Nikla, Apr 2dik. 1812.
Barátom!
Ma rakódtam új szobáimba, le tettem nyoszolyámat azon szegletben, mellyben én haldoklani fogok, el gyujtottam
*jav ebből: gyűjtottam
kandallómat, mellynél életemnek örömeit, bolondságait gyakran vissza fogom kérődzeni ’s vénségemet melengetni. Barátom, ez a’ nap nékem innep, örűlök mint az én gyermekeim, kik mast a’ kandallót körűl fogták és tapsolnak, örűlj vélünk Te is. Házom szép felemelt helyen vagyon és ablakom alatt hatvan holdokból álló kertem nyúlik el, mellynek végében a’ sássas folyó és e’ mellett százötven holdos szántó földem. Még ezen kívűl is van itt eggy igen szép házhelyem, melly 86 holdokat tesz és eggy kis nyires vagyon benne; erre Farcsi fiamnak epítek lakóhelyet, a’ többinek már vagyon Hetyén és Semjénben, ’s mindenik becsűletesen élhet ha esze lesz, én pedig énekelhetek:
A’ Balatoni Nympha
GR. TELEKY LÁSZLÓHOZ,
midőn a’ Balatonra szállott.
1812.
Idvezlek, Teleky, nádligetim között!
’S vígan nyújtom ezen tölkoszorút neked,
Vígan zengeti el nádsipom énekét
’S e’ szent csészeviz áldozik.
Hősek’ magva! nemed’ merjem e zengeni?
Él még benned ama’ régi Szilágyi vér,
Melly Pannon’ letörött thronusa’ talp kövit
Még eggyszer leraká dicsőn,
’S hogy nagy míve egész ’s Honnya nemesbb legyen,
A’ vakságba merűlt századok ejjelén,
A’ mennyből lehozá Delphi’ szövétnekét
’S meg gyújtá Buda ormain.
Ennek fénye fajod’ nemzeti bellyege;
Ez buzgatta ama’ Főpapi lantverőt
Pécs’ szent erdejiben ’s szent palotájiban
’S ez gerjeszti te melledet.
Minos’ rejteke volt a’ te nagy oskolád,
A’ villám ura ott iktata Parthenon’
Felsőbb pitvariban, ’s bé avatott szemed
Függött Palladiumjain.
Láttad Deucaledon’ fönnyen uralkodó
Hullamit ’s koronas Albion árboczit
A’ bölcs nép’ felemelt lelke’ csudájit és
A’ törvény’ diadalmait.
Lássd e’ tájokat is, mellyeket e’ napon
Kormányodra bizott a’ Haza’ Istene,
Nézd e’ puszta virányt ’s Tungusi vad lakost
’S a’ szörnyek’ fene nyomdokit.
– Nem tenger, nem egyéb helyhezet alkotá
A’ nagy népeket és nagy birodalmakat;
Minden nép, ha javát esmeri, nagy, szabad
’S boldog minden időn s helyen.
A’ nép, hogy ha szabad ’s virtusi nincsenek,
Gyermek, melly keziben kést, üszögöt vizel[!]
’S eggy rút törpe gigaskardal: az éget, öl,
Ez vázkép ’s kaczagást okoz.
A’ fényes Latium ’s Sparta kevély feje
A’ Virtus’ meredek bérczein ötle fel;
Pallas’ fegyvere nyít útat ada[!] ’s le hull
A’ mit nem fedez Aegise.
Tedd a’ durva Getat a’ Tiberishez és
A’ hét hegy’ lakosit Bosporus’ öblihez,
Barlang lészen amott a’ Capitolium,
’S itt új Róma emelkedik.
Menj! meg csillapodott a’ zaj előtted és
Szendergő suhogás váltja fel a’ morajt;
Nézd a’ kék Badacson lassu Favont lehell
’S nem küzd a’ Tihany’ ősz foka.
Ez az oda nékem ugy tetszik ki hágott a’ poesis’ korlátiból és igen
*és <eggy keve> igen
szározon okoskodik. Valóban nehéz a’ komoly Igazságat czifra ruhába öltöztetni; csak ugy akar és szeret ő mindenkor meg jelenni, mint a’ mezítlábos Cato a’ világ thronusán. Az a’ Tungusi vad lakos eggy kevesé nyers, de én szelidebb mellék szavat nem leltem ide, jobbat ugyan talaltam volna de – de –. Elj szerencsésen ’s közöld velem minél előbb reflexioidat.