Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Midőn a’ Római Carneval’ megirásához kezdünk, azon ellenvetés rettent bennünket hogy az illyetén innepi-pompa igazán nem irathatik-meg. Az érzéki tárgyak’ illy nagy, illy élő masszájának közvetetlen’ kellene a’ szem előtt mozgani, mindenkitől a’ maga módja szerént kellene nézelltetni, felfogattatni.

Még nyomosabb lesz ez ellenvetés midőn magunk vagyunk megvallani kénytelenek hogy a’ Római Carneval az idegen nézőnek a’ ki azt először látja ’s csak nézni akarja ’s tudja, sem eggy egész, sem eggy örvendeztető benyomást nem ad, sem a’ szemet nem gyönyörködteti különösen, sem az elmét ki nem elégíti.

Az a’ hosszú keskeny úcza mellyen az emberek’ temérdek sokasága fel ’s alá hömbörög, végig nem látható; a’ tolongásnak abban a’ körében mellyet a’ szem itt felfoghat, alig külömböztethetni-meg valamit. A’ mozongás eggynemü, a’ lárma kábító, a’ napok’ végei meg nem nyugtatók. De ezen rettentések el vagynak oszlatva, ha közelebbről fejezzük-ki magunkat; ’s mindenekfelett az lészen a’ kérdés: ha a’ Leírás maga bennünket igazland e?

A’ Római Carneval olly öröminnep melly a’ népnek tulajdonképen nem adatik, hanem a’ mellyet a’ nép maga ad magának.

Az Országlás kevés rendeléseket teszen, kevés költséget ad hozzá. Az öröm’ köre itt önn magában mozong, ’s a’ Felvigyázás engedékeny kézzel intézgeti azt.

Nincs itt olly innep melly, mint a’ sok templomi-innepei Rómának, a’ szemet elígézi: nincs itt tűzi-játék melly a’ Castell Sant Angelón ég-el, ’s eggyetlen a’ maga nemében; nincsen itt a’ kivilágítása a’ Szent-Péter-Temploma’ külsőjének és kuppolájának melly olly sok idegent vonsz ide minden tartományból; nincsen itt pompás búcsújárás mellynek közelítése a’ sokaságot álmélkodásra ’s imádkozásra indítsa: sőt inkább itt csak arra adatik jel hogy kiki olly bohó lehet a’ millyen lenni önn-magának tetszik, és hogy itt verekedésen és késelésen kivül csaknem minden szabad.

A’ külömbség a’ nagy és nem-nagy között eggy szempillantatra megszüntnek látszik; minden közelít egymás felé, minden könnyedén fogadja a’ mi szembe jő vele, ’s a’ kölcsönös féketlenség és szabadság a’ közönséges vídám kedv által tartatik ellensullyban.

Ezek azok a’ napok a’ mellyekben a’ Római lakos még a’ mi korunkban is örvend hogy a’ Jésus Christus’ születése a’ Saturnaliákat és azoknak szabadságaikat nehány hétnyivel továbbra tolhatta ugyan, de egészen el nem törölhette.

Igyekezni fogunk e’ napoknak örömeit ’s szédelgéseit Olvasóinknak képzeletek’ elébe hozni. ’S azzal hízelkedünk magunknak hogy kedves dolgot teendünk azok előtt a’ kik a’ Római Farsangot valaha látták ’s azon időkről eleven visszaemlékezéssel akarják magokat gyönyörködtetni; valamint azoknak is a’ kik azt az útat későbben fogják megtenni, és a’ kiknek e’ kevés lapok eggy öszvecsoportozott ’s hirtelen’ elsuhanó múlatság’ kóstolását engedhetik.

A’ Római Carneval a’ Corsón gyűl-öszve. Az e’ napi múlatságoknak ez az úcza a’ helye.^* Minden más helytt ez más innep volna; ’s erre nézni mindenekelőtt a’ Corsót kell leírnunk.

A’ helly a’ maga nevét, mint Olasz-országnak nem kevés városaiban a’ hosszú úczák, a’ lovak’ futatásától vette, mellyel Rómában minden farsangi-est végződik, és a’ mellyel más városokban egyéb innepek, például^* a’ Templomszentelés ’s valamelly Védpatrónusz’ innepe szoktanak végeztetni.

Az úcza egyenes líneában megyen a’ Piazza del Popolótól a’ Velenczei Palotáig. Hossza minteggy negyedfélezer lépés, ’s magas, többére pompás palotákkal van végig’-foglalva. Szélessége nincs erányúságban hosszához és az épűletek’ magasságához. Mind a’ két oldalán hat, hét, ’s nyolcz lábnyira mégyen végig a’ kővel-kirakott, ’s valamennyire magasbb gyalog-út. Ezek köztt a’ szekereknek a’ legtöbb helyeken csak tizenkét ’s tizennégy lábnyi szélességü hézag marad, ’s innen látni hogy legfeljebb három hintó fér meg rajta egymás mellett.

A’ farsangi napokban az úczának legalsó határa a’ Piazza del Popoló’ Obeliszkje, a’ Velenczei Palota a’ legfelső.

A’ Római Corso az esztendőnek minden innep- és vasárnapjain tele van. Az előkelőbb ’s tehetőbb Rómaiak itt mennek eggy vagy másfél órával az éj előtt számos szekerekben sétálni; a’ szekerek a’ Velenczei Palotától jőnek-le az úcza’ balján, ’s ha szép az idő, elmennek az Obeliszk mellett, ki a’ kapun a’ Via Flamínián, ’s ollykor szinte a’ Ponte-Molleig.

A’ korántabb vagy később megfordultak a’ más felen mennek; ’s a’ két sor szekér így a’ legszebb renddel ballag-el egymás mellett.

A’ Követeknek az az elsőségek vagyon hogy ők közben mehetnek a’ két sor között. Ez a’ szabadság az Angol Pretendenté-nek is meg vala engedve, ki eggy Principe d’ Albania neve alatt tartózkodék Rómában.

Mihelytt a’ harangok az éjet előhozzák, vége e’ rendnek; kiki arra tart a’ merre magának tetszik ’s a’ legkurtább útat választja nem ritkán a’ több équipázsok’ bajával mellyek a’ szűk helyen ez által elakadásba jutnak, öszvekeverednek.

Ez az esti-sétálás melly Olasz-országnak minden nagyobb városában brillant, és a’ mellyet minden kisebb városban, bár igen kevés számú kocsival, mímelgetnek, sok gyaloglót vonsz a’ Corsóra. Kiki jő, hogy lásson vagy látassék.

A’ Carneval, a’ mint azt hamar megsejthetjük, tulajdonképen csak folytatása vagy inkább tetője a’ már említett szokásban-való innepi ’s vasárnapi örömeknek; nem új, nem idegen, nem eggyetlen; hanem természetesen csatolja magát a’ Római élet’ módjához.

Szint olly kevéssé idegennek fog előttünk tetszeni ha majd mingyárt a’ maszkoknak egész sokaságát látandjuk-meg szabad ég alatt, minekutána ott az életnek olly sokféle scénjeit látni megszokhatánk.

Minden pompás innepnapokon a’ kiterített szőnyegek, elszórt virágok, árnytartó kivont vásznak az úczákat temérdek szálákká ’s galleríekké változtatják.

Eggy halott sem vitetik-ki a’ Confraternitásoknak elburkolt, elleplezett kísérése nélkül sírbe; a’ Szerzetesek’ sokféle öltözetei a’ szemet idegen ’s különös alakokhoz szoktatják; egész esztendőt által Carnevalt gondolhatni; ’s az Abáték a’ magok’ fekete-öltözeteikben az egyéb Papi-alakok köztt a’ fenntebb-classisu Taborrókat látszanak tenni.

Már új esztendő olta a’ theáterek nyilva állanak ’s a’ Carneval elkezdődött. Itt meg ott lózsikban eggy Tisztté-öltözött szép asszonyt látunk, ki a’ maga sokrojtú arany vagy ezüst epaulettjeit nagy magának-tetszéssel mutogatja a’ népnek. A’ Corsón nagyobb számmal jelennek-meg a’ szekerek. De a’ közönséges várás az utolsó nyolcz napra vagyon intézve.

Külömbféle készűletek jelenlegetik a’ Közönségnek ezeket a’ paradízi órákat.

A’ Corso, eggyike azon kevés Római úczáknak mellyek esztendőtszaka tisztán tartatnak, most gondosabban sepretik, tisztítatik. A’ szép, apró négyszögü, alkalmasan lapos bazalt-darabokból rakott flastrom, valahol a’ kő tágulni kezd ’s megromlott, megigazítatik.

Ezenkivül élő jelenségek is tűnnek-fel. Minden farsangi estvélyt eggy lófutatás rekeszt-be. Az e’ végre tartott lovak többére aprók, ’s minthogy közöttök a’ legjobbak, idegenek, barberóknak neveztetnek.

