HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kölcsey Ferenc – Kazinczy Ferenchez
Debrecen, 1812. január 14.
[Debrecen, 1812. január 14.]
Tekintetes Kazinczy Ferencz Úrnak
Kölcsey Ferencz alázatos tiszteletét!

Prof. Szombatinak tudománnyal teljes leveleit Semlyénben a’ Ref[ormatus]. Praedicatornál tetetém-le. Alázatoson köszönöm Edes Uram Bátyámnak*
Batyámnak [th. emend]
azoknak közöltetését. Péchy Lukácsnak kérdésben forgó könyve Dr. Veszprémié vala, de most nem a’ Debreczeni Bibliothecájé*
Bibliothecájé [jav. e.: Bibliothecaja]
mint a’ tiszteletre méltó férjfiú hiszi. Midőn ezelőtt mintegy hat évekkel Veszpréminek könyveit elvesztegették, Péchy Lukács hat Xrért nékem engedtetett. Pesten létemben Horvát’ kedvéért oda hozattam a’ könyvecskét, ’s mind eddig nála van. Azon helyeket még is, mellyeket Prof. Sz[ombati]. kiírattatni kívánt, midőn nem régen könyveimet a’ porból mellyben a’ tavaszi gyúladások olta hevertek felszedém, holmi elfeledett írásaim közt megtaláltam, de hogy ide is leírjam őket, méltóknak nem hiszem. Ott nem mondatik egyéb, hanem hogy a’ gyermekekkel sz[ent]irásbeli némelly helyeket ’s történeteket kell tanúltatni, ’s meg nem foghatom, hogyan következtethetém én azokbol azt, a’ mi most újra látott levelemben belőlök következik, ’s pirúlnék ha azon gondolat nem emelne, hogy a’kor gyermek valék ’s már két évtöl fogva tudom, milly félre vezethetnek benűnket az Umbraticus Doctorok, ’s a’ rosszúl vezérlett philomathia. Et ideo ego adolescentulos existimo in scholis stultissimos fieri. Mint szóll Petronius.
Edes Uram Bátyám vádol engemet, hogy magamrol annyit a’ mennyit kellene nem tudatok. Mennél ritkább előttem, hogy valaki erántam illy részvétellel viseltessék, annál forróbban köszönöm azt. Gyöngébb éveimtöl fogva sorsom által másoktol elvonattatván, minekutána ifjabb korom’ baráti, egyedűl Kállait kivévén, megholtak, csak Uram Bátyám és ő az kiktöl szerettetni vélem magamat, ’s könyörgök Isteneimnek, kik nekem vérző szívet adtanak, hogy ezen boldogító hitem meg ne zavartassék!*
meg ne <..> zavartassék!
– Hogy én ismét Collegista nem vagyok, a’ról jót áll azon mély únalom, mellyet az Iskolai hosszú élet örökre belém plántált. Boldog ha 19dik évemben levethetém, nem vészem-vissza lánczaimat most a’ 21dikben. Többet áldoztam én annak, hogy idegen kötelességektöl ment lehessek, mint sem ezen szabadságnak a’ XVI század’ minden tudományiért is felmondjak. Non otia, divitiis Arabum, liberrima muto. Egyéberánt én Debreczenben csak azért vagyok, mert másutt nem lehetek. Sok únalom közt várom a’ Tavaszt, hogy Jószágimnak administratióját általvehessem, melly engemet ezen szolgai csendböl, melly régolta lekötve tart, végezetre feloldoz, ’s kedvetlenségeimet el ugyan nem törli, de könnyebben szenvedhetőkre változtatja. – Írtam-e annyit, a’ mennyit Edes Uram Bátyám tudni akar? talán többet is írtam. Azon egyet még, hogy Edes Uram Bátyámnak óhajtott leveleit most legkönnyebben a’ Debreczeni Postán vehetem, hol én azokat szorgalommal meg fogom keresni.
Az Epistolákat el nem telhető gyönyörködéssel olvastam. A’ Nagy Gáborhoz írt nékem különösön szépnek tetszik, ha szinte philosophiám nem egyezik is. Én ugyan Zenon’ sectája eránt semmi vonszódást nem érzek. De az Epicurusi Moral, mellynek igaz isméretére Bayle tanított, ott hol a’ fájdalomról tanít, férjfiason vígasztaló. És nem boldog-e az, ki magát ezen sorokban felleli?

Feige Sterbliche nur und aberwitzige Schwärmer
Schrein von den Dächern ihr Weh’ Mitleid erbettelnd vom Volk.
Klage geziemt nicht dem Starken. Im Kampf mit dem eisernen Schicksal
Siegt nur die rüstige That: Worte sind Beute des Sturms.
Schlägt ihm ein ähnliches Herz, so geb’ er sich ganz und auf ewig:
Bleibt ihm dies Kleinod versagt: Werd’ er sich selber die Welt.

Azonban Édes Uram Bátyám azt legjobban érzi, hogy az Epistola többet nyert a’ maga Moráljával, mint ezzel nyert vólna. Engem ugyan Matthissonnak Epigrammja magosbban ragad, de a’ Süsse Wehmuth mellyet az Epistola gerjeszt, nem csak a’ szenvedést kissebbíti, hanem annak Genuszára is megtanít, melly testvéres az örömével.
Méltóztassék Uram Bátyám nekem megírni, ha ismeri-e azon Debreczeni Bibliothecában levő Magyar Kéziratot, melly oda 1753ban vitetett, ’s Franciscanusok által írtt Praedicatiókat ’s Legendákat foglal magában. Horvát, mikor Pesten valék nagy kívánságát mutatta ennek Apographumát megkapni. Ő Veszprémiböl olvasott róla ki a’ Biographiákban valahol bőven leírja. Horvát nékem azt beszélte, hogy Révai írt Debreczenbe annak leíratása eránt, de a’ dologbol semmi sem lett. A’ Kézírat hatalmamban van, de bizonytalan vagyok bene, ha az-e melly után Révai esdeklett? Tudom, hogy Sinai Cornidessel levelezett holmi Franc[iscanus]. Praedicatiók eránt, az pedig mint valamelly régi álom jut eszembe, hogy Virág 3. Franc[iscanus]. Praedicatiót kiadott. Ha az övéi ezekböl vagynak-e véve, következésképen ha a’ kezem közt lévő kézírat van-e valahol párialva, ’s hasznos dolgot tennék-e ha pariáltatnám? ezeket akarnám tudni. De Veszprémit a’ Bibliothecában hijába kerestem, Virágnak Praedicatiójiról pedig azt sem tudom bizonyoson ha existalnak-e, mivel Magyar könyveket felette régen nem olvastam. A’ két első Praedicatiót minden esetre leírtam, ’S ezen leírásból az első foliust ide zárom a’ Többit Prof. Szombatinak leveleivel fogja venni Édes Uram Bátyám.
Ajánlom magamat édes Uram Bátyám’ gratiájába.
Debreczen. Januar’ közepén. 1812.