Tekéntetes Hazafi! Az én tiszteletem olly szemérmes, olly félénk, hogy tsak az ö testvérének az illendöségnek karjain és innepi köntösben bátorkodik megjelenni Uraságod elött; nem fosztom meg tehát gyáva piperéjétöl, nem azért, hogy fényesebb küszöbökre lép hanem mivel Tanitómhoz szóll.
Ha azon tárgyokat, mellyeket Uraságodnak említteni tetszett, az én magános hegyi szenelömben vagy vén diofám alatt dialogizalhatnánk, méllyebben meríthetnénk az igazsag forrásába ’s lelkeink érzésibe, de így tsak a’ levél’ szük hatariba kell szoríttani gondolatainkat. –
Hogy én, akki eredetemet Zrinyi, Nadasdi és Gyulafi vérböl vettem, ’s Jóbanyaimban Csebi Pogány Ilkót, és ezüst medentzékbe mosdó Török Magdolnát látok, hogy én mondom egészen Diogenes nem lehetek az igaz; sőt vagynak óráim mellyekben a’ nagy ösi vér háborgat ’s azon herói lelkek hordómat ostromolják, de illyenkor tsak a’ Musákat hivom segítségül, ’s békességem hirtelen viszsza tér. – Minden emberi vágyódások és tselekedetek külömbféle kutfőkböl szármáznak[!]; a’ titulus szerzésnek is lehet igen nemes, ’s tiszta eredet forrása, a’ jó hazafinak kötelessége belsö érdemeihez külfényt is ragasztani, hogy az által azoknak tekéntetet fontosságat ’s befolyást adhasson. Mit ér a’ legnagyobb virtus, derékség, ha fejét a’ Gunyhóban felnem emelheti, ha azt tsak egy két buta látja, és neveti? – De melly igen tsudálkozom, midön az, akki engem a’ község utjára igazít, azonban bévezet házi Isteneinek szent templomába, és ott, mind olly Egiek előtt kell le borulnom, mellyeket a’ közseg koránt sem ismér, mellyek tsak a’ Socratesek és Aspasiak Istenségei. Ezek azok az Istenségek mellyeket én leg forróbb kepzelődésemben kerestem, imádtam ezek teszik az áldásnak poharát kimeríthetetlenné ’s Philemon kalyibáját templommá.
Hol vagy te Széphalom? – Fantaziám bája!
Jer’ mutasd meg elmémben,
Mutasd meg a’ Virtust mennyei mátkája’
Jutalmazó ölében.
Mutasd meg Kazinczyt! ’s házi Isteneit,
Hadd olvassam
*Hadd <lássam> olvassam
lelke’ bérét, örömeit
Szabinája szemében.
Hadd lássam mint éli Platónk szebb világát
Aon’ mirtus halmain.
Mint öleli kedves Eugeniáját.
Mint tsügg Hölgye’ tsókjain.
Mint él Antonia szép házi körében.
Mint bútsuzik, – mint megy Kázmér’ ernyejébe
Siller ’s Gőthe karjain
’S mint repül majd viszsza édes Feleihez
A’ szelíd Gerlice fészke kisdedihez
A’ Szerelem szárnyain.
Mondja meg Urasagod kegyes Grofnéjának, hogy én kezeit tsókolom és igen boldognak mondom, mert olly ferjet talált ki őtet isméri és meg érdemli, de azt is mondom, hogy Kazinczÿ nem tsak egyedül ö néki sajátja, hanem egy egész nemzetnek és minden jóknak ö reá bizott közös kintse, melly szent számadásában áll. – S mondja még néki tovabbá azt is hogy az én gyermekeim, Lidia Farkas, Antal, Szaltzman javallatinak betsületére váltak, minden egy korbelieket szembetünöképen felmultak, valamint magunknak, ugy ezeknek is tsupa víz az italok, orvosságok a’ szabad levegö, mindenik két esztendeig, sőt tovább is szopta az anyai tejet, egyszerre elválasztani szabad nem volt, hanem lassankent, kitsenyenként, hogy se az Anya, se a’ gyermek a nagy valtozást meg ne erezze, e szerént nevélvén[!] még halottam nem volt. – A’ mi feleségemet illeti, középszerü mindenben. 14 esztendős korában vettem el, együgyüségben találtom, és abbol fel sem szabadítottam, mert e’ részben egy kevessé napkeletiesen gondolkoztam, vagy igazábban szollván ezen kis barbaries familiai nyavalám, testvérei kastélyokban és festett szobákban laknak de ö én velem két kis szobában meg elégedik. Ha módi ruhák helyett jószágat szerzek, nem zugolódik, hanem a’ gyertya vesztegetesért, és firkálásert néha nagy panaszsza van ellenem, de én azt Socrateskent tsak ugy hallom, mint a’ kotsi zörgést ablakom alatt.