Az illy mokány-ló fejér vászonból csinált borítékba öltöztetik. Ez a’ boríték fején, nyakán és a’ hasán a’ lónak szorosan áll, ’s a’ varrásokon pántlikákkal van felczifrítva. Így áll az Obeliszk alatt azon helyen honnan szaladásnak eresztetik, fejjel a’ Corsó felé. Vezetője elviszi az úczán, ’s a’ Velenczei Palota mellett abrakot ad neki hogy annál több vágyása legyen erre szaladni a’ futás alatt.

Ez a’ gyakorlat a’ legtöbb lovakkal, mellyeknek számok ollykor tizenötre, húszra megyen, újra kezdetvén, ’s az illy promenad nagy rakás vígan-sikoltozó gyermekek által kísértetvén; ez a’ víg lárma eggy még nagyobbat látszik ígérni melly mingyárt következik.

Eggykor a’ Római legelső házak tartottak istálójikban illyetén lovakat; becsűletet kerestek abban ha az ő lovaik nyerhették-el a’ jutalmat. Fogadoztak egymás köztt mellyíke lesz a’ nyertes, ’s a’ diadalt ebédlések és tánczok dicsöítették-meg.

Ellenben az utolsó időkben ez a’ szenvedelem nagyon megcsökkent, ’s a’ Nagyok’ szomja, lovaik által vonni fényt magokra, a’ közepső, sőt a’ legalsó classisába szállott-alá a’ népnek.

Azon régi időkből eredhet a’ szokás hogy eggy csoport lovasság, melly, trombitásoktól kísérve, a’ kiosztandó jutalmat az egész városban mutogatja, a’ Nagyok’ házaikba bélovagol, ’s eltrombitálván eggy darabot, italra-való kap, azzal tovább megyen.

A’ jutalom eggy mintegy harmadfél réf hosszaságu ’s nem épen eggy réf szélességű arany vagy ezüstfonalból szőtt vászon, melly eggy tarka rúd’ hegyén lobog és a’ mellynek alsó szélére nehány nyargaló paripák vannak kivarrva.

Ez a’ jutalom Palio-nak hívatik, és a’ hány nap a’ Carneval tart, annyi illyetén Quasi-zászlókat^* mutogat a’ Római úczákon az említett társaság.

Azonközben a’ Corso is új formába kezd öltözni; most már az Obeliszk az úcza’ vége. Az előtt eggy deszkázat kél-fel, szembe a’ Corsóval, soksoru ülésekben. A’ deszkázat előtt nem sokára készen áll a’ korlát, honnan a’ lovak futni fognak.

Hasonló deszkázat készűl az előbbeni mellett mind két oldalról, és ezek a’ Corsónak első házaiig vitetnek, és így az úczát a’ piaczba bé meghosszítják. A’ korlát’ két végén felemelt, béfedett kis ívek állanak azoknak számokra, a’ kik a’ lovak’ kieresztetésekre felvigyáznak.

Végig a’ Corsón sok házak előtt hasonlóképen deszkázatok kelnek. Santo Carlo és az Antonínusz’ oszlopa előtt a’ piaczok gerendák által rekesztetnek-el az úczától, ’s minden eléggé jelenti hogy az egész öröminnep a’ hosszú ’s keskeny Corsón fog egyedül tartatni.

Végre a’ Corso’ közepe puzzolanával hintetik-be hogy nyargalva-menő lovak a’ flastromon könnyen ki ne síkolhassanak.

Igy tápláltatik, így fárad napról napra a’ várás, míg végre eggy harang a’ Capitólon, hamar ebéd után, jelt ad hogy kinek-kinek szabad a’ nyilt ég alatt bohóskodni.

E’ pillantatban a’ Római kedvetlen lakos, a’ ki esztendőtszaka gondosan tartózkodott minden botlástól, eggyszerre leteszi komolyságát, tartózkodásait.

Az úczák’ flastromzóji, kik az utolsó pillantatig kopácsolgattak, öszvekaparják szerszámaikat ’s tréfálva csinálnak véget dolgozásaikban. Minden balkon, minden ablak szőnyeggel van beterítve; az emeltebb gyalogúton mind a’ két oldala felől az úczának székek tétetnek-ki; az alantabb-sorsu lakók, a gyermekek az úczán vannak, melly most megszűnt úcza lenni, ’s eggy temérdek, kicsínosított gallerievé változott.

Mert a’ mint minden ablak szőnyeges, úgy minden deszkázat is régi szőtt tapétekkel van kiszegezve; a’ sok szék neveli a’ szoba’ ideáját, ’s a’ kedvező menny ritkán emlékeztet arra hogy itt fedel nélkül űlünk.

Azonban míg a’ Corso lassandan eltelik, és a’ sok szokott köntöseikben sétálók köztt magát egy Pulcinell itt is amott is mutogatja, katonaság gyülekezik-öszve a’ Porta del Popolo előtt. Felvezetve lovon-űlő Generálja által szép rendben ’s új montourban ’s csengő muzsikával jő-fel a’ Corsón, elfoglalja az ide nyíló úczákat, eggy pár őrt a’ fő helyekre állít, ’s általveszi a’ rend’ fenntartása’ gondjait.

A’ székek’ emeletek’ kiadóji most visítgatnak: Luoghi! Luoghi! Padroni! Luoghi!

A’ Maszkok el kezdenek szaporodni. Legelébb legények jelennek-meg a’ legalsó classis’ asszonyainak innepi-ruhájikban öltözve, meztelen kebellel ’s szemtelenkedve. Kacsingatnak a’ velek szembe-jövő férfiakra, bíztosan bánnak az asszonyi nemüekkel mint a’ kikhez ők is tartoznak, ’s űzik a’ mit nekiek pajkosság, tréfa ’s vadság sugall.

Emlékezünk a’ többiek köztt eggy fiatal-emberről a’ ki eggy durczás, zsémbes, semmi módon el nem csendesíthető feleség’ rollját igen derekasan játszá, ’s a’ Corsón végig szünetlen czivakodott, mindenbe belé-kapott, míg azok a’ kik őtet nyomban követték, őtet engesztelni akarni látszának.

Imhol szalad eggy Pulcinell, kinek lapoczkájiról tarka sinegen függe eggy nagy szarv. Eggy kisded billentés által, az asszonyokkal múlatozván, igen szerencsésen tudja játszani a’ Kertek’ Istene’ alakját, ’s vásottsága inkább kedvet támaszt mint bosszankodást. Itt jő eggy második, ki, szerényebb amannál, a’ maga szép felét hozza magával.

Minthogy az asszonyoknak épen olly kedvek van magokat férjfi-alakban látatni mint a’ férjfiaknak általöltözni az asszonyiba: nem múlasztották-el magokra ruházni a’ Pulcinellek’ kedvet nyert formájokat, ’s meg kell vallani felőlök, hogy magokat ezen korcsalakban igen kecsesekké tudják tenni.

Sebes lépésekkel, declamálva mint az Ítélő-szék előtt, fúrja keresztül itt magát a’ sokaságon eggy Prókátor; felkiált az ablakokra, maszkírozottakba és nem-maszkírozottakba belé-kap, Processussal fenyegeti őket, ennek adósságainak hosszú laistromát mondja-el, amannak a’ legnevetségesbb vétkeket lobbantja szemére. Az asszonyokat a’ Cicisbéók’ tartása miatt káromolja, a’ leányokat szeretőjeikért; eggy könyvre provocál mellyet hónja alatt tart, ’s producálja Documentumait, és mind ezt visító hanggal, pergő nyelvvel. Azt hinnéd most már abba hagyja, ’s ekkor kezdi igazán; azt hinnéd, most már tovább megyen, ’s ekkor fordúl-meg; néki-megyen ennek, ’s békét hágy; abba kap a’ ki mellett elment, ’s ha a’ Collegájára bukkan akkor lép bohósága fő tetőre.

De sokáig nem bírhatják a’ Közönség’ álmélkodását; a’ legbolondabb behatás azonnal el van nyelve a’ sokaság és külömbség által.

Kiváltképen a’ Quacquerók ha annyi lármát nem csinálnak is mint a’ Prókátorok, szint úgy szemeket vonnak magokra. Úgy tetszik a’ quacquerók’ maszkja azért leve olly igen közönségessé mert a’ zsíbvásárosoknál régi-szabásu köntösöket venni igen is könnyü.

Ezen maszkban főképen az kívántatik-meg hogy a’ köntös altfränkisch-szabásu, de el nem nyűtt ’s nemesbb-anyagu legyen. Őket ritkán látni másként mint bársonyban vagy selyemben, brocat vagy tűzött Westtel, ’s a’ regulában a’ Quacquerónak pohosnak kell lenni; arczmaszkja egész, csúcsos pofákkal és apró szemekkel; parokájának nevetséges czopfocskáji vannak; kalapja parányi és többére paszomános.

Látni hogy ez a’ figúra közelít az Operák’ Buffo carricátojához, és valamint ez inkábbára eggy gyámoltalan szerelmes, megjátszott bolondot ád-elő, úgy ezek is szenvedhetetlen, édeskés gubókat jelengetnek. Nagy könnyüséggel szökdelnek lábhegyeiken fel ’s alá, nagy fekete karika vagyon minden üveg nélkül kezekben, ’s azon lorgnette gyanánt kacsinganak minden kocsiba minden ablakra. Peczkesen csinálnak igen mély meghajlást; ’s kivált midőn pajtás pajtással szembe akad, az által mutatják örömeiket, hogy lenyult egyenes öszvefogott lábszárakkal perpendiculáris felszökéseket tesznek, ’s visító inarticulatus hangot adnak, melly a’ brr-rel rokon.

