Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Edes Uram Bátyámnak Octob. 2d. írt becses levelét tegnap este vevém, ma reggel válaszolok.

Szünetlen nevetés közt olvastam-el a’ SzentGyörgyi leveléböl kiírt helyet; ’s az arra tett feleletet. Én már két év ólta nem láttam SzentGyörgyit. Utólszori vele-létemkor többek közt a’ Rény szó’ Analogiájárol tudakolódott. Elmondám, ’s látván hogy csak ugyan van bene valami Analogia nem perlett, csak az Erény-en állapodott-meg. Ez az Ember nekem eleitöl fogva úgy látszott, hogy vele lehetne valamire menni, ha aprólékos magyarázatokra ereszkednénk. De kinek lenne kedve a’ Gyermektanítók’ kötelességekbe ereszkedni? Nincsen-e igazunk, ha úgy teszünk mint az Idvezitő, felállítjuk a’ példát ’s azt kiáltjuk: a’ kinek szeme van lásson, és a’ kinek füle van halljon! Az illyen nemmagyarázásért dúlnak igen sokan, ’s ezeknek szoll az Antimondolatban többek közt ez a’ két jegyzet

Hispania, az az, Spanyol Ország,

és, Ráday verselés. Xenidion, Magyarcsa. Mi? az első szó görög, a’ másik magyar.

Hagyjuk őket dúlni, a’ mi Antiquariusinkat, vagy is inkább Nemantiquariusinkat, kik közé tartozik bizonyosan az az O és Új Magyar’ kiadója is. Forrúnk,^* tagadhatatlan, hogy szertelen forrúnk, ’s ez azt teszi, hogy bizonyosan nem fogúnk ott maradni a’ hol most állunk. Ezek a’ Gotschedek ugyan mozdúlni nem fognak, de az ő saját gyermekeik fogják azt tenni tudatlanságbol is, a’ mit Mink principiumoknál (Elveknél H[elmeczi]’ szava) fogva kezdettünk. Csak hárítna-el az Istenség némelly külső akadályokat, mellyek engem halálosan rettegtetnek, úgy a’ jövő század elején szép leszen majd az élet.

Az új szavakra nézve én azt hiszem, hogy azok közűl a’ legjobbak is sokan ellesznek feledve, és hogy azoknak állandóságokat nem Analogia, nem Grammat[ische]. Richtigkeit fogja meghatározni, hanem bizonyos Aesthetikai érzelem, sokszor a’ szükség’ nagyvolta, némellykor a’ vakszokás is. Az éldellet-re az jut eszembe, a’ mit nekem igen gyakran kell éreznem, hogy a’ Spondaikusok nagyon terhelik a’ nyelvet. Azonban én úgy veszem észre, hogy e’ részben is nem fog semmi segéd használni. Jövendőlöm, hogy a’ mi nyelvünk ugyan poetai fog lenni, ’s prozánk aesthetikai kellemekkel fog ragyogni, de verselő nyelvünk nem annyira, ’s igen Nagy poetáink nehezen lesznek valaha.

Az újonnan készűlő Lexikonoknak igen örvendek, de Gyarmatitol keveset várok. Ő is azon fejek közűl való, kiknek a’ philologia nem egyéb, hanem elmefuttatás. Hogy Virág Horatznak Epistolájit kiadja, az vala már régen óhajtásom, ha most kiadta-e mind, azt nem tudom. Még a’ Satyrákat kellene vele leforgattatni. Azután bár nyúgodjon a’ Jó Öreg, mert Custosokat olvasni ki szeressen? A’ Horatz’ Odáji ha örökre fordítatlan maradnak sem bánom.

Farkas és Füzesi? ismét egy új acquisitio tehát! Csak azt óhajtom, hogy ezek ’s a’ hasonlók ne csak írkáljanak, de tanúlgassanak is, még pedig ne csak a’ felűleten állapodnának-meg. Mi belőlűnk, azért hogy némellyek közülünk szépen írnak, még csak egy Fontanelle forma is nehezen telnék-ki, bizony pedig Fontanelle még kicsiny ember! Azonban talán nincsen igazam, midőn a’ dolgot praecipitáltatni kívánom. Nekünk mindnyájunknak egyetlen egy munkánk van, ’s ez a’ Philologia, ’s mindenképen úgy látszik, hogy ennek még jó ideig kell így tartani. Mi leszen még, és mi nem leszen, lehetne talán vélekedéseket mondani róla, de az illyenekben gyakran csak egy környülmény annyit változtat, hogy a’ legszorosbb regulák szerént húzott következések is füstbe mennek.

