Széphalom, Máj. 3d. 1811.
Édes Uram Öcsém, igen nagy tekintetű barátom!
Meg sem álmodám hogy az épen ma eggy holnapja történt Debreczeni veszedelem Uram Öcsémet is megkárosíthatta, ’s íme megvan. – Hát a’ szegény SzentGyörgyi – Szenvedett e ő is? Ezt nékem mind Uram Öcsém mind már azelőtt Generális B. Vay Miklós, ki igen festékenyen – (Szemere szava: mahlerisch) – leírta nekem a’ veszély’ nagyságát, megírni elfelejték. A’ ki tudja mennyire szeretem én ezt az igen érdemes és véghetetlen kedvességű embert, a’ ki tudja mit köszönhetek én néki, képzelheti mennyire van szívemen esete, ha elégett. Kérem Uram Öcsémet, vegye magának azt a’ munkát – most ez valóban az – ’s pótolja-ki tegnap estve vett igen kedves levelének ezt az ürét. Uram Öcsém a’ csapást érzi, de Poetának mutatja ez a’ levél is; az az, eltelve barátságból erántam vonszódó szerelmével, eltelve Epigrammáimmal, a’ levél’ panaszos tónusa egyszerre felderűl. Örvendek hogy szerencsétlenségét akár mint Poéta akár mint Philosophus könnyebben szenvedi, ’s óhajtom, hogy a’ Sors a’ szenvedett kárt pótolja ki azon mérték szerént, a’ mellyel a’ Zebaóthról mondja a’ Szent könyv hogy szokta bosszúját tölteni. De a’ bancók lerogyása arra most nem nagy reményt nyújt.
Hol fog lakni Uram Öcsém? Debreczenben e? Álmosdon e? Sző Demeteren e? ’S kinek hívják Nagy Anyját? Kérem Uram Öcsémet, tudassa ezeket velem. Ha tudtam
*tudtam [jav. e.: tudnám]
volna ezeket, régen vette volna leveleimet. Nevezetesen azt óhajtom tudni, hol veszi Uram Öcsem leveleimet, az az mellyik Postán.
*Ez a mondat utólagos beszúrás.
De nem lehet e az ember szabad, nem teheti e termékenyekké ugarait a’ mellett hogy Corneillre Commentáriust ír? Tegye Uram Öcsém mind a’ kettőt. Elásni a’ talentomot! Pedig ez Uram Öcsémnek olly mértékben jutott, hogy nem így ezerek között eggynek. Olvasgasson, írogasson Uram Öcsém.
Igitur ubi animus ex multis miseriis atque periculis requievit, et mihi reliquam aetatem a republ[ica] procul habendam decrevi, non fuit consilium socordia atque desidia bonum otium conterere, neque vero agrum colendo aut venando servilibus officiis intentum aetatem agere.
Igy Sallust. Miért nem Uram Öcsém is? Én boldog életet élek, kedves feleségem ’s két szép alakú kis lyányom van. De ha könyv és papiros nem volna a’ világon, szomorú volna életem. Elvonván magamat a’ világtól, nem hypochondriából ’s megbántott kevélységből, hanem azért, mert el van veszve mind azon napom mellyet Lárjaimtól távol élek, mi gyönyörűségem volna ha papiros nem volna, és az által nem fűzném magamat az olly lelkekhez mint az Uram Öcsémé? ’s miként tehetem azt, ha nem literatus munkák által? Oh ne légyen igazságtalan Uram Öcsém azok eránt, mellyek felől Cicero ezt mondja adolescentiam alunt, senectutem oblectant etc. etc. Irjon. Azt a’ mit tetszik; mind eggy, csak írjon.
Nékem most nyomtattatik Pesten eggy Vitkovicshoz írt Epistolám. Azt ide rekesztem.
*Ez a mondat az „Epistolám” szó fölé írva, utólagos beszúrás.
Az olly forma mint az
Ibam forte via etc. Azt kelle általadnom a’ Maradék
nak, hogy V[itkovics]. első Görög vallású Magyar Író, ’s ezt mondja az Epistola. Ohajtanám hogy Uram Öcsém nem sokára láthassa. Budán nyomtattatja V[itkovics].
Itt pedig 3dik Sonettóm. A’ kettő olta eggyet sem tudtam elkészíteni. Ez tegnapelőtt terme. – Ágyammal általellenben függ feleségemnek gyenge-leánykori igen jól eltalált képe. Maga öregszik: de ez a’ kép örökké ifjú ’s örök tárgya szerelmemnek.
AZ Ő KÉPE.
MAGÁNAK TÁVOLLÉTE ALATT.
Midőn a’ Hajnal elveri álmomat
’S a’ fény csak lopva csúsz még rejtekembe,
Imádott kedves Kép, te tűnsz szemembe,
’S ah! gyúladni érzem régi lángomat.
Ez Ő! ez Ő! kiáltom, ’s csókomat
A’ képnek küldöm részegűlt hevembe’.
Igy szóllott, így járt, így mozgott! ölembe
Igy süllyedt, elfogadván jobbomat.
’S most ezzel folynak, mint eggykor Vele,
A’ titkos édes boldog suttogások,
Vád, harcz, megbánás, új új alkuvások.
’S midőn ezt űzöm – mint eggykor Vele –
Kél a’ Nap, ’s bé lő a’ jalouxnyiláson,
’S sugárival körűltte glóriát von.
Eljen szerencsésen kedves Uram Öcsém, ’s szeresse hív barátját.
K. F.
Glória a’ festőknél a’ hajnal és Est’ piros ege.
*utóirat a versszövegre merőlegesen a lap jobb oldalán
Nagy Gábor, Fazekas Mihály Urak, a’ Professorok, a’ Dobozy ház elégtek e? A’ Templomot és Collegiumot megmenthette e a’ kő zsindely? – Sinainak kié leve B[iblio]thecája?
a’ Berzsenyi és Dayka versei Kis Istvánnak gazsága miatt nyomtatatlanok. Magára vállalta kiadását, ezideig hazudgatott, hogy már 1, már 4, már 6 árkus kész, ’s eggy sem volt kirakva.
*ugyanúgy a lapszélre írt jegyzet