Széphalom Jún. 1jén 1812.
Édes Uram Öcsém, kedves barátom!
Uram Öcsémnek utolsó levelére csaknem eggy holnappal azután válaszolok, hogy azt írni méltóztatott. Debreczenbe írni nem mertem, attól tartván, hogy, előbbi leveleihez képest, e’ tavasszal elhagyá Debreczent; másuvá pedig azért nem, mert féltem, hogy a’ levél kezéhez nem megyen. Félve írom ezt is: és egyedűl ezért illy laconicus a’ levél. Uram Öcsém megelégli ez úttal a’ rövid levelet, ’s elérti, melly köszönetet hoz az Uram Öcsémnek ’s érdemes barátjának.
Szemere Pál és Vida László Máj. 20dikára ígérkeztek hozzám. Hijába vártam. Szemerét sokat gyötri a’ történet, ’s úgy látszik, ez a’ kedves barátom, kissebbnek érzi magát a’ bajnál. Az ő characterében mélyen űl az elijedés. Mikor nálam volt, meglátván az erdőben az ott legelő nyájat, convulsióktól féltettem; más annyi farkastól sem ijedt volna meg így. Ennek okát, kútfejét nem nehéz Szemerében kitalálni; ő rövid-látású. ’S íme a’ lélek’ gyengéje testi gyengétől ered itt is, mint többnyire mindég és minden esetben.
A’ kis Helmeczi alig ha el nem süti, hogy Egyveleg fordított írásaim hat kötetben kiadathassanak. A’ hatodik Köteten kezdjük a’ kiadást, mert az leginkább publici saporis. Az állani fog az itt megnevezendő három darabból:
1.) Bácsmegyeinek Gyötrelmei. (az első Kiadásban: Levelei.)
2.) A’ vak Lantos.
3.) a’ Repűlő Szekér. Orientális Rege. (Herdernek 9d. Kötetéből.)
Nyomtató papirost veszünk hozzá, ’s a’ képek elmaradnak, egyedül a’ homloklap lesz rézbe metszve eggy vignéttel. Ezen 6dik Kötet előtt a’ Florentziai Museum régi köve szerént eggy Psyche, térdre buktatva ’s öszve kötött kézzel, mint – szenvedő, a’ Vign[et].
Ne feledje Uram Öcsém velem tudatni, hol veszi ’s mellyik postáról ezután leveleimet, ’s kell e a’ száz f[ori]nt. – Ajánlom magamat becses barátságába, ’s maradok
alázatos szolgája:
Kazinczy Ferencz