Mikla, Dec. 20dik. 1812.
Tisztelt Férjfiú!
Hogy Aug. 15dik. írt levelemet Sept. 26ikán vetted ugy méltóztassál érteni, hogy én azon levelet meg írván, másnap utnak indúltam Vas és Soprony vármegye felé ’s a’ levelet, mellyet utamban postára akartam adni, otthon feledtem, ’s haza jövén, azt a’ mint volt útnak eresztettem, vagy ha le másoltam (mert bizonyosan nem tudom) tehát az előbbinek datuma bódítottmeg. De hogy egyéberánt is többnyire későn járnak leveleim, megengedsz ha azt mondom, hogy csak ugyan még is leggyakrabban Tehozzád. Isméred sorsomat ’s humoromat ’s tudod hogy ha tudnek mit írni, Néked legörömestebb írnék. Ime, mast a’ háladatosság egy kis odát csikart ki tőlem, mellyet is sietve küldök hogy az eránt szokott egyenes itéletedet halljam:
Báró Prónay Sándorhoz
1812
Mint a’ szerencsés harczos Olympián
Kit meg tapsol egész Achaja s Pindarus
Megzeng, magát felistenekhez
Méri ’s az ég özönébe ferdik,
Mosolygva nézi lelkesedet szemem
A’ Hérók ragyogó szobrait és halált,
Miólta tőled szűz Camœnám,
Oh Haza’ bölcs fija pállyabért nyert.
Győztem! Le rázták czombaim a’ fövényt,
Izzadt fürteimen
*Izzadt <ho> fürteimen
szent olajág lebeg,
Nevem’ ki vivtam mély porából
’S általadám maradekaimnak.
Hová, hová ránt ömledező hevem?
Oh, érzem gyönyörű bérem’ egész becsét,
Érzem, te tőled nyerni laurust,
Melly diadal ’s mi kevély dicsőség.
Tőled ki a’ jót tiszteled és nemest
’S által hatsz az igazt fatyolozó szinen,
Melly annyi visszás képzetekkel
Tölti zavarja szemünk homályát;
Tőled, ki pallyánk tárgyait esmered,
És nagyfényü Atyád ’s híres Ipad szerínt
Ösztönt, paizst, tőrt nyujtva munkálsz
A’ Haza’, nyelv’, s tudomány’ ügyében.
Jer, jer borúlj le Pythia’ zsámolyán
’S Honnyunk Isteninek áldozatot vigyünk,
Te tulkokat, bort, drága myrrhat,
Én amarant koszorút, virágot.
Ha tetszik, küld meg ezen ódát B. Prónaynak. Én még a’ Balatoni
*a’ <Tel> Balatoni
Nymphát sem küldtem meg Gr. Telekynek; pedig tán az illendőseg ugy kívanná hogy előre bé mutatnánk Nekik?
*Ha tetszik, [...] Nekik? [Berzsenyi utólagos beszúrása a vers melletti jobb margón.]
Lásd már egészen el hitetik velem hogy poeta vagyok ’s látod hogy még a’ korlátból is ki merek rugni, látod hogy a’ második sor Asclepiadesi. Nékem ugy tetszik ez a’ valtoztatás igen hozza illik az alcaicushoz,
*alcaicus<okhoz>hoz
mert az által még változóbb hangu lesz és a’ poetának is néha tagosbb utat nyit.
Képem nyomtatványát tüstént meg küldtem volna Néked, ha Tatay azt nem írta volna hogy azonnal meg küldik. Eddig kétség kívül kezedben van. Mit szóllsz hozzá? A’ dolmán egészen el van rontva, mellynek fekete krepin sinórt és filigrámgombokat kellene mutatni, a’ lánczon pedig csak harom oroszlán fejnek
*fej<et>nek
kellene lenni, ugymint a’ két végén és közepén, és a sujtásazat is egészen negligálva van.
Tatay írja és Helmeczi, hogy Pestre szerencsésen megérkeztél Bécsből, kik is vígasztalhatatlanok hogy nem láthattak Téged. Helmeczinek azt projectáltam, hogy birja arra barátjait, hogy a’ gyüjteménykémből be jövő pénzt ne osszák fel magok között, hanem tegyék öszve és adják az Universitás kezébe olly rendelessel hogy az örökösen magyar könyvek ki adására fordítassék és ezen summához még én is adok legalább száz fl VCz. Helmeczi örült projectumomnak és biztat; Te adj nekik tanácsot, hogy a’ pénzt mikép rendeljék el legokosabban és legbizonyosabban hogy el ne veszszen.
Egyszer kérdezted tőlem hogy mi az a’ Pagony. Akkor nem tudtam, de mast tudom hogy az nem egyéb mint Revier vagy az erdőnek különös szakaszsza, mellyet vagy le vágnak vagy ültetnek és nevelnek vagy akármiért meg tiltanak és bekerítenek. Vasvármegyei szó.
Ohajtanam tudni mint teszed Te ki ezen szavakat magyarul: Honestum, a’ Stoicusok ertelme szerínt, ugy szintén miképpen különbözteted ezeket: simulare et dissimulare, astutus, vafer, dolosus?
Hogy jobb és kevesebb borom legyen én November utolján szüreteltem; de ezzel nagy kárt tettem magamnak, mert a’ kádokon hagyott fekete boraim mellyek négy száz akót tesznek mind megfagytak ugy hogy nem hiszem hogy egészen el ne romoljanak. Hanem tegnap előtt egy kádot irtókapával ki vágattam, és alatt valami kis bort találtam a’ melly valósagos essentia és a’ méznél édesebb ’s midőn vizet töltöttem közibe a’ vizzel öszve nem keveredet, hanem alúl tisztán maradt a’ viz pedig fellűl lebegett. Két kádban már forni kezdett a’ bor midőn a’ fagy jött, és ezeknek csak fellül a’ törkölyek fagyott meg, a’ bornak pedig egyéb baja nem lett, hanem hogy fekete szinét el vesztette. Igy tanúl a’ vén pap is holtig! én mindent meg szoktam próbálni ’s gyakran sokat vesztek, vagy látszom veszteni; mert hiszen mit veszthet az a’ ki tudja hogy ma vagy holnap magát is el fogja veszteni? – Elj szerencsesen nagy tiszteletű Ferjfiu! ’s ne szünj meg engem szeretni.