Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Azt hittem, hogy Isten tudja micsoda könnyítést nyújtok Önnek, ha a jénai Literatur Zeitung nálam maradt füzeteit egyenesen Önhöz, s nem Iglóra küldöm majd, s most látom, hogy csalatkoztam számításomban. Jóllehet így a fuvardíj nem került semmibe, azonban Ön kénytelen volt sokáig nélkülözni könyveit. Ezután továbbá nálam van a 3 […] füzet Weinzierlschen Sallustiusának árával, amelyet 3 forint és néhány krajcár erejéig konvenciós pénzből a sajátomból kifizettem, (azt hiszem) egy forint papírpénzzel elküldtem Kassára, az Ön Vettir urához. − A jénai füzetek ügyében rögtön írni szándékozom, s sürgetni az elküldést. Ne aggódjék a veszteség miatt. Viszont mégis nehéz azokat oly sokáig nélkülözni. Ezért őszintén elnézését kérem. Klaniczayt s asszonykáját tíz éves gyermekként ismertem meg. Szegény szép asszonyka! −

Báró Vay Miklós tábornoknak is írok, hogy küldjön Önnek egy skatulya tufakövet és színes kormot. Nincsenek mineralógiai ismereteim, azonban kezdettől fogva úgy tűnt nekem, hogy a hegy nem vulkanikus. Különben nem vagy óly arcátlan, hogy oly keveset mondjak, hogy egy ilyen, vagy olyan magasságú hegy lehetetlen hogy kiköpött legyen, mégis hajlamos vagyok azt hinni, hogy Tokaj neptunikus eredetű kell, hogy legyen. (Megérné a fáradságot, ha egy szakértő egy tablón ábrázolná, hogy alakult ki az én Hegyaljám környéke, amikor Tokaj előhegye uralta a szabolcsi tengert. Belgrádig és Budáig és Buda környékén Erdélyig a Meszest ár boírtotta.)

Arra kértem Önt, hogy írjon nekem, írjon nekem egy --- -os prédikációt, s Ön barátságomról és véleményemről kérdezett engem. Ha olyan lennék, mint Ön, a Phaedraból vehetnék szöveget: Vis et nequitia quidquid oppugnant ruit. S prédikációm e mondatból is kifejlődhetne: Ahol minden érzést erénnyel folytanak el, ott nincs semmi. Ez minden.

Amikor Wesselényihez címzett episztolámat írtam és a másikat Csereynek, úgy tűnt nekem, hogy a Természet aretalógussá akart tenni engem. Tegnap és ma fejeztem be egy Vitkovicsnak szóló episztolát, amelyből augusztusban még 60 sor jambus hiányzott, − ez az episztola most valamivel több, mint 200 [sorból] áll −, s megjegyzem, hogy sok részletem készült a szatírához, amely bizonyos értelemben nem szerez sok tisztességet a szívemnek, − jóllehet e törekvés az éles érzelemből helyessé és széppé fejlődhet. Ez a Vitkovicsnak szóló episztola esztétikai témájú, s hasonlít Horatius Ibam forte via sacra [kezdetű művére]. Nem követtem el a plagizátor vétkét, minden a sajátom, de néhány szöveghelyen észrevehetőek a reminiszcenciák és az utalások. Ha lenne költője Bécsnek − most egyet sem ismerek, sem Alxinger, sem Ratschky nem él már, s Collin is pusztán színházi költő − úgy lefordítanám németre, hogy ítéletét kérjem. Wesselényihez és Csereyhez címzett episztoláim úgynevezett heroikus episztolák − a pajkosság és a víg kedély művei. − Vitkovics egy görög pap fia (korábban Egerben, majd Budán élt), ahogy ifjabb fivére Budán van még most is; s ez az én Vitkovicsom az első Szent Cirill és Metód felekezetéből, aki magyarul költött, ugyan csak is prózában írva. E körülményt érdekesnek találtam, hogy felhívjam rá a figyelmet. A történet tehát ez: a legnagyobb záporban érkeztem meg, (Debrecen nincs megnevezve), s a fogadóban szálltam meg. Egy ficsúr, aki költőnek nevezte magát, durván tékozolt tömjénezéssel lépett oda hozzám, hogy ismeretséget kössön velem, s folyvást csak magáról és az irodalomról beszélt. Megkérdeztem a nevét, s hogy hol lakik, milyen volt a termés, hogy szolgálatban áll-e stb., hogy megszakítsam szövegét. Észrevette, s azt mondta nekem, hogy ő engem − miként Hercules Anteust − ki akar emelni eme sem velem, sem vele nem rokon evilági gondokból, s [mondandóját] ezzel zárta: Pittorʼ anchʼ io. A megszállott tekintete és hangja aggodalommal töltött el, hogy ha ő engem Anteusszá tesz, akkor bordáim stb., stb., s megadtam magam. Kérdezem, hogy versel-e? Kit választott példaképül: Rajnist, Szabót, Daykát és Virágot, ő [ekkor] dühösen nézett rám, s megkérdezte, hogy a hétköznapi életben is azt a szarkasztikus (ironikus) hangnemet alkalmazom-e, amelyet az írásban mutatok. Hogyan? Nos, a dicséret, amit te ezeknek és a hozzájuk hasonlóaknak adsz, nem más, mint egy orgyilkos döfése, nem akarod őked magadra szabadítani, s érzéseidet sem akarod elhallgatni. Itt egy szabatos szerzőtől származó definíciót mondott, s kijelentette, hogy csak az tud magyarul, aʼ ki || közttünk lett, közttünk nőtt, közttünk maradt-meg. Én. Mit jelent hát Önnek az a négy? Ő. Rossz versfaragók. Én. Általam nagyrabecsültek. − Ott Ön engem mikor beléptem aʼ hazaʼ fő Nem-tudom-mijének nevezett, s annak is kellett tartania. Itt [ez] csak az orgyilkosi döfés pimaszsága. Míg az elhangzottak hatása alatt álltam, s elhallgattam, ő előhúzta verseit, s élőszóban és prózában elmesélte egy költemény tartalmát: az istenek a Blocksbergen gyülekeznek, és Árpád felvonultatja a magyar írókat. Jobbra a költőket, balra a prózaírókat. Jupiter megadja a jelet a versenyre, s az Emlékezzünk Réghiekről szerzője, majd Sylvester, Tinódi, Ilosvai, Szenczi-Molnár, Filiczki, Zrinyi és Gyöngyösi és „szegény Beniczki Uram” (a kifejezés annak kiadójától származik) szalad a cél felé, ʼs orrára esik. (Ez a lezárás ötször ismétlődik.) Különben az itt felsoroltakon kívül egy költő vagy prózaíró sem neveztetik nevén. Végül [ez] következik:

De végre előjön Gyárfás, ’s rókaprémes || Tógáját ölbe vészi ’s megszalad. || A’ szem sem éri, ’s nézzd a’ tárgy övé! || ’S lett ’s nőtt ’s maradt || ezt zengi Jupiter, || És Jupiterrel a’ Gellér hegye. Wӕhrend der Dichter dem Narren: Bizony szép! etc. éljenez, belelapoz a kéziratába, s [ezt] olvassa:

§ Tanács V[itkovics] számára, mivel Cyrill tanítványa és nem kálvinista, így el kell égetnie a fabulákat és az epigrammákat. Aʼ könyvcsinálást hagyd nekünk, ʼs rohanj || Rengő karokkal mátkád szép keblébe, || ʼS csókjaiddal hintsd el φοβεροτατῶς.