A’ magyar nyelv’ felemelése körül nékem is vagyon egy kis elmélkedésem, nagy örömömre s tanulasomra válna ha Uraságodéval confrontálhatnám – A’ nemzetiség az igenis a’ mit ezen tárgyban keresünk és fent tartani igyekezünk, de el érhetjük e ezen tzélt segédeszközök nélkül? Az embereknek leg nagyobb része tsupán a’ külsö bényomások bévételére alkalmas. A’ mi virtusainknak nagy része külsöség. Az olly hazafi mint Cato, vagy Kazinczÿ nem a’ külső bényomasok míve, hanem az okossággal párosúlt virtusé, de ezt a’ közsegtől várni nem lehet, mert azon csupán a’ szokás, a’ módi uralkodik. Az én Öregatyám’ fejeről le lövöldözték a’ német kalapot a’ magyar hajduk, és a’ leg derékebb legénnyeket Companiajaban agyon kellett lövöldözni a’ csákóhoz való ragaszkodás miatt, már ma ezt nem tenné a’ magyar gyalog, mert ruhájával nemzetiséget is el vesztette.
Berzevitzÿ balgatag és gonosz, nem méltó a’ karpatusi zabkenyérre, sem Uraságodnak oktatására. Az illy méreg ellen szent kötelessége az Urnak ellenmérget szerezni ’s azt a’ publicumnak fel mutatni. – A’ világpolgári gondolkozás charactere a’ németnek, de látjuk a’ gyömöltsét, látjuk hogy ez a temerdek nemzett, mindenkor tsak egy erötlen és lelketlen nagy test volt, ’s már mast pedig valóságos világ polgárrá változott. Ha a’ Magyar ugy gondolkozott
*gondokozott [th. emend.]
volna mint Berzevitzy, régen el törültetett volna a’ föld színeröl híre neve. – A’ mi commerciumunkat és fabrikainkat nem a’ constitu[ti]o nyomja, hanem a’ józan Politika, melly a’ gazdag népnek böségeböl a’ fölöslegvalót el veszi, hogy azzal szükölködö nemzet társainkat táplálja. Hogy tudná Austria a’ mi kimeríthetetlen terméseinket fel tserélni vagy meg venni ha nékünk minden fabrikaink volnának, ha mink töle Romanoknál egyebet nem vennénk? Ez a’ politikai ok meg nem változhatik, ha mi mind svábokká leszünk is. Hogy Hazánkban is vagynak szegény tájok, mellyeken segítteni kellene, az igaz, de az illy apró részeknek el kell magokat veszteni a’ politika egeszszében. –
Berzevitzÿ tán a’ Hornyákokról ítél a’ Magyarokra, ’s nem gondolja meg, hogy az Alpesek lakojit Helvetia Constitutioja sem emelhette ki a’ szegénységböl. A’ föld mívelö népnek állapotja, a’ föld minémüségetöl, ’s részínt az erköltsi culturától és industriatól függ. Én nem látom a’ magyart olly nyomorultnak mint némellyek, söt azt tapasztalom, hogy a’ hol a’ nép tiszta magyar es okos, magát leg kevessebbé nyomni nem engedi, az Urbáriumot is alig lehet vele bé töltetni, hanem a’ hol tót, vagy tóttal kevert, mivel felette ostoba, ott nyomatik. Culturát kellene tehát kívanni nem uj constitutiot. Én a’ mennyire ismérem a’ magyart, gazdag és boldog, s a hol nem az, vagy a’ földje, vagy maga az oka. Tolna és Baranya hegyes részein letelepedet Svábok tserép fedelü tzifra házokban laknak és gazdagok, holott pedig tsak olly földet munkálnak, melly a’ magyaroknak nem kellett, de mivel az industrianak és takarékosságnak lelkét magokkal hozták meg gazdagodtak, és a’ leg jobb földön elő régi