Széphalom, 1813. április 17-én.
Osztozkodásunk véget ért. Érsemlyénben írtuk alá e hónap 10-én. − Szüleim a legtehetősebbek közé tartoztak. Mivel azonban birtokukat hét egyforma részre kellett darabolni, könnyen belátható, hogy én magam nem lehetek többé jómódú. Ezen kívül fivérem, az óbester adósságokat hagyott hátra, és a magamét is törlesztenem kell. S most ostoba lennék, s olyan, aki büntetést érdemel, ha javaimat és gyermekeim javait, akik egykor felosztják majd maguk között ezt a hetedet, alárendelném hajlamomnak, még ha ezek a legnemesebbek is vagy azok lennének. A jövőben csak a legszükségesebbekre és legnélkülözhetetlenebbekre korlátozom magam, s el, el mindennel, ami erszényem érdekeivel ellentétes. Reszketek ezt kimondani: soha nem gondoltam volna, hogy erre kényszerülök. De kell, és bizonyosan meg is teszem.
Itt maradok, s apám itteni birtokának harmada az enyém marad, egy telek Tárkányban, és a petneházi (Szabolcs megye) rész fele, aztán a nagyon jó szőlőskert Sátoraljaújhelyen, amelyet fivérem hagyott elvadulni, s amelyet azonban én helyre fogok állítani, mert Újhely adja a legjobb bort, és mert az engem akvizitorára, az 1670 körül élt Kazinczy Péterre emlékeztet.
———
Sophie és az én kedvenc Eugénie-m Kázméron vannak, ki akarok lovagolni hozzájuk. Nézze el nekem sietségemet, s bocsássa meg ezért hosszú hallgatásomat, hogy én e levelemet e levelemet Önhöz, akiket nagyon rég nem láttam, sietségben írom. − Statisztikáját akkor kaptam kézhez, amikor Semlyénbe utaztam. A hideg és legyengült szemeim nem engedték nekem, hogy az odaúton ezt olvassam, és Semlyénben nem maradt rá időm. Csak átfutottam a művet. Kiváló, és nagyon, nagyon hasznos, nagyon illik azokhoz, akiknek Ön szánta, és Ön bizonyára nem pusztán a diákokra gondolt. Azt hiszem, a műben vannak aránytalanul terjengős részek. Én ezt Önnek annál kevésbbé rovom fel bűnül, mert én sokkal inkább azt kívántam volna, hogy Ön az összes szakasz esetében terjeszkedjen épp ilyen messzire, valóban igen sok példát − jeleset vagy rosszat is − bemutathatott volna. − Amikor a magyar nyelvről tett észrevételeit olvastam, lélekben megöleltem Önt, nevemet megpillantva azonban vérvörös lettem. Szeretete túlságosan közel vezette Önt hozzám, drága, tisztelt Barátom. És Kist, legügyesebb prózaírónkat − mert ő az bizonyosan! − nem nevezte meg! Ön fél, hogy [Kis] dicséretét az Ön munkájában [az olvasók] hízelgésnek tekintik majd. Legalábbis én így értelmezem.
Én épp azt akartam elmondani Hormayerről Önnek, amit Ön írt nekem. Mégis helyre kell igazítanom valamit értesüléseiben. Hormayer épp abban a szobában lakott, amelyben egykor (1800. augusztus 25 és 1801. június 28. között) én. Nem csak kíméletesen, hanem kegyesen is viselkedett.
Csereinek megküldtem az Ön Statisztikáját. A geográfiai szótár is eljutott már hozzá. − Szívből sajnálom, hogy az Ön Spanyolországról szóló statisztikája nem kapta meg az imprimaturt. −
Végre láttam Gusterman művét. Végigolvasni nem tudtam. Biztosíthatom róla, hogy az, amit el tudtam belőle olvasni, nagyon tetszett, s mihelyt időm lesz rá, elmélyedek benne. −
Mellékelek Önnek három epigrammát, amelyeket nagyon eltaláltnak tartok, különösen azt, amit Ön tanácsolt. Éljen boldogul, kedves Barátom. −
[Melléklet:]
Bey der Statue Laocoons.
Videatur Virg. Aen. L. II.
Tűrd nagy kínjaidat, szent Polgár, ’s halj-meg! Hazádért
Tűrsz és halsz; – győzött a’ fene, ’s Trója nem ál[l].
*ál Tollhiba, em.
Perfer cruciatus tuos, sanctissime Civis, et subi mortem tibi intentatam. Ob charitatem patriae cruciaris et moreris. Quid te vivere juvat, cum immanis Dea (Minerva) triumphat et ruit Ilium? –
Bey der Statue der Callipygos.
Mind! mind, lyányka! nem ezt egyedűl! ’S nagy Jupiter, engedd,
Váljon hármassá nékem is eggyszer az éj!
Zeige sie alle, alle deine Reize schönes Mädchen, und nicht einzig diese da πυγη du großer Jupiter, gib, daß die Nacht sich einmal auch mir, wie dir bey der Alkmene, verdreyfache.
Zwey Mädchen in Griechenland gingen auf einem Weg, und nun entsand der Streit, welche schönere formen an ihren Hintern habe. So erzählt es die artistische Legende. Ein Jüngling war der Richter. Die Siegerin baute einen Tempel der Göttin Callipygos, und Griechenland ließ das Mädchen in Marmor arbeiten. Die Natur existiert, und in Wien ist ein Gypsabguß davon. Das Mädchen, vorne ganz bedeckt zieht ihr Kleid dort auf die zwey Seiten, und lacht hinblickend.
Madonna. Gemalt von Carlo Dolce.
Melly báj, melly fennség, melly csendes bánat ez arczon,
És melly szent megadás ’s gyermeki bízodalom.
Isteni ’s emberi Szűz, e’ kép látatja mi voltál;
Fessen kín nélkül Dolce, ’s mutatja, mi vagy.
Welche Zubringe, welche Hoheit, welcher stille Schmerz auf diesen Antlitz, und welch eine heilige Resignation und kindliches Verstrauen. Betrübte Mutter, himmlische Jungfrau, dieses Bild läßt uns sehn was du warst; das du in deiner Verklär. bist, ließe es uns sehn hätte es Dole [!] ohne Schmerz gemalt.