá]nk a’ sok szemet között több illy szép gyöngyöket is mutathatna.
Én mast a’ Somogyi Kupát akarom a’ játékszínre állítani ’s már ötven lapig terjedt.
*lapig <kész> terjedt
De meg nem mondhatom néked melly resten s kedvetlen dolgozom. Későn vettem észre hogy itt a’ Religiorol és országlásról kell szóllani, mellyekről okosat mondani keserves. Bánom hogy bele kaptam. Jobb lett volna addig az árnyék székre járni – ez Pethei szóllás, annyit tesz ez mint verset irni, mert Pethének verset írni és reteradaba menni sunt Synonyma. Csudalom hogy ő mast a hexameteres árnyekszékbe ment! Ugyan nektáros hexameterek lehetnek azok!
A’ Vidához írt Epistolában kérlek magyarázd meg ezen sorokat: Csalfa fényedet // el nem vakíta, a’ maszlagos kehelyt // Te, mint az a’ nagy folt, nem illetéd. Ezeket nem értem.
Akár mit mond Gr[óf] Desőffy, ne hidd hogy Himfiről sokat mondtál volna, sőt igen keveset! Az ő versei kedvesek lehetnek a’ szerelmes gyermekeknek, kik érzekeiket
*kik <...> érzekeiket
csiklandoztatni szeretik, de az érett embernek nem egyebek azok, mint üres hangicsálások. Ki előtt nem volna unalmas sőt nevetséges az a’ végtelen szeretkőzés. Csudállak téged hogy az illy gyermekségeket isteniknek ’s szenteknek nevezed. Gyermekségek! bolondozó gyermekségek! ’s a’ mi leg nevetségesebb hiuság, maga feleségével bolondozik. A’ ki a’ virtust, ferjfiui okosságat, az emberi nem javát kívánja terjeszteni, azt nevezd isteninek ’s szentnek, a ki szünetlen pityereg, dühösködik s hivalkodik, akár mi szépen pityeregjen, duhödközzön s hivalkodjon, azt hagyd a’ gyermekeknek. Élj szerencsésen.