Ezen a’ hangon adogatnak jelt egymásnak, ’s a’ legközelébb-állók visszadják a’ jelt, úgy hogy kevés idő alatt ez a’ berregés az egész Corsón fel és alá végig-vándorol.

Pajzán gyermekek azonközben tekercses nagy csigákat fújnak, ’s szenvedhetetlen hangokkal hasogatják a’ fület.

Sejthető hogy a’ hely’ szűk volta^* és a’ maszkírozás’ egyenlősége miatt, mert a’ Corsón nehány száz Pulcinell és közel száz quacqueró csöszöng, kevésnek lehet az a’ reménye ’s szándéka hogy magára figyelmet vonjon. Osztán nekik korán meg kell jelenniek a’ Corsón. Sőt kiki egyedül azért mégyen-ki hogy magát múlassa, bolondoskodásának folyamatot engedjen, ’s e’ napok’ szabadságával teljes kedve ’s kénye szerént élhessen.

Kivált a’ leányok és asszonyok tudnak magoknak ezen időben örömet csinálni. Mindenikének csak az a’ gondja hogy kimehessen a’ házból, ’s magát akármelly módon öszveburkolja; ’s minthogy pénze a’ legkevesebbnek van mellyet erre fordíthatna, eléggé leleményesek mindenfélét kigondolni hogy magokat inkább elfedjék mint széppé öltöztessék.

A’ Koldusmaszkokra nem kell sok. Erre leginkább szép hajak kívántatnak, ’s eggy egészen fejér arczmaszk, eggy cserépfazék színes pántlikán, ’s bot és kalap a’ kézbe. Könyörgő alakban lépnek az ablakok alá és mindennek elébe a’ kikre bukkannak, ’s alamizsna’ helyébe czukerliket, mogyorót ’s holmi effélét kapnak.

Mások még könnyebbé teszik magoknak a’ megjelenés’ fáradságát; bundát vesznek magokra vagy valamelly csínos házköntöst, arczmaszkokkal. Többére férjfikísérők nélkül jelennek-meg, ’s offensív- és defensív-fegyver gyanánt eggy seprőcskét tartanak kezekben, eggy nád’ virágából kötve, mellyel részint a’ merészeket tartóztatják-vissza, részint csintalankodva ismerőseiket ’s nem-ismerőseiket, midőn maszk nélkül jőnek reájok, arczokban öszvecsiklandják.

Ha valaki, a’ kire fogok vagyon, négy öt illy leányka közzé talál jutni, soha nem tudja miként menekedjék-meg kezeikből. A’ tömött sokaság nem engedi hogy fusson, ’s a’ merre fordúl, orra alatt érzi a’ kis seprőt. Meg nem érteni a’ tréfát veszedelmes lenne, mert a’ maszkok sérthetetlenek, ’s a’ strázsáknak parancsok vagyon nekik segélyekre kelni.

A’ szokásból ki nem lépett öltözetek is, még pedig minden karból ’s rendből, maszkúl szolgálnak. Imhol jő eggy lovász a’ maga nagy keféjével, ’s kinek-kinek tetszeni kell hogy hátát végigkeféli. A’ Vetturínók (Szekerezők) szokott lármás alkalmatlansággal kínálják-meg a’ kit megkapnak, szolgálatjokkal. A’ legrendesebb maszkok’ számába tartoznak a’ falusi-leányok’, a’ Frascatínák’, a’ halászok’, Nápolyi hajósok’, Nápolyi Sbirrek’ és Görögök’ maszkmai.

Ollykor eggy maszk theáteri-személyt mímel. Némellyike nagyon is könnyen teszi a’ maga játékát, lepedőbe vagy szőnyegbe burkolózván, mellyet feje’ tetején köt-öszve.

A’ fejér alak közönségesen útjokba áll másoknak ’s szökdell előttök, ’s így Kísértetnek tartatik. Némellyek csudás öszverakások által akarják magokat kitűnetni. ’S a’ Tabarro a’ legnemesbb maszknak tartatik, mert nem tűneti-ki magát.

Az elméskedő ’s gúnyoló maszk ritka, mert az illyennek szándéka vagyon ’s szembe kíván ötleni. Azonban eggy Pulcsinell úgy jelene-meg ez úttal mint Cocu (Hahnrey). Szarvai mozgók voltanak; bevonhatta, kitolhatta őket. Ha új-házasok’ ablakai elébe állott, ’s eggyik szarvát csak kevéssé látatá, vagy eggy másé elébe, ’s ott a’ szarvat jó hosszan kitolá ’s annak hegyén a’ csengettyű derekasan csenge, a’ Publicumban víg figyelem támadt eggy két percziglen, ’s ollykor nagy hahota is.

Eggy Varázs keveredik a’ sokaságba, ’s eggy számokkal-telefestett könyvet látat a’ sokasággal, ’s hatalmas szenvedelmére emlékezteti, a’ Lottójátékra.

Két arcczal áll eggy másik maszk a’ csoportban; nem tudatik mellyik az eleje, mellyik a’ hátúlja; ha jő e, megyen e.

Az idegen kénytelen szenvedni hogy e’ napokban kicsúfoltatik. Az Ultramontánók’ hosszú kabátjaik, a’ nagy gombok, az ő csudálatos kerek kalapjaik rendesnek látszanak a’ Római lakos előtt; ’s így neki az Idegen annyi mint maszk.

Minthogy az idegen festők, kivált a’ kik épűleteket ’s tájakat studíroznak, Rómában az úczákon is űlnek ’s rajzolnak, a’ Carneváli-nép belőlök is csinál játékot, ’s nagy portefeuillökkel, hosszú sürtont-okban ’s colossális rajztollakkal mutatják magokat.

A’ német pékszolgák gyakran ittason találtatnak. Tehát ezen múlatság alatt is eggy palaczk borral játszatnak tulajdon köntöseikben, vagy valamivel ékesbbekben, ’s botorkázva, szédelegve.

Eggyetlen maszkra emlékezünk, mellynek karczoló szándéka lehetett: – A’ Trinita del Monte Templom előtt eggy obeliszknek kelle felállítatni. A’ Publicum a’ szándékkal nem igen vala megelégedve, mind azért mivel a’ hely szűk, mind mivel a’ parányi obeliszk alá, hogy eggy bizonyos magasságig vitethessék, eggy igen nagy piedestált akarának építeni. Eggy valaki tehát arra a’ gondolatra jutott, hogy eggy nagy fejér piedestált teve-fel süveg gyanánt, mellyre eggy kisded verhenyeg obeliszk vala ragasztva. A’ piedesztálon nagy betűk állottak mellyeknek értelmeket talán csak kevesen találták-el.

Azalatt míg a’ Maszkok felgyülekeznek, a’ kocsik lassandan a’ Corsóra a’ feljebb már említett renddel hajtanak-be de azon külömbséggel hogy most a’ Velenczei Palotától lejődögélő hintók a’ Corso’ másik végére jutván minden késés nelkül megfordulnak ’s a’ másik oldalon ismét felmennek.

Már feljebb megmondánk hogy az úcza, ha levonatik a’ gyalogút az épűletek’ két sora mellett, a’ legtöbb helyeken kevéssel tágabb három szekérszélességnél.

A’ gyalogút a’ szekerúttól gerendákkal van elkorlátolva, ’s el van hintve székekkel, ’s a’ nézők már elfoglalák helyeiket. Az eggyik soron, szorosan a’ székek és korlát mellett, lemégyen a’ hintó, ’s a’ másikon feljő. A’ gyalogok a’ két sor szekerek közzé vannak szorítva eggy nyolczlábnyi szűkségbe. Kiki oda fúrja magát a’ hol üret talál; ’s minden ablakról és balkonról ismét eggy tömött sokaság néz-le a’ sokaságra.

Az első napokban inkábbára csak a’ szokott équipázsokat láthatni; mert valaki valami csínosabbat, pompásabbat mutathat, azt a’ következőkre tartja. A’ Carneval’ vége felé számosabban jelengenek a’ nyilt kocsik, ’s ezeknek némellyikén hat űlés vagyon; általellenben egymással két Dáma emeltebben űl, úgy hogy egész figurájok kitetszik; mellettek a’ szegeleteket valamivel alább négy Úr foglalta-el; a’ kocsis és az inasok maszkolva vagynak, ’s a’ lovak fel vagynak ékesítve fátyollal és virágokkal.

Ollykor eggy szép, fejér, rózsaszín pántlikákkal felczifrázott pudli áll a’ kocsis’ lábai köztt; a’ hámokon csörög a’ sok csörgő, ’s nehány perczekig a’ Publicum’ figyelme ide van szegezve.

