Édes Grófom,
*[A megszólítás felett idegen kézzel: „1804. oct. 5.” és „Ráday Pál g.hoz.” – a „Pál” alatt eredetileg ez volt írva: „Gedeon”.]
Octobernek 3dikán Lónyai Gábor Zempl. Vármegyei Ordinarius ViceIspánná lett. Ő Exc. a’ FőIspán nem engedte-meg, hogy felkiáltás által válasszák-meg a’ két első Tisztviselőt; vótumra kelle menni, ’s Lónyainak 300 egynehány voksa volt, midőn Ibrányi Miklósnak, a’ kit Lónyai után legtöbben óhajtottak, csak 136. voksa akadt. Én a’ Restauratión jelen nem voltam; ma jöttem ide Ér-Semlyénből, Biharból, ’s Ujhelyben bészaladtam Lónyaihoz, hogy néki megmondjam, hogy tisztelt Ipátoknak, ’s Néked, édes Grófom, (a’ ki megengedéd tavaly, sőt parancsolád, hogy így szóllítsalak,) választása felől hírt hozok; mert elképzeltem, hogy néki kevés ideje marad, hogy most mingyárt írjon. Örvendj tehát Sógorodnak megtiszteltetésén, nézzd ezt a’ lépést csak első grádicsnak azokra, a’ mellyeken őtet érdemei majd feljebb fogják vezetni; de örvendj kivált a’ Te nagy Ipadnak, hogy ez az öröm érte. Én ő Excellentziájának éppen most végzettem-el levelemet. –
Hadd légyen szabad, édes Grófom, feldicsekednem azzal a’ szerencsével, hogy Gróf Török Lajos, (kit mennyire szerettem, tiszteltem, a’ mi Darvasunk tudja,) Aug. 27dikén nékem adta a’ maga leányát, Sophiet. Novemberben leviszem, Semlyénbe. Nálok írom ezen levelemet. – Én az ő birtokában lelem-fel azt a’ jutalmat, a’ mellyel nékem a’ Gondviselés annyi szenvedések után tartozott, és hidd-el, hogy ámbár előttem igen kedves, hogy Sophie a’ Gr. T. L. leánya, de eggy illyen derék személy birtokát szerencsének fogtam volna nézni, ha a’ legalacsonyabb sorsú ember’ gyermeke volna is.
Septbrnek első napján eggy levelet tettem-fel a’ Tokaji Postán V.Ispán Puky Ferencz Úrhoz, ’s abban házasságom felől szóllottam Darvashoz is, még pedig meghagyván neki, hogy azt adja Néked is tudtodra. Azon csomó levelek közzűl, mellyeket akkor Tokajban tettem fel, eggyre sem jött válasz. Tartok tőle, hogy leveleim mind elvesztek. Intsd-meg Darvast, hogy nékem par Debrecin, à Ér-Semlyén, írjon. Nincs ezen a’ földön senki, a’ ki lépésemet szépnek ne lelje, és ha magamat dicsérnem szabad, azt mondják hogy illénk eggyüvé.
Imádást érdemlő Nettydnek kezeit csókolom. Hánynak beszélltem-el már, mint méne Néked, midőn alvó gyermekedet ölbe fogván, kijövél, ’s mint ölelt meg! – Az olly scénák, az olly szép szemek szép tekintetei örökre megtartják bényomásaikat.
Maradok hív tisztelettel;
Édes Grófom
Kázmér, Zemplényben,
Octobr. 5d. 1804.
alázatos szolgád
Kazinczy Fer.
[A levél utolsó üres oldalán, feltehetően Ráday III. Pál kezével:]
Kazinczy Ferencz
Feleltem rea d. 6. Nov. 804.