Az Ur levelét a’ Társaság ajándékával szint annyi illetődéssel vettem, mint hazafiúi örvendezéssel. Kedves nékem azt látni, hogy a’ Jók engemet szeretnek, ’s hiuságom igen is kész elhitetni, hogy ezek engem azért méltoztatnak szeretetekre, mert a’ jót velek együtt én is szeretem.
– – – szeretni híven
A’ jót! gyülőlni vesztig a’ gonoszt!
A’ legszebb bére annak hogy jót tettünk, az ugyan, hogy jót tettünk; ebben igaza van Senecának és ő utánna az Erdély’ halhatatlan Bácojának. De ezen szebb, ezen tiszta jutalmán kivűl, van a’ jónak egy más szép jutalma is: az, mellyet nekem az Ur’ kedves levele és a’ mellé zárt ajándék nyújt. Fogadja el az Ur szíves köszönetemet érette, ’s jelentse a’ Társaságnak, mellynek, mint Titoknoka, képét viseli, hogy én róla mindenkor kedves érzésekkel emlékezem, ’s gyarapodásának, úgy is mint hazafi, úgy is mint Társ, szívesen örvendek.
Kisünknek virágai a’ legszínesebbek, legillatosabbak ugyan abban a’ koszorúban, mellyet a’ Múzsa itten fűzött, de ifjabb Társainknak is vannak némelly virágai, mellyek édesen csiklándják mind a’ szemet, mind a’ szaglást. Ezeknek sorában kijegyezve volt az Úr’ neve még minekelőtte levelét venni szerencsém volt is. De engedje az Ur a’ barátságnak hogy szabadon élhessen legbecsesbb jusával, hadd mondjam ki a’ gondolatot, melly magát bennem a’ könyv’ első megolvasása alatt tolta elő: némelly tárgy nem szenved poétai felöltöztetést, és a’ dalokat nem a’ Németek’ durva prosodiai törvénye, hanem a’ görögök és rómaiak’ mértéke szerint kell zengeni. A’ lyra’ édes zengése meg nem szenvedi a’ rövidre ugratott consonánsok’ darabosságát. Kedves nekem azt látnom, hogy az a’ szent tűz, melly ezt a’ Társaságot alkotta, meg nem lohadt. Alázatos szolgája.
*[A levél másolatban maradt fenn, az aláírás és keltezés hiányzik.]