Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Nyólcz napja, hogy Peströl megtértem, boldogúl töltöttem-el azon kevés napokat tiszteltt és szeretett barátimnak körében. Haza jővén asztalomon leltem Édes Uram Bátyámnak August’ végével írt parányi levelét, ’s mind ez a’ mit Juniusban írt levelem olta kaphaték. Én itt a’ falun és az Alföldön, szánakozásbol is kellene hozám írni, hogy egészen el ne vesszek. Most inkább mint valaha érzem sötét lakom’ terhét. Miért nekem épen itt, és igy? – Csak úgy fogtam-fel ezen áltröpűlő gondolatot, ne hidje Uram Bátyám, hogy panaszlok.

Berzsenyi kijött, de mint jött-ki! bosszúsággal vagyok eltelve mind B[erzsenyi]. mind Helmeczi eránt. Temérdek sok rossz dalt eresztett-ki az első, ’s ezen utolsó nem illő szabadságokat vett magának. Legyen ő, mint akar: de ha Berzsenyi az, a’ minek a’ versgyüjtemény mutatja, úgy sajnállanom kell, hogy poétáink nem egyszer `s mind Kunstrichterek is. O az Isteni Matthissont! Ennek stylusával együtt lelkét is bekellett vala szívni Berzsenyinek. Csudálva láttam a’ mit máskor nem láték hogy B[erzsenyi].ben a’ stylus praeponderál: hány sor van ollyan mint az is: a’ Dithÿrambok^* lángkörében, lélek ’s értelem nélkül? En Daykával maradok, ki, mint kezünkben van, mindeddig egyetlen egy Litteraturánkban, ’s sokaknak másoknak azt kiabálnám a’ mit már ma egyszer leírtam:

Helmeczit Pesten nem láttam, de igen az általa fordított Imádságokat. Őbene nagy a’ tűz ’s még sokat használhat.

Palim két nappal jött Pestre visszaköltözésem elött. Vitkovicsnál lakánk ki mindég a’ régi jókedvü ’s muthwillig Vitkovics. Horvátot ritkán lehete látnunk, mert világi dolgok fogják-el. Felesége szerencsésen gyógyúl. Kállaim készült a’ prokátori Censurát letenni ’s eddig talán leis tette ’s nem tudom ha Pesten van-e mindég még, vagy talán vissza költözött Pozsonyba, mellyen kívűl ő néki nincsen élet.

Palim kért hogy írnék Sonettot a’ Bürger’ formájában trochaicusokban, ’s bár én a’ Sonettóknak nem szenvedelmes írójok vagyok, kérésére megtevém, imé itt van az egészen újformáju dal.

Mint tetszik Uram Bátyámnak az egyhangú Reim a’ cadencirozó sorokban? – Itt egy dal még, újabb dolgozásaimbol.

Irtam, ha jól emlékezem, hogy az Agend[arius]. Lőrincz napi Debr[eceni]. vásárra talán készen leszen. Készen nincs, de kaptam akkor negyven hat ívet a’ hasonlíthatatlan szépséggel és gonddal írt cópiábol. A’ szerént több mint fele van már kezemben a’ levelek száma szerént is, ide nem számlálván hogy az első több mint száz levélnyi fragmentum az írás’ sűrüsége miatt csak nem annyi mint a’ többi mind öszve. Holnap megy az Öcsém Debreczenbe ’s várok újabb tudósítást. – Alkalmasint elértük a’ czélt melly kivált Uram Bátyám elött olly ragyogón állott. – De még egyszer! ne tudja ezt senki. Nyúghatatlan vagyok érte, hallván hogy ez Pesten tudatik. Barátink tudják igen is, de általok tudhatják mások is, ’s félő^* hogy annak ne szerezzünk bajt, kinek legtöbbet köszönni tartozúnk. Ez engem, midőn a’ csomót kiküldé nagyon kért levelében, hogy azt rejtekben^* tartsam mind addig míg ő Debreczenben leszen. Ő jövő évi Mártiusig leszen ott. – Az egekért Édes Uram Bátyám, hogy a’ jó embert baj ne érje!

Döbrönteinek Museumárol olvastam a’ híradást. A’ Vitkovicshoz küldöttet lehoztam magammal ’s beküldém Debreczenbe, ha talán praenumeránsai gyűlnének. El kell végeznem, mert késő éj van. Várok levelet E[des]. Uram Bátyám. Talán csak érdemlek egy nehány sort.