Könnyü képzelni hogy egyedül szép asszonyok merészlik magokat így az egész sokaság előtt felemelni, és hogy csak a’ legszebbek jelennek-meg arczmaszk nélkül. Ellenben a’ merre a’ szekér közelít, melly nem megy soha sietve, minden szem ide fordúl, ’s az illyennek sokszor van öröme ezt hallani: O quanto è bella! (Oh be gyönyörü!)

Eggykor ezen innepi-szekerek számosabbak ’s pompásabbak ’s mythologiai ’s allegoriai jelentések által interesszantabbak voltak. Az újabb időkben a’ Nagyok, oda legyen annak a’ mi lenni akar, elveszve vagynak az Egészben ’s inkább vágynak ezen nap’ örömeivel élni mint abban másokat felülmúlni.

Minél tovább mégyen-elő a’ Carneval, annál czifrább équipázsok tűnnek-fel.

Míg a’ komolybb Uraságok is, kik maszk nélkül űlnek a’ szekérben, megengedik kocsisaiknak ’s cselédjeiknek hogy álarczot vegyenek-fel. A’ kocsisok inkábbára asszonyokká öltöznek-által, ’s a’ farsang’ utolsó napjaiban asszonyok által látszatnak igazgatva a’ lovak. Ezek gyakorta illendőleg sőt kecsesen vannak öltözve; ellenben ollykor eggy vastag útálatos kamaz, egészen újmódisan öltözve, magas frizűrrel ’s tollakkal, nagy carricatűrt teszen; ’s a’ hogyan ama’ Szépek hallák a’ magok magasztalásaikat, úgy ez kénytelen hallani midőn eggy vagy más megáll az orra előtt, ’s ezt röfögi felé: O fratello mio, che brutta puttana sei! (Ejnye pajtás, be fertelmes szajha vagy!)

A’ Kocsis sokszor barátnéji’ eggyikének vagy másikának, ha a’ csoportban öszvetalálkozik vele, azt a’ szolgálatot teszi hogy felülteti maga mellé. Minthogy ezek inkábbára férfiakká öltöztek, a’ zömök-ikrás, parányi Pulcinell-lábacskák sokszor körüllebdesik a’ mellettek-menők’ fejeiket.

Ugyan-ezt teszik az inasok, ’s barátjaikat ’s barátnéjikat felszedik magok mellé a’ bakra, ’s csak az híja hogy, mint az angol Landkutschokon, a’ kocsinak tetejére is felűljenek.

Az Uraságok örömest látják ha szekereik nagyon meg vannak pakkolva; minden szabad, semmi nem illetlen e’ napokban.

Vessünk most eggy tekintetet a’ hosszú keskeny úczára, hol minden balkonról, minden ablakról hosszan lenyúló tarka szőnyegekre támaszkodva tömött nézők néznek-alá a’ nézőkkel eltölt korlátokra ’s az elfoglalt székeknek két hosszú sorára. Két sor hintók lassandan mozognak a’ közbülső ürben, ’s az a’ hézag mellyet eggy harmadik sor hintó fogna eltölthetni, sűrűen el van borítva emberekkel kik itt nem mozognak, nem mennek, hanem csúsztatnak. Minthogy a’ kocsik, valahol csak lehet, egymástól eggy kevéské hátrálnak, hogy minden elakadásban eggyüvé ne ütődjenek sok gyalogló, hogy szabadabban lélegzhessen, arra vetemedik hogy kilépvén a’ közép ürből az eggyik szekér’ bakja és a’ másiknak tézslája közzé megyen-által; ’s minél nagyobb a’ gyalogok’ alkalmatlansága ’s veszedelme, annál inkább nevekedik merészségek ’s dévaj kedvek is.

A’ két kocsisor köztt mozgó gyalogság, féltvén tagjait ’s ruháját, gondosan tartózkodik a’ tengelyektől ’s kerekektől, ’s így ott több hézagot hágy mint a’ szükség kívánja; ’s e’ szerént az a’ ki nem állhatja-ki tovább az egész massza’ késedelmes csúszkálását ’s bízik magához hogy a’ gyaloglók és a’ kerék ’s a’ veszély és a’ veszélytől-rettegők között szerencsésen általverheti magát, az igen rövid idő alatt nagy útat tehet, míg valamelly véletlen gátlás ismét elakasztja.

Beszédünk már eddig is által látszik hágdosni a’ hihető’ határát, ’s alig mernénk azt folytatni ha sokan, kiknek alkalmok vala a’ Római farsang’ örömeit látni, bizonyságot nem tehetnének hogy mi a’ valót szorosan követtük, és ha ez olly inneplés nem volna melly minden esztendőben ismétletik, ’s ezután némellyek által e’ könyvet kezekbe vévén, fog tekintetni.

Mert mit mondandanak Olvasóink midőn nekik kimondjuk hogy az eddig-beszélltek, úgy szóllván, csak első lépcsője a’ tolongásnak, zsinatnak, lármának ’s vásottságoknak?

Míg a’ kocsik lassandan előhaladnak, és, midőn elakadás támad, megállanak, a’ gyaloglókat sokféle alkalmatlanság éri.

Eggyenként lovagol a’ Pápa’ Gárdja a’ tolongók között fel és alá hogy a’ történt rendetlenségnek ’s öszvebogyolódásoknak parancsoljon; ’s midőn ez a’ hintós-ló elől kítér, elhűl hogy eggy nyerget-hordó lónak feje rajta eggyet döf. De most még nagyobb alkalmatlanság éri.

A’ Gouverneur eggy nagy gálahintóban érkezik, kísérve nehány más kocsik által, ’s végig-megyen a’ köz üren a’ kocsizóknak két sorai között. A’ Pápa’ Gárdja és a’ hintó előtt lépdelő inasok helyet csinálnak, ’s ez a’ czúg ezen pillantatban az egész szélességet elfoglalja melly a’ gyaloglóknak még eddig szabadon hagyattatott. Befurják magokat a’ hogyan lehet a’ két szélső sor’ kocsijai közzé, ’s eggy vagy más képen félre. ’S mint a’ víz, midőn rajta keresztűlmegyen a’ hajó, csak eggy perczig vál kétfelé ’s a’ hajó’ fara megett ismét öszvefut: úgy foly ismét a’ maszkok’ ’s más gyaloglók’ egész sokasága is a’ czúg megett eggyüvé. Ez így nem marad soká, ’s új jelenés háborítja-meg a’ tolongó társaságot.

A’ Senátor hasonló czúgban lép-fel. Az ő nagy gálahintaja ’s kísérőjinek hintajik uszni látszanak az öszvenyommadó sokaság’ fejein; ’s ha minden Belföldi és Külföldi gyönyörrel ’s elbájolva nézi is a’ mostani Senátornak, Herczeg Rezzonicónak, szeretetre-méltó tulajdonait; talán ez az az eggy eset, a’ midőn az embereknek eggy masszája örvendve látja hogy tőlök távozik.

A’ helyett hogy a’ Róma’ Tribunáljának és Polizeyának két legfőbb Tisztjei a’ magok czúgjokkal itt egyedül a’ Carnevali örömek’ első napján ’s ezeknek pompás felnyitások végett jelenének-meg, az Albániai Herczeg, nagy terhére a’ sokaságnak, mindennap megjelene a’ Corso’ középső nyílásán, ’s a’ közönséges burkolódás’ idején a’ Királyoknak hajdani Asszonyát a’ maga királyi pretensiójinak farsangiságára emlékeztgeté.

A’ Követek kiknek szabad volt volna ugyan-azt tenniek, igen ritkán éltek ezen elsőséggel, ’s soha nem külömben mint a’ legemberisebb discretióval.

De a’ Corsói circulatio nem egyedül e’ czúgok által háborgattatik-meg; a’ Ruspoliak’ Palotájok mellett ’s annak környékén, hol az úcza semmivel nem szélesebb, a’ flastromzott út mind két-felől emeltebb. Ott gyűl-öszve a’ Szép-világ, ’s minden szék csak-hamar be van űlve vagy elígértetve. A’ közép classis’ legszebb asszonynépe, kecsesen maszkírozva, ’s barátjaik által körüllepdesve, itt mutatja magát az ott elmenő kíváncsi szemeknek. Valaki e’ helyre jut, veszteg áll, ’s a’ szép sorok’ nézellésével múlatgatja magát. A’ legszebb férjfi-alakok alatt mellyek itt űlni látszanak, kiki lesegeti az asszonyiakat, talán eggy szép Officierben ismer szivének tömjénzett tárgyára. E’ helytt akad-meg legelébb a’ tolongás; mert a’ hintók addig késnek itt a’ meddig lehet; és végre ha meg kell állani valahol, minden inkább e’ szép gyülekezetnél óhajt vesztegelni.

Ha beszédünk ekkoráig eggy szűk, öszveszorult ’s csaknem félelmes állapotot festett, úgy Olvasóinkban még rendesebb benyomást fog tenni, midőn azt adjuk-elő hogy ez a’ tömött múlatkozás eggy kis, többére tréfás, de néha igen is komoly háboru’ neme által mint tétetik mozgásba.

