Széphalom, 1809. december 8-án.
Érdemes Barátom!
Goethe írásainak kért köteteit már elküldtem Önnek Kassára. Azt a kötetet is mellékeltem, amelyben benne van az Iphigénie, A természetes leány a Tassoval együtt. A többi is a rendelkezésére áll. Ismeri Goethe Hermann és Dorottyáját? Voß Luise-jének a párja. Ezt bizonyára ismeri: de Achilleise még ismeretlen lehet Ön előtt. Ez egy epikus költemény kezdete, egészen homéroszi. A német irodalom nem bír semmivel, ami Goethe műveihez hasonlítható, pedig tényleg sok és nagy mesterművel rendelkezik. – Megkapta már a csomagokat, amelyeket Kézy akart küldeni Önnek? Már azt sem tudom, mi mindent küldtem Önnek, mivel az 1. számú csomagot július óta nem bontottam ki. Nagyon türelmetlenül várom a megnyugtató választ, hogy már megérkeztek Önhöz ezek a csomagok és a Goethét tartalmazó is.
Az elmúlt napokban nagy fáradtsággal lemásoltam az Ön jénai Literatur Zeitungjából ezt a cikket: Klopstock grammatikai beszédei. Adelung szótárának ott található recenziójából sokat tanultam. Azt kívánnám, bárcsak a német irodalom valamelyik hérosza megírná a német nyelv XVIII. század végéig tartó okfejtő történetét. Rapszodikus minden, amit erről a tárgyról tudok. Megvan nekem Meister (Leonhard) Charakteristik der Deutschen Prosaisten und Dichter [ʼA német prózaírók és költők jellemrajzaʼ] című műve, 11 kötet, és sokat tanultam belőle. De nem több ez a könyv néhány költő és prózaíró életrajzánál. A sok jól, közepesen és rosszul felvázolt portré növeli előttem a könyv értékét. 9 f-ért vetettem meg Brünnben, és örülök annak, hogy megvan. De szeretnék valami rendszerezettet is, egy olyan kézből származót, amit biztosan követhetnék, az aggodalom nélkül, hogy vezetőm megtéveszt engem.
Szívből köszönöm barátságát, hogy megoldotta a német nyelvet illető kérdéseimet. A klopstockit: persze semmilyen más módon nem lehet megszerkeszteni a der weinende Augen Mütterlich angeblickt [ʼanyai pillantás a síró szeremekreʼ] szerkezetet. Látható, hogy a ward-ból kihagytak egy hangot, és az előtte lévő hat [ʼbírʼ]-nak már nincs helye. (Amint Klopstock akarta mondani, aki engem rászoktatott arra, hogy éppoly bensőségességgel szemlélődjek, amint egy anya a csecsemőjére pillant.) Mégis úgy tűnik, hogy ez még maga Klopstock számára is túl keményen szerkesztett. – A leidig-ot, gemüthlich-et és a goethei erschliessen-t végre tisztán értem. Az erschliessen-t tudtam a legkevésbé megfejteni.
Csak Barcsay ne hozza Önt kellemetlen helyzetbe! –
Ön házi boldogságának a jeleneteit festi le. Senki sem érti jobban ezeket, mint én. Nem figyelte meg, amit én Phiggie-n és Génie-n már megfigyeltem? Síróssá váltak, amikor csak szomorú dalokat énekeltek nekik csupán néhány hónapos korukban. És mindkét csecsemő vidám lett, ahogyan Sophie hirtelen átváltott a szomorúság hangjaiból az örömébe. Ez fontos lehet a pszichológusoknak. Én nem hittem volna, ha nem lettem volna tanúja oly sokszor.
Nagyban fogadtam volna rá, hogy a de conditione indoleque Rusticorum [ʼA parasztság helyzetéről és jellemérőlʼ] stb. mű recenziója nem fog megjelenni a bécsi Annalenben. Jóllehet nem vagyok angol, és eláraszt a düh, nem úgy, mint őket.