lakosokat el erték. Hogy lehet azt nyomorult népnek mondani a’ mellynek egy egész fele az az, az Aszonynép, a’ munkát nem is isméri, a’ hol ferjfi is az esztendönek felét heveressel tölti, még sem fogy el sem kenyere sem bora. Hány országok vagynak hol a’ nép tiz annyit robotol a’ kősziklák is mostoha termeszetüek, mint a’ magyar az ö Urának, a’ hol egy aszszony annyit dolgozik mint hat magyar férjfi, ’s még sem ehetik a’ kolompérban is eleget, még sints más ruhája, mint, fapaputs és magatól font, szőtt tzondra. Dunán innen olly nagy luxus kezdett a’ magyar köznépen uralkodni hogy kéntelenek voltak a’ Vármegyék, a’ mesterembereket kemény parantsolatok alatt némelly ruháknak készíttésétöl eltiltani, es az emberekröl, a’ száz foréntos bundákat 70, s 80 foréntos tzifra ködmeneket szüröket, 30 s 40 foréntos kivarrott üngöket és gatyákat pandurok által le hasogattatni. – Nem nyomoruságnak a’ jele ez hanem gazdagságnak és boldogságnak. A’ Török politika, melly a’ világ három reszeit el boritotta diadalmival nem nevetséges, az ö mozdithatatlansága az erönek billyege, az ép test nem változó. Minden jelessebb népalkotok a’ régit szenté tették az ujítást pedig ki tiltottak. A’ hol a’ laune uralkodik ott az ujíttás könnyü, de a’ hol a’ fő hatalmat, a’ kemény nép, Ulemma Jantsár, Basák meg osztjak ott tsaknem lehetetlen; hogy a’ Török politika nem változó, jele, hogy nem a’ Despota kényetől függ, és hogy a’ nép nem egészen szolga. – A’ politikai visgálódások, hasonlok a’ metafizikai speculatiokhoz: ha az ember a’ világosságba igen bele néz el veszti szeme fényet ’s skeptikussá lesz, ’s vagy semmit sem lát, vagy tsak egy olly chaost, mellynek elementumai minden rend és törvény nélkül zavarognak. Fridrik alkotmányával a’ régi politikának leg utolsó epületmive le romlott, de meglehet, hogy ezen meg öletett Centaurus ruhája holta után perkeli meg Herculest. Már mast által latja Europa, hogy az Albion monopóliuma veszedelmesebbe[!] vagy a’ Frantzia specula[ti]o? ez az által látás az elöbb el szaggatott interesséket, tendentiakat, concentrálni fogja, s tán nem késön. De ki látja által az északi politikát, mellynek munkái olly egymással ellenkezők czéljai olly külömbfélek, és olly igen meszszi terjedők? –
A’ jövő honapban Pestre megyek ’s verseimet tipus alá adom, a’ leg első ódához a’ második vers után még ezeket ragasztom,
Plátói nyelved, ’s lelked idézte le
Hozzánk az ép íz’ szebb geniussait,
Nyelved mosolygó gratiája
Önti belenk Helicon malasztját
Póládba Péán ringata tégedet,
Már ott tapodtál sok buta undokot,
Mellyek zavarták Pindusunknak
Szent ereit ’s ege’ tiszta fenyjét.
Ezek versben vagynak mondva, de leg prozább óráimban is ezek az én lelkemnek érzései, és tiszteletemnek szavai – Éljen szerentsésen a’ Tek. Ur édes Feleivel együtt sokáig s boldogul, s ha el nem felejti leg szívessebb tisztelöjét, irjon – Igen szeretném tudni minden detail festésig kitsoda Vay? akkit Kazinczÿ szeret, és meg tisztelt, nem lehet az tsak Generalis. – Mikla 12a Martii 1809.