Hihető hogy valaha valamelly Szép a’ maga mellette elmenő jó barátját, hogy azt a’ maszk alatt ’s a’ nagy sokaságban magára ismértesse, beczukrozott magokkal hajintotta-meg, melly esetre semmi sem lehet természetesbb mint hogy a’ meghajított visszafordult ’s csintalankodó barátnéjára reá-ismert légyen. Ez most közönséges szokássá vált, ’s gyakran látni hogy az illy meghajítás után két egymást ismerő arcz fordúl egymásra. De részint a’ takarékosság, melly a’ czukerliket nem akarja vesztegetni, részint a’ visszaélés szaporább ’s olcsóbb szert teve szükségessé. – Nagy kosarakban árultatnak a’ sokaság között a’ tölcséren-által öntött gipszgolyók, mellyeket dragéknak vehetne a’ ki nem ismeri.

Senki sincs elég bátorságban a’ megtámadtatástól. Mindenki védelmező állapotban áll, ’s így hol vásottságból hol kénytelenségből itt is ott is eggy düell, eggy Scharmützel vagy eggy csata kerekedik. Gyaloglók, hintón-menők, ablakból, korlatokról-székekről-nézők kölcsönösen támadják-meg egymást, ’s magokat kölcsönösen védik.

A’ Dámák aranyozott, ezüstözött kosarkákban tartják, ezt a’ gipszgolyót, ’s kísérőjik bajnokisan tudják őket védelmezni. Leeresztett hintóablakokkal váratik a’ megtámadás, enyelgenek barátjaikkal, ’s a’ védés nagy tűzzel megyen az ismeretlenek ellen.

De ez a’ bajvívás sohol nem foly komolyabban ’s közönségesebben mint a’ Palazzo Ruspoli mellett. Minden maszk készen tartja kosarakban, zsacskókban, ’s öszvekötött kendőkben a’ maga lövöldöző szereit. Gyakrabban támadnak-meg mint megtámadtatnak; eggy hintó sem mehet-el békével, mindeniken esik valamelly csíny. Eggy gyalogló sem mehet bátran, ’s ha valamelly Abáte a’ maga fekete köntösében ott ballagcsál, mindenfelől éri a’ golyó; ’s minthogy a’ gipsz foltot hágy, mint a’ kréta, a’ fekete ruha kevés pillantat alatt fejérre szürkére van tarkítva. Ollykor a’ tréfa komollyá közönségessé lesz, ’s álmélkodás nélkül nem láthatni, hogy a’ harag ’s bosszuság mint enged itt szabad futást magának.

Észre-vétlen jő itt eggy beburkolt figúra, ’s eggy marok confettit úgy vág a’ legelső szépség’ szeme közzé hogy pattog belé az arczmaszk, ’s a’ szép nyak meg van sértve. Azok a’ kik körűle űlnek, megbántottaknak érzik magokat ’s derekasan lövöldöznek a’ gorombára kosaraikból, zacskójikból; de az annyira be van burkolva, pánczélozva, hogy nem érzi a’ reá-szót lövéseket. Minél bátrabb ezektől, annál tüzesebben folytatja csatáját. A’ védők béfedik tabarrójikkal a’ szép asszonyt; ’s minthogy a’ megtámadó a’ csetepaté’ hevében a’ szomszédokat is megbántja, ’s általjában vadsága által mindent bosszant: a’ mellette-űlők részt vesznek a’ vitában, nem kímélik golyójikat, ’s többére az illy esetekre valamivel nagyobb munítziót, mintegy mandola-nagyságban, rezervben tartanak; melly által a’ megtámadó végre csaknem be vagyon temetve, úgy hogy nem marad egyéb védelme hátra mint a’ retrait, kivált ha puskapora el talált fogyni.

Közönségesen a’ kik illy csínyt készülnek tenni, eggy Secondantot vesznek magok mellé a’ ki őket munitziójával provideálja; más részről a’ Gipszconfettivel kereskedők készen állanak körűle, ’s sietve mérnek portékájokból annak a’ ki kívánja annyi fontot a’ mennyit kíván.

Mi magunk igen közelről látánk eggy illyetén csatát mellyben a’ hadakozók, elfogyván munitziójik, végre, kosaraikat is egymásnak fejéhez csapdosták, ’s strázsáknak rettentéseik által nem engedék tartóztatni magokat, sőt azokat is öszve meg’ öszvelövöldözék.

Minden bizonnyal késelések vetnének véget némelly efféle csatáknak, ha hogy több helyeken a’ felvont cordák, ismert büntető-szerei az italiai Polizeynak, kikit ezen múlatozásnak közepette is emlékeztetnének hogy ez órákban veszedelmes dolog veszedelmes fegyverekkel élni.

Számtalanok az efféle verekedések, ’s nagyobb reszint inkább tréfásak mint komolyak.

Imhol jő péld. ok: eggy nyilt szekér, tele tömve Pulcinellekkel, a’ Ruszpoli felé. Azt a’ szándékot forralják hogy elballagván a’ nézők mellett, mindenikét öszvehajigálják. De szerencsétlenségekre a’ tolongás nagy, ’s a’ szekér elakad. Az egész társaság eggyszerre eggy gondolatra jő, ’s mindenfelől jégeső fedi a’ szekeret. A’ Pulcsinellek kilövik munitiójikat, ’s sok ideig ki vannak téve az ostrom’ tüzének, úgy hogy a’ kocsi végre mintegy elfedve hóval, közönséges nevetés ’s szidalmazó sikoltozások alatt halkkal ballag tovább.

Azonban míg a’ szép-világnak eggy nagy részét a’ Corso’ középpontján ez eleven ’s heves játék elfoglalja, a’ Publicumnak eggy más része a’ Corso’ felvégén a’ múlatságnak eggy más nemét leli.

Nem nagy távolságban a’ Franczia-Academiától, spanyolköntösben, tollas kalappal, kardosan és iszonyu kesztyűkkel, kilép a’ korlát megől néző maszkok közzül az olasz theaternek úgynevezett Capitanója, ’s nagy emphazisszal beszélli a’ maga nagy tetteit vízen és szárazon. Ez nem tart soká, ’s általellenben vele eggy Pulcsinell imhol feláll, ellenvetéseket teszen, ’s azalatt míg neki mindent elhinni, oda-engedni látszik némelly szójáték és közbecsúsztatott sületlenségek által ama’ bajnokférjfiu’ dicsekedéseit nevetségesekké teszi.

Itt is minden itt-elmenő veszteg marad, ’s hallgatja a’ lármás koczódást.

Új jelenés neveli a’ tolongást. Eggy tuczet Pulcsinellek öszveállanak, Királyokká választanak eggyet magok közzűl, czeptert adnak kezébe, muzikával kísérik, ’s örömsikoltozások köztt viszik-fel a’ Corsón eggy czifra szekérkén. Előugrik minden Pulcsinell mihelytt a’ szekérke feléjek közelít, nagyítja a’ csoportot, és sikoltva ’s kalapját fel-felcsaparítva csinál helyt.

Ekkor látni mint igyekszik minden ezt a’ közönséges maszkot külömbíteni.

Fekete arczmaszkjához az eggyik parókát, a’ másik eggy asszonyi főkötőt visel fején, a’ harmadik eggy kalitkát, mellyben eggy pár madár, Abátévé ’s Dámává öltöztetve, ide ’s oda szökdel a’ vesszőn.

Az a’ rettentő tömedék mellyet a’ mennyire lehetett, megjelenlíteni igyekeztünk az Olvasónak, nagy rakás maszkokat arra kényszerít hogy a’ szomszéd úczákban keressenek helyt. Ott a’ szerelmes párok csendesebben ’s bíztosabban mehetnek eggyütt, ott a’ víg csoportok több helyt kapnak mindenféle bohóságokat elkövetni.

Eggy rakás férjfiak a’ köznép’ vasárnapi öltözetében, kurta röklikben paszomános lajblikkal, ’s hajaikat hosszan aláfüggő hálókba kötve, asszonyokká-öltözött fiatal-emberkékkel sétál itt fel ’s alá. Eggyike a’ nőknek nagyon-viselősnek látszik; lassú léptekkel járkálnak. Eggyszerre öszvekapnak a’ férjfiak, lárma támad közöttök, az asszonyok közzéjek keverednek, a’ zsibongás mindég hangosabb lesz, ’s végre a’ czivakodók nagy ezüstpapirosból csinált késekre kelnek. Az asszonyok csúnya visításokkal tépdelik-széllyel ezt ide, amazt oda, az ácsorgók részt vesznek a’ bajban, mintha az nem volna merő játék, mind a’ két felet csilapítják.

Azonban a’ viselős asszony az ijedségben rosszabbúl leve; széket hoznak neki, a’ több asszonyok segélyére kelnek, az asszony jajgat, ordít, ’s minekelőtte gondolni lehetne, a’ körűle-álloknak nagy örvendésekre eggy irtóztató valamit világra hoz. A’ darab ki van játszva, ’s a’ trupp tovább megyen, hogy ugyan-ezt vagy valamelly más ehhez hasonló bohóságot eggy más helytt eljátszon.