Először betiltották a recenzeált könyvet, másodszor nem akarják lehetővé tenni, hogy bizonyos dolgokról kifejtsük a véleményünket. De vigasztalhatatlan lennék, ha a lipcsei Literatur Zeitungban nem jelenne meg. Szirmay Ádám azt mondja, hogy Berzeviczy művét erősen beharangozták a jénai Literatur Zeitungban. A szándék jó volt, a kivitelezés bizonyosan rossz. Nagyon szeretném elolvasni a jénai recenziót, és ha szükséges, írnék erről az Ön Intelligenzblattjában. Bárcsak már professzor volna Szászországban!
Bocsánatot kér Roggendorf nekrológja miatt. Semmi esetre sem szükséges magyarázkodnia, sem most, sem a jövőben. Ismerem, értékelem a barátságát. Sok tekintetben örömömre szolgálna, ha megkérné D. Sartorit, hogy a cikkben megtalálható néhány tévedést korrigálja az egyik következő számban. – Ezek a következők:
1.) Az etruriai Szent István rend parancsnoka. (Nálam van a bal mellén viselt keresztje és a csillaga.) – és 2.) a rokonnak sógornak kellene lennie, és az anyósom az ő vér szerinti leánytestvére.
Apósom lassacskán erőre kap. Találmányai nem tűnnek el vele együtt. Papírra vetette őket, az anyósomnak nagy jártassága van ebben. Utazásaikor gyakran helyettesítette őt a munkában ez a csendes, szerény, némely ostobák által rosszul megítélt asszony.
Genie-t beoltották, és láttuk már, hogy a legdühösebb himlők sem tudtak neki ártani. Thalie áprilisban biztosan be lesz oltva.
Bizonyára sok Palafox van közöttünk. Felteszem a kérdést az olyan embereknek, mint amilyen az, akiről Ön beszél: akkor hát kevesebbet számítana a protestánsnak a haza autonómiája, mint a katolikusnak? Vajon Rédey és Lónyay inkább kriptogall-e, mint Amade és Drevenyák?
Semmilyen meggyőzés nem segít azoknak az embereknek, akiknek kétséges a józan esze. Még kevésbé azoknak, akik még ezeknél a szavaknál se tartanak semmi mást szem előtt, mint az egyetlen egyházat.
A franciák állítólag nagyon megbotránkoztak azon, hogy magyarokhoz címzett proklamációjuk − a nemességnél és a harmadik rendnél − a legkisebb sikert sem érte el. Beszéltek erről a bécsi magyarokkal. Ez először is nem megengedett, nem erkölcsös; másodszor nem lett volna jó semmi másra, mint hogy teljesen szerencsétlenné tegye az országot. Magyarország büszke lehet arra, hogy mi, akiket félreismertek az osztrákok − akik nekünk oly sokat köszönhetnek, s akik oly gyakran bántak velünk rosszul −, nem tettünk semmit, amit irigyeink és ellenségeink talán elvártak volna tőlünk. Azt beszélik, Nagy Pál (Sopron vármegye delegáltja 1807-ben) azt mondta az őt inszurrekciós tisztté választó gyűlésen: köszöni a megtiszteltetést, de megelégedne csupán azzal is, hogy közkatonaként tegye a kötelességét. Akkor is, ha attól kellene tartani, hogy éppúgy megtiltják neki ezt a választást, mint ahogy nem engedték meg neki, hogy diétai küldött legyen 1808-ban. Elfogták, és azzal a feltétellel engedték szabadon, hogy nem vállal szolgálatot a háború végéig. A gróf ezzel a címmel alkalmazta őt a hadi kancelláriáján: őrnagy. – Azt nem tudom, hogy ez igaz-e.
Ön kidolgozott egy német stilisztikát, és oly kedvesen kinyilvánította baráti szándékát, hogy megold néhány kérdést ezen a területen. Így bátorkodom arra kérni, hogy írjon ki néhány gallicizmust Goethétől, Lessingtől, Wielandtól és Schillertől és néhány grecizmust Klopstocktól és Vosstól a helyek megnevezésével, hogy hivatkozni tudjak rájuk. Lessing azt mondja az Emiliaban: „Vielleicht dass… vielleicht daß...” [ʼTalán hogy... talán hogyʼ] még egyszer. Ez nekem a peut-être que [ʼtalán haʼ] szerint képzettnek tűnik. Lessing: Morgen ein Mehres! [ʼHolnap többet!ʼ] honnan van ez? Ez igazi német? – Éljen igen boldogul.