Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Vitsch nekem nem ír. Azonban én^* el nem felejtkeztem sem a’ Te parancsolatodról, sem angyali szépségű és angyali jóságú hitvesedéről, kinek szép képe úgy lebeg szünetlen szemeim előtt, mint a’ hogy’ füleimben zúg eggy kedves zengésű Muzsika, mellyet akkor nap, hogy Tőled eljöttem, volt szerencsém hallani. Ime Vitschhez írt levelemnek mása. Óhajtanám, hogy Néked ollyat terjeszthetnék tetszésed elibe, a’ minek Te önnként nyújthatnál javallást. Elvárom a’ Vitsch feleletét, és osztán tudtodra lessz, hogy ő mit ítél.

Boldog Ráday! szeretetre méltó Unokája annak az áldott nagy embernek! melly szerencsés sors juta Tenéked! – Csak kevés napja, hogy Tiszánénak vacsorája felett beszélltem-el Váradon, hogy Te miként loptad-ki magadat közzűlünk, ’s hogy vevéd karjaidba a’ kis Prónai-lyányodat, ’s midőn az ott elaludt, hogy’ jövél-ki, hogy’ érzetted atyai örömödnek teljességét, ’s az a’ szép Asszony hogy’ kele-fel canapéjáról ’s hogy’ ölelt-meg tégedet és lyánykátokat eggy pathósszal mondott: Mein lieber Mann-nal! Az egész asztali gyülekezet felmelegűlt ennek hallatára; ’s Tisza annál inkább gyönyörködött értésén, minthogy ő maga is igen nyájas atya. Beszélltem nekik, hogy Néked és kedves Nettydnek elmondottam, hogy ha hozzá jő az ember, őtet többnyire úgy leli, hogy lyánykája jobb czombján űl, fia a’ jobbján.^* – De azt is elbeszélltem, hogy midőn Pilinből Ludányba visszajövénk, ’s Te engemet, azalatt, míg Netty a’ beteg Ninához ment, a’ kertedbe vittél, ’s felizentél Grófnédhoz, hogy jöjjön utánnunk, ezt a’ dicséretet mondád felőle: Kazinczy! tíz esztendő ólta ez lenne az első kérésem, a’ mellyet ő nékem bé nem teljesite! – Ráday! melly öröm olly tiszteletreméltó Asszonyt lelni eggy szép Asszonyban, mint a’ millyen Netty, és eggy szerencséjét becsűlni-tudó ’s háladatos férjet, mint a’ millyennek Téged nékem vala szerencsém lelni. – Még látom kedves Grófnédat felemelt ruhával járni a’ szobák előtt és ott a’ hol mi állánk, hogy a’ két beteg cseléd eránt a’ többi legyen gonddal.

’S hát mind ezek mellé osztán az a’ >Te kifogyhatatlan jó kedved ’s azok a’ sok elmés bohóságaid! Be sokat nevette^* B. Podmaniczky Lászlóné^* Almáson, és a’ Tiszáné vendége, Váradon, azt a’ gondolatodat, hogy az élet’ végén Da Capó-nak kellene lenni, mint a’ Muzsikai darabokén, és hogy osztán inkább Variatziókat óhajtanál játszani, mint egyebet.

Valóban nálad töltött napom elviríthatatlan emlékezetben fog élni előttem örökké. Mondjad a’ Te szép Nettydnek, – Te boldog Férj! – hogy tisztelőji köztt hevesebbet nem lelhet mint

Abschrift.^* Ezt nem kell mindennel olvastatni.

Verehrter!

Graf Ráday genehmigte meinen Vorschlag, unter die uralte Esche [die an dem]^* Teiche zu Ludány steht, das Denkmal seines Urgrossvaters des Paulus Ráday, und nicht das von seinem Grossvater, dem grossen Gedeon Ráday dem Ersten, zu setzen; und das aus folgenden Gründen:

1.) weil Paulus Ráday Ludány bewohnt und bebaut hat, und nicht sein Sohn, Graf Gedeon I.

2. Weil diese Esche wahrscheinlich zu Zeiten des P. R. gepflanzt ward.

3. Weil P. R. eine glänzende Rolle im Politisch[en Leben]^* gespielt hat; nicht so sein Sohn, der stille Gelehrte.

Nun DARF man aber von dieser glänzenden Rolle nicht LAUT sprechen, wiewohl die Zeiten vorüber sind; und KALT und furchtsam SOLL man nicht sprechen. – Auch sind P. R.-s Thaten grösser, als dass sie eines Lobes und der Erfrischung nöthig hätten. Der Stein soll also, anstatt seines Lobes die Pflicht lehren, die der erhabene Mann ausgeübt hat, und der gefühlvolle Mensch, der zu dem Denkmal tritt, wird von einem heiligen Schauer ergriffen dabey stehn und nachsinnen.

An dem Monumente sollte Paulus Rádays Brustbild v. Marmor, oder Medaille mit seinem Profil, nach Mányokis Gemälde, die Medaille mit – die Büste ohne seinen Namen stehn. – An die Vorderseite käman die Ungr. Worte, die sie unten hier finden werden; rechts an der Nebenseite hienge die Bürgerkrone von Eichenlaub, (a’ közepébe^* ennek eggy esztendőt kellene ki választani életéből) – links der Kranz der Musen von Rosen und Weinlaub.

Dem gelehrten Grafen Gedeon I. sollten Sie, meine ich, einen stillen Winkel mit ewig jungen, ewig melodisch säuselnden Pappeln heiligen; – und der prächtigste Platz des Gartens würde die zweyköpfige Terme des Grafen Gedeon II. und seiner verwitweten Gräfin enthalten, denn unstreitig hat diese Gräfin einen sehr wichtigen Antheil an dem Glanz, den der Heilige^* über den Grafen ausgeschüttet hat.

Die schöne und gute Gräfin, in deren Zirkel ich Sie zuerst sah, befahl uns, etwas für die letzthin verschiedene Mutter, der Baronne Prónay Excell. zu ersinnen. – Ich dächte zwey Inschriften; an die Vorderseite, wie es dieses herrliche junge Weib will, nichts als prunk und schmucklos im reinen Geschmacke des Alterthums:

Der etc. Mutter etc. ihre drey sie innigst beweinende Töchter Agnes, Prisca, Honorata.

An die hinterseite den

Zuruf der Mutter aus der Tiefe des Grabes an die drey weinende, ganz im Tone der ewig hingeschiedenen Mutterliebe.

Empfangen Sie die Versicherung meiner innigen Hochachtung und Liebe

Házunk’ szeretete rokon érzés a’ Hazáéval; és a’ ki atyáit nem tiszteli, kiktől lételét ’s mindenét vette, az háládatlan a’ nagy Istenek eránt is, kiknek ezek képeik.

„Familienliebe ist ein verschwistertes Gefühl mit der des Vaterlandes; und wer unehrerbietig gegen seine Ahnen ist, von denen er Daseyn und Alles erhielt, der ist auch gegen die grosse Götter undankbar, deren Bilder (Stellvertreter) diese sind.”^*

Die Zuschrift ist nicht jedem einleuchtend, und soll es auch nicht seyn; doch ist sie auch nicht räthselhaft, und der Satz ist von einer unbestreitbaren^* Wahrheit, und moralisch.

Der Ungar, der seine Sprache nicht als Philolog kennt, und der für classische Rundung kein Gefühl hat, wird ersucht in sich zu gehen, und sich aller Sprachhofmeisterey zu^* enthalten.