A’ Római lakos, kinek lelke előtt mindég a’ gyilkolás lebeg, minden alkalommal az Amazzálás’ ideájával játszodozik. Még a’ gyermekeknek is van eggy játékok mellyet Chiesának (Templom) hívnak, és a’ melly eggy gyilkost ád-elő, ki eggy Templom’ grádicsain keres védelmet; a’ többiek Szbirrekké (hajdúk) lesznek, ’s mindent elkövetnek hogy ezt megkaphassák, a’ nélkül hogy a’ védő-helyre fellépni merészeljenek.

Illy játékokkal telik el a’ sok sikátor, kivált a’ Strada Babuina ’s a’ Spanyolpiacz.

A’ quaquerók csoportonként jőnek ide is, hogy galanteriejeket szabadabban űzhessék.

Nekik eggy manoeuvre-jek van melly mindent nevetésre fakaszt. Tizenkét legény apró sebes peczkes lépésekkel eggy igen egyenes frontot csinál: eggyszerre, midőn valamelly piaczot érnek, jobbra ’s balra eggy kolontt tesznek, ’s lábhegyeken tipegnek egymás után elő ’s tova. Jobbra ismét, ’s a’ fronte helyre van állítva, ’s így mennek be eggy úczába; ’s itt minekelőtte észre lehetne venni, balra megint. A’ Colonne nyársformán tolódik be eggy házkapuba, ’s a’ bolondok nincsenek.

Közelít az est, ’s minden a’ Corso felé tart. A’ kocsik már rég olta elrekedtek, ’s nem ritka látni hogy éjszakának előtte két órával már semmi szekér nem mozdulhat.

A’ Pápa’ Gárdja ’s a’ gyalog őrök azon iparkodnak hogy minden kocsit, a’ mennyire lehet, el a’ közből ’s eggy egészen egyenes sorba hozzák, ’s a’ nagy sokasághoz képest nagy a’ rendetlenség és sok a’ bosszúság. Fartoltatnak, emelnek, taszítanak, ’s midőn az eggyik kocsis fartoltat, fartoltatni kell a’ többinek is, míg az eggyike úgy oda szorítatik hogy lovaival kénytelen a’ középre hajtani. Akkor osztán fenyegeti őket a’ Gárd, a’ strázsa morog, káromkodik.

Hijába terjeszti a’ szerencsétlen kocsis elejekbe a’ kénytelenséget; a’ fenyegetés, káromkodás mindég tart; ’s vagy sorba kell ismét állania, vagy ha közel valamelly sikátor, minden vétke nélkül félre kell térnie. A’ kisebb úczák többére tele vannak váró kocsikkal mellyek későn érkeztek, és mivel a’ szekerek’ menése már el vala akadva, nem találtak helyt.

A’ lovak’ futatásának szempillantása mindég közelebb jő, ’s e’ szempillantásra vagyon feszítve sok ezer nézőknek interesszéje.

A’ székek’ és korlátok’ bérlelőji most újra kezdik fület-hasgató sikoltásaikat: Luoghi! Luoghi avanti! Luoghi nobili! Luoghi Padroni! Azt ohajtják hogy legalább ezen utolsó pillantásban, ha olcsón is, minden űléseik elkeljenek.

’S szerencse hogy itt meg amott még hely találtatik, mert a’ Generál, eggy csapatjával a’ Gárdnak, imhol jő le a’ Corsón a’ szekerek’ két sora köztt, ’s elkergeti a’ gyalogokat azon szűk helyről melly nekiek még nyitva volt. Akkor minden széket keres, vagy eggy állóhelyet a’ korláton belől, valamelly kocsin, a’ szekerek között, vagy valamelly ismerősének ablakában, mellyek ha valaha, most vagynak tele tömve emberekkel.

Az obeliszk előtt a’ piacz üresen vagyon, ’s talán eggyikét adja a’ legszebb nézéseknek melly a’ jelenvaló világban látathatik.

A’ szőnyegekkel beterített három faszádja a’ fenn-leírt deszkázatoknak a’ legszebb helyet keríti-be. Sok ezer fő néz egymás felett, ’s képét adja eggy régi amphitheáternek vagy circusznak. A’ középső polczozatnak kellő közepéből kikél az obeliszk a’ maga egész hosszában; mert a’ deszkázat csak a’ piedestált vonja-el szem elől, és csak most láthatni az ő temérdek magasságát, midőn eggy illy nagy embermasszának leve mérő-grádicsává.

Az üres piacz a’ szemnek eggy szép pihenőt hagy, ’s teljes várakozással nézi a’ még üres sarampót a’ kivont kötellel.

Most megérkezett a’ Generál, annak jeléül hogy a’ Corso ki van ürítve, ’s megette a’ strázsák senkinek sem engedik hogy a’ kocsik’ soraiból kilépjen. Eggyikében a’ lózsiknak helyt foglal.

A’ lovak most nyil szerént meghatározott rendben csínosan-öltözött lovászok által a’ kivont kötél megé vezettetnek. Nincs fékek, nincs semmi takarójok. Itt meg ott szúrós golyókat aggatnak sinegeken reájok, ’s bőrrel vonják-be a’ helyet a’ hol azoknak sarkantyú szolgálatot kell tenniek, ’s ez a’ bőr addig van rajtok míg eleresztetnek. Némellyikére nagy szelet zörgőarany darabok is tapasztatnak.

Ezek többére már szilajok ’s nyugtalanul viselik magokat midőn a’ sarampóba vezettetnek, ’s lovászoknak van dolgok hogy megtartóztathassanak.

Nyugtalan várják a’ futhatást, annyi ember’ jelenléte pedig vadakká teszi. Rugdossák a’ szomszéd sarampót, ’s bevágnak a’ kötelbe, ’s ez a’ mozdúlat és rendetlenség minden pillantatban neveli a’ várás’ interesszét.

A’ lovászok végtelen vigyázással állanak, mert a’ megfutamlás’ pillantatában az eleresztők’ ügyessége, épen úgy mint holmi váratlan történet is, az eggyik vagy másik lónak fortélyt adhat.

Végre lehull a’ kötel ’s a’ lovak megfutamlanak.

A’ szabad piaczon eggyike még elébe akar vágtatni a’ másikának, de midőn a’ két szekérsor közzé a’ szűk közbe jutottak, vége minden vetélkedésnek.

Eggy pár közzűlök többére legelől megy, ’s minden erejét munkába veszi. A’ flastrom, bár behintve puzzolánával, tüzet ad, a’ serény száll, a’ zörgő-arany zörög, ’s alig pillantá-meg a’ szem, ’s már távol vannak. A’ hátrább-menő ménes gátolja egymást a’ tolongással; egészen hátul ballagdal még eggy, ’s a’ zörgő-arany’ széllyeltépdelt darabjai eggyenként repdesnek az elhagyott nyomon. Kevés idő alatt eltűntek a’ lovak minden utánok-látás elől, a’ nép öszve-őgyeledik ’s ismét eltölti a’ pálya’ útját.

Más lovászok már várják a’ lovak’ érkezését a’ Velenczei Palotánál. Tudják mint kell őket eggy bekerített körben jó móddal megfogni ’s tartani. A’ nyertesnek kiadatik a’ jutalom. Így ér véget ez a’ múlatkozás eggy hatalmas villámsebességü behatással mellyre olly sok ezer ember eggy illy nagy ideig feszült figyelemmel várakozott; ’s kevés tudná megmondani, miért várta e’ perczet ’s mit tuda rajta gyönyörködni.

Olvasóink könnyen értik hogy ez a’ játék embernek és állatnak veszedelmes lehet. Elmondunk eggy két esetet: szűk lévén a’ köz a’ szekerek között, ha kifelé talál állani eggy kevéssé a’ hátulsó-kerék, ’s a’ szekér megett eggy tágasbb hely ürűlt, a’ félre-tolt nyargaló ló a’ bővebb ürbe szökik, ’s a’ kiálló kerékbe csapta-magát.

Mi magunk láttunk eggy illy esetet; a’ ló lebukott, három azt-követő felfordult a’ megbukottan, ’s a’ hátrább-nyargalók általugrották a’ földön-heverőket, ’s tovább nyargaltanak.

Ollykor az illyen ló azon helyen döglik-meg, ’s eggyszernél többször megtörtént hogy sok néző is halva maradt. Nagy szerencsétlenség történhet akkor is mikor a’ lovak megfordulnak.

Annak is látták már példáját hogy irígy ’s nemtelen emberek a’ nagyon előre-haladott lónak köpenyeikkel szemekbe vágtak ’s ez által azt megfordulni ’s félre-ugrani kényszeríték. Még rosszabb ha a’ lovak a’ Velenczei-piaczon meg nem fogattathatnak; ollykor tartózhatatlanul futnak-vissza, és minthogy az úcza már tele van emberekkel, kárt tesznek ezekben; de a’ mit vagy meg nem tudnak vagy tudást-érdemlőnek nem tekintenek.