Hogy ez a’ levél épen üresen ne menjen, ímhol valami. Jacobus Tollius, születésére Belga, kétszer járt Magyar Országon, első útját még ifjantan huszadik évében tette-meg, akkor élt még Gr. Zriny, a’ Poeta, ’s ezt Ő Gróf Pöttingnek (Comes Pöttingius) a’ Zríni Rokonának^* társaságában látogatta-meg Austriábol Csáktornyán. Azon levelében, mellyet ezen útjárol ad Nobilissimum Splendidissimumque Dnum Nicolaum Witsen írt, többek közt így szóll: Ubi Czackothurnum appropinquare coepimus, obvii fuere admissis equis complures Speculatores, qui Comitem Serinium de appropinquationis nostrae momentis certiorem facerent. Itaque cum mille circiter passus abessemus, occurrit Affini sUo., Comiti Pöttingio, equo vectus, omni circum familia itidem in equis prosequente: mox, dimisso eqUo., inter mutuos amplexus in currum ascendens, per^* digestas militum stationes in palatium deducit. Erat id valde splendidum & amplum, egregieque contra Turcarum vim munitum. –– –. Mirabamur in tanta circumjectarum nationum barbarie cultissimas aedes, lectam Familiam, ditissimam supellectilem, & summum ubique nitorem. Suspensae erant in porticibus exuviae Turcarum, Arcus, Pharetrae, Mallei, Clypei, aliaque id genus arma, quorum tamen splendorem fulgor acinacum Damascenorum superbat &cet. – Monstrabantur ibidem Tabulae, in quibus res fortiter a Comite gestae depictae erant: Unius memini in qua respiciens caput Turcae praecidit, qui, prehenso a Tergo sagulo, elata dextra mortem minabatur. Fuerat hoc primum Juveni militiae rudimentum. Ex uno disce caetera. Tertio quartove, ex quo veneramus, die deducti sumus in Bibliothecam, quam insignem et omni Librorum copia refertam habebat: inde in Armamentarium, quod, ultra quam credi potest, aeneis Tormentis, Bombardis, Hastis, Acinacibus, aliisque Armorum generibus instruxerat. Accessit huic humanitati amplissimum auctarium, Cimeliotheca aperta, in qua, praeter alia, haud spernenda Nummismatum [sic!] Antiquorum copia &cet. &c. – Erant^* effigies Regum, Principum, clarorumque virorum &c. – Inde digressi in hortos Comitis perreximus, quorum nitorem elegantiamque verbis exprimere non possum. Assequeris In fortassis cogitatione, dum veteres Alcinoi Hortos Tibi ob oculos proponis Sequentem Diem venando consumsimus –– eodem die, si recte memini, omnes Comiti equi sub oculos nostros traducti, jucundissimum spectaculum^* praebuerunt. (Itt azt mondja, hogy Zrini egy vén lovárol csudákat beszéllt, többek közt, hogy az a’ Töröket egy mértföldnyire még érezte,^* ’s nyerítéssel, dobogással adott hírt a’ rajtaűlőnek) – Non Contentus Comes Serinius affinem omni honore atque benevolentia demeruisse, valedicentem sibi insigni equo Turcico donavit – Eidem Illustrissimi Comitis liberalitati acceptos fero Tres Libros Turcicos; Tria Sudaria, quorum unum floribus neupictis variegatum &c &cet. –––

Midőn ezen levelet Tollius először 1671 évben kiadta, a’ Praefatióban ezeket írá többek közt. – Defungar simul officio, munificentiam erga me Illustrissimi ac fortissimi Herois, Nicolai Serinii, grate commemorans. Obiit hoc Croatiae Hungariaeque lucidum Sidus ante annos pauculos: (ni fallor, circa annum 1667) –– Linguarum quidem complurium ita callens fuit, ut, qui Illum ignorantes loquentem audirent, sive ille sensus suos Hungarica, Croatica, Sclavonica lingua exprimeret, quae dialecto potissimum variant, sive Germanica, Latina, Italica, Turcica proloqueretur, quaenam ipsi vernacula foret ambigerent. –– –.

Ezek nem gazdag tudósítások, de mivel Horányi is Tolliusra citál, szükség látni, hogy mit mond.

A’ kis Emilt ezerszer csókolom. Ha néki az Istenség poetai talentumot adott, legyen az neki kevesebb terhére egykor mint sokaknak másoknak, ’s azok közt nekem. Mert ha kevesebb terhére lesz is, még is bizony terhére fog lenni, ’s ezért szeretném én a’ gyermekeket nevelés által ugyan a’ Szép mesterségek felé vonni, hogy idegenek a’^* Gratiátol ne legyenek, de a’ poetai zabolátlan lelket szoros határok közé szorítani bennek. Szenved az Ember eleget kívűlröl, miért szenvedjen annnyit belölröl is? Ölelem Edes Uram Bátyámat forró szeretettel.

Novemberb. talán meglátogatom Uram Bátyámat, de csak talán, mert nekem az a’ nagy gyengém van, hogy gondolni ugyan sokat tudok, de cselekedni,^* bár módom legyen, keveset.^*