A’ lovak a’ bevett szokás szerént mindég alkonykor teszik a’ futást. Mihelytt eljutottak a’ Velenczei Palotához, kis mozsarak durrognak, ’s ez a’ jel a’ Corso’ közepén ismétletik, ’s az Obeliszk körül adatik végképen.

E’ pillantatban a’ strázsa elhagyja a’ maga posztját, ’s kocsik nem tartanak tovább rendet, ’s ez minden bizonnyal még azt is aggásba hozza a’ ki nyugalomban tekint-le a’ sokaság közzé a’ maga ablakáról, ’s méltó hogy erről eggy két jegyzést tegyünk.

Már feljebb látánk hogy az alkony’ ideje melly Italiában olly sok egyéb dolgot elintéz, a’ szokott vasár- és innepnapi sétálásokat is felbontja. Ekkor immár nincs semmi őr, nincs semmi Gárd; régi szertartás ’s közönségesen követett Conventio hogy illő rendben menjenek fel és alá a’ kocsik; de mihelyt Ave Mariát kongat a’ harang, senki sem engedi elvenni a’ maga szabad kéjét hogy megforduljon a’ mikor és a’ merre magának tetszik. Minthogy a’ Carnevál alatt a’ sétálás épen azon törvény szerént szokott esni, ámbár a’ sokaság és holmi környülmény nagy külömbséget tehetne, mindenki él a’ maga elsőségével, ’s a’ takarodó’ megvonása után kéje szerént lép-ki a’ rendből.

Ha tehát immost a’ temérdek népségre a’ Corsóban vísszatekintünk, és a’ csak pillantatokig kiürült nyargalóhelyet emberekkel ismét eltöltve látjuk; ész és méltányság azt látszik tanácslani hogy minden équipazs a’ legközelebbi úczát keresse ’s haza siessen.

De mihelytt a’ signálok kilövettek, némelly szekér a’ közre tér, ’s öszvezavarítja, elakasztja a’ gyalogmenőket; ’s minthogy az eggyik kocsis fel, a’ másik le megyen, sokszor eggyike sem mehet tovább, ’s kényszeríti az okosabbakat a’ kik veszteglettek, hogy ők is mozduljanak-ki helyeikből.

Hát még mikor valamelly visszafordult ló eggy illy csomó közzé jut, akkor lesz bezzeg a’ veszély, ijedelem és bosszúság igen nagy!

És még is ez a’ bogyolódás bár későn, de többére szerencsésen fejtődik ki. Az éj beállott, ’s kiki örvend hogy nyugalomra mehet.

Ezen pillantat olta minden arczmaszk le van téve, ’s nagy része a’ Publicumnak a’ theáterbe siet. Most már csak a’ lózsikban lehet még nehány tabarrót és asszonyi maszkokat látni; az egész Parterre ismét polgári köntösbe öltözve mutatja magát.

Az Aliberti és Argentina theáterek komoly-Operákat adnak, közzéjek csúsztatott ballettekkel; Valle és Capranica Víg- és Szomor-Játékokat ’s intermezzóul tréfás-Operákat; Pace mímelgeti őket, noha igen hijánosan; ’s így, le a’ Marionettekig és a’ Kötelen-járókig, még sok egyéb subordinált Színjátékok vannak.

A’ nagy theáter, Tordenone, melly eggykor elégett és felépítetvén mingyárt öszverogyott, nem múlatja többé a’ népet a’ maga Haupt és Staatsactiójival ’s egyéb csuda productiojival.

A’ Római nép szenvedelme a’ theáterhez igen nagy, ’s eggykor a’ farsangi-napokban még nagyobb vala, mert akkor csak ezen idő alatt láthatta kielégletését. Mostan legalább eggy Játszó-szín nyárban és ősszel is nyitva vagyon, ’s a’ Publicum az esztendőnek legnagyobb részében élhet ezen örömével.

A’ Festínek, maszkírt nagy bálok, ’s ezek a’ szépen felvilágított theáter Alibertiben nehányszor adatnak.

A’ tabarrók itt is mind az asszonyi mind a’ férjfi nemre a’ legillőbb maszkoknak tartatnak, ’s a’ nagy szála tele van tömve fekete figurákkal. Ezek közzé kevés tarka charactermaszk egyveledik.

Annál nagyobb a’ figyelem ha némelly nemesbb alak jelen-meg, mellyek, noha ritkábban, a’ Mesterség’ külömféle epochájiból szedik maszkjaikat, és külömbféle szobrokat mellyeket Róma bír, mesterisen mímelnek.

Igy itt eggy Egyipti Istenség, amott eggy Papné, vagy Bacchusz és Ariadne, a’ tragica Múza, a’ Historia’ Múzája, eggy Város, eggy Vestai-Szűz, eggy Consul, jobban vagy rosszabbul, egészen a’ costűme szerént van execütirozva.

A’ tánczok ezen örömhelyeken inkábbára hosszú rendben tánczoltatnak, mint az ángolok; de abban külömböznek ezektől hogy a’ magok’ kevés tourjaikban többére valami characteristikait pantomímisch fejeznek-ki. Például: Két szerelmes összevész egymással ’s végre megbékél; elválnak egymástól, ’s ismét fellelik egymást.

A’ Rómaiak a’ magok’ pantomími ballettjeik által erős-rajzolatu gesticulatiókhoz vagynak szokva; ők a’ társasági-tánczokban is eggy nekünk outrírozottnak, legalább affectaltnak tetszhető kinyomást szeretnek. Nem igen merészel más tánczolni mint a’ ki azt mesterségesen tanulta; kivált a’ Menüet úgy tekintetik mint tulajdonképen mestermív, és csak nehány pár által producáltatik. Az illy pár az egész tömött sokaság által körülkerítve látja magát, ’s csudáltatik, ’s midőn a’ táncznak vége vagyon, applaudíroztatik.

Midőn a’ galant világ magát egész reggelig így múlatá, már virradtakor hozzá fognak a’ Corsót kitisztongatni ’s rendbe hozni. Kivált arra vagyon gond hogy a’ puzzolána az úcza’ közepén egyenlően ’s tisztán terűljön-el.

Nem telik belé sok idő, ’s a’ lovászok imhol hozzák azt a’ nyargalót melly tegnap legrosszabbúl viselte magát, az Obeliszk elébe. Itt reá-űltetnek eggy gyermeket, ’s eggy más lovagló korbáccsal kergeti maga előtt, hogy minden erejét kénytelen legyen előszedni, ’s pályáját olly hamar megfussa a’ hogyan lehet.

Minteggy két órakor délután, az adott harangjelre, mindennap kezdődik a’ már leírt inneplés’ cyclusza. A’ sétálók mutogatják magokat, a’ strázsa fellép balkonok, ablakok, korlátok szőnyeggel terűlnek, a’ maszkok’ száma szaporodik ’s űzi gubóságait, a’ kocsik peregnek fel és le, ’s az út inkább vagy kevesbbé, a’ szerént a’ mint az ég és egyéb környülmények kedvezőleg vagy nem kedvezőleg éreztetik befolyásaikat, tel és töműl. A’ Carneval’ vége felé, a’ mint képzelni könnyen lehet, több a’ néző, a’ maszk, a’ szekerek’ száma, a’ csín és a’ lárma. De semmi sem ér-fel azon tömöttséghez, ’s bohóságokhoz mellyeket az utolsó nap és est ád.

A’ kocsik’ sora többére már két órával az éj előtt megáll, eggy szekér sem mozdulhat-meg helyéből, eggy sem fér-be többet a’ szomszéd kis-úczákból. A’ korlátok és székek korábban el vannak foglalva, noha a’ helyek ma nagyobb áron bérleltetnek-ki. Kiki azon vagyon hogy minél elébb helyt leljen, ’s nagyobb nyugtalansággal várja a’ lovak’ megfutatásokat mint eddig.

Végre ellenben ez a’ pillantat is; ki van adva a’ jel hogy az innep véget ért, de sem szekér, sem maszk, sem néző nem mozdul.

Csend uralkodik mindenszerte, ’s végre, ’s halkkal beáll az alkony.

Alig lesz setét a’ magas szűk úczában, ’s itt meg’ ott világ kezd látszani; mozogni kezd az ablakon, a’ korlátokon, ’s a’ tűz’ circulatiója rövid idő alatt annyira elterjed hogy az egész hosszú úcza égő viaszgyertyáktól van felvilágítva.

A’ balconok transparent papiroslantornákkal vannak ékesítve, kiki gyertyát tart ki ablakából, minden korlát illuminálva van, ’s igen igen rendes olly kocsikba pillogni mellyeknek fedeleiken apró kristály gyertyatartók tartanak világot a’ benne-űlő társaságnak; míg eggy más kocsiban a’ Dámák tarka gyertyákkal kezeikben, mintegy invitálják a’ szemet az ő szépségeknek nézésére.

Az inasok a’ kocsik’ fedeleikhez tapasztják a’ gyertyákat, nyilt szekerek jelennek-meg tarkapapirosu lantornyákkal, a’ gyaloglók köztt sokan fejeiken hozzák a’ magasan felnyúló gyertyapyramídeket, mások a’ magok’ gyertyájikat öszekötött nádszálakba tolták, ’s eggy illyetén vesszővel ollykor a’ második emeletig felérnek.

Most tisztjévé lészen mindennek hogy eggy égő gyertyát hozzon kezében, ’s a’ Római nép’ favorit-szitkát sia ammazzato (üttessék agyon, ölessék-meg) minden szögből, minden lépten hallhatni.

Sia ammazzato chi non porta moccolo! (Gyilkoltassék-meg a’ ki nem hord gyertyadarabot! ezt kiáltja minden a’ masikának, ’s azon vagyon hogy elfúhassa gyertyáját. A’ gyertya’ elfúvása, a’ gyertya’ meggyújtása a’ sia-ammazzató’ visítgatása életet hoz és mozgást ’s kölcsönös interresszét a’ temérdek sokaságba.

Minden külömbség nélkül, ha ismerősre bukkanunk e vagy ismeretlenekre, a’ ki hozzánk legközelébb áll, annak gyertyáját elfúni igyekezünk, vagy meggyújtjuk a’ magunkét ’s a’ jótét’ helyébe elfújjuk a’ kién azt meggyújtottuk. ’S minél nagyobb a’ sia-ammazzato’ ordítása mindenfelől, annál inkább veszti-el a’ szó a’ maga rettenetességét, annál inkább felejtjük hogy Rómában vagyunk, hol a’ rettenetes szó gyakorta a’ legkisebb ok miatt teljesedésbe hozathatik.

Annak jelentése lassanként egészen elvész. ’S épen úgy mint más nyelvekben káromkodás^* és holmi egyéb illetlen és oktalan szó az öröm’ és álmélkodás’ jeléűl fordítatik, úgy ez estve a’ sia-ammazzato jelszóvá, örömkiáltássá, tréfálasaink’ refrainjeivé, enyelgéssé ’s complimentokká vál.

Így halljuk csípős tréfával: Sia ammazzato^* il Signore Abate che fa l’ amore! Vagy hogy eggy itt-elmenő ezt kiáltja a’ maga jó emberének: Sia ammazzato il Signore Filippo! (Gyilkoltassék-meg Filep Úr!) – mert az olasz keresztnevet említ a’ vezeték’ helyébe. Vagy csapodárságot ’s complimentet kötni-öszve vele: Sia ammazzata la bella Principessa! (Gyilkoltassék-meg a’ szép Herczegasszony!) Sia ammazzata la Signora Angelica, la prim a pittrice del secolo! (Gyilkoltassék-meg Kaufmann Angelica, az első Festőnéje a’ századnak!)

E’ phrázok éles hanggal ’s igen peregve ejtetnek eggy hosszan-fenntartóztató hanggal a’ végelőtti vagy végvégelőtti syllábon. Ezen véget nem érő lármával foly a’ gyertyák’ elfúvása ’s meggyujtása. Lépjen valaki a’ házba, akadjon-öszve a’ másikával a’ grádicson, legyen társaság a’ szobában, lépjen-ki az eggyik ablakból a’ másikba, mindenütt tart a’ fuvogatás, csínyt akar eggyik ejteni a’ másikon mindenütt.

Minden kar, minden kor törekszik a’ másika ellen; felhágnak a’ kocsik’ hágójikra, semmi függő-gyertya nem ment, alig mentek a’ lantornák is; a’ gyermek az atyjának fújja-el gyertyáját ’s meg nem szűn kiáltani: Sia ammazzato il Signore Padre! (Gyilkoltassék-meg Uram-atyám!) Hijába feddi ezen illetlenségért az atyja; fija reclamálja az est’ szabadságát, ’s annál makacsabban szidja atyját. ’S a’ Corso’ két végein fogyván a’ dongás, annál nagyobb lesz a’ közepén, hol most tömöttség támad melly minden képzeletet felülhalad és a’ mellyet a’ legelevenebb emlékezés sem tud magának megjelenlíteni.

Senki nem mer azon helyről a’ hol áll vagy űl, kimozdulni. Ennyi ember’, ennyi gyertya’ melege, annyi szüntelen’ el-elfútt világ’ gőze, ennyi ember’ rikoltása, kik annál inkább ordítnak minél kevesbbé mozoghatnak, végre a’ legerősbb agyvelőt is megszédítik. Lehetetlennek látszik hogy holmi szerencsétlenség ne történjen, hogy a’ hintós lovak meg ne szelesedjenek, hogy ezt a’ kerekek, amazt a’ tolongók oda ne öljék.

És még is mivel végre mindenki hamarabb vagy később elvágy innen, ’s a’ legelső oldalúczába^* mellyet érhet, általcsap, vagy a’ legközelebb piaczon pihenést ’s tisztább léget keres; a’ massza is széllyelfoszol ’s közbülről a’ két vég felé terjedez; ’s ez az innepe a’ közönséges szabadságnak ’s féktelenségnek, ezek a’ modern Saturnáliák, közönséges szédültséggel végződnek.

A’ nép most siet a’ kevés órák mulva már nem szabad húsétekkel magát kedvére lakatni; a’ szebb világ pedig a’ Játszó-színekbe, hogy ott a’ nagyon megrövidített theáteri-daraboktól búcsút vegyen, ’s a’ közelítő éjfél ezen örömeknek is véget vet.

Így tehát eggy extravagant innep úgy tűne-el mint eggy álom, mint eggy rege, ’s a’ részvevőnek lelkében talán kevesebb marad-meg mint Olvasóinknak, kiknek képzeletek’ és értelmek’ elébe mi az Egészt a’ maga öszvefüggésében terjeszténk.

Ha bennünket ezen bolondságok folyamatjában az idomtalan Pulcsinell illetlenűl emlékeztet azon örömekre mellyeknek létünket köszönhetjük; ha eggy Baubo az úczán profanálja a’ szűlő-asszony’ mystérjeit; ha ennyi égő gyertya a’ temetési’ pompát jutatja képzeletünk’ elébe: ezen bolondságoknak közepette is figyelmesekké tétetünk az élet’ legnyomosabb scénjeire.

Még inkább emlékeztet bennünket a’ keskeny, hosszú, tömött úcza a’ világi élet’ útjaira, hol minden néző és részvevő saját arczával vagy maszk alatt, a’ balkonon vagy a’ korlátokon, csak igen kis üret lát végig maga előtt ’s maga mellett, ’s hintón vagy gyalog csak lépve halad-elő, ’s inkább tolatik mint megyen, többet tartatik-fel mint önnkényt áll-meg, nyugtalan’ vágy oda a’ hol vígabban megyen a’ dolog, ’s ott is szorultságba jut, ’s végre félre-tolattatik.

Ha szabad komolyabb beszédet tartani mint a’ mit a’ tárgy engedni látszik, úgy azt jegyzük-meg: hogy a’ legelevenebb és legcsillogóbb örömek, mint az itt elnyargaló lovak, csak pillantatnyiig jelennek ’s illetnek-meg, ’s alig hagynak nyomott a’ lélekben; hogy szabadság és egyenlőség csak a’ bódúlás’ részegültségében kóstoltathatík; és hogy a’ legfőbb gyönyör csak akkor ingerel leginkább, midőn igen közelre tolja magát a’ veszedelem mellé, ’s annak szomszédságában rettegtető-édes érzéseket nyalánkúl kóstol.

’S ekként a’ nélkül hogy azt szándéklottuk volna, mi is eggy Hamvas-szeredai’ elmélkedéssel rekesztettük volna be a’ mi Carnevalunkat, de a’ mellyel Olvasóink közzül senkit sem gondolnánk hogy bússá tettünk volna. Sőt óhajtjuk hogy velünk eggyütt mindenik, minthogy az élet egészben, mint a’ Római Carneval, végigláthatatlan, sőt tartalékokat-szűlő marad, ezen gondfeledő maszki-társaság által az élet’ szempillantati, ’s gyakorta csekélynek-látszó örömeinek nyomosságokra emlékeztethessék.

Droit d’ aubaine. Deákúl: Jus Albinagii. – Eggy jus, a’ mellyel a’ Franczia-Király az ő országában megholt idegennek birtokát elfoglalni szokta volt.

Szír (Síre). – Igy szóllítatnak a’ Franczia-Királyok; mint a’ Királynéjik Madámnak.

Précieuse, finnyás, magáról nagyottartó asszony.

Monak (Monachus). – A’ Barát Frátert teszen, a’ tót Brat-tól.

Guidó Réni. Eggyik híres Mívésze az Olasz-Iskolának a’ XVII. Százban.

Bramín, Indiai Pap.

Attitűd (attitude). Festői szó. Jelenti azt az állást vagy mozdúlatot a’ melyben a’ figúrák rajzolva vannak.

Désobligeante. Útazó-szekér melly nevét onnan vette mivel benne csak eggy személynek van hagyva űlés.

Kandiság; Neugier, Vorwitz; Curiositas.

Par le besoin de voyager. Yorick igen gyakran hordja-fel csípősen a’ könnyü Francziák’ szóllásaikat, ’s azon bohókét a’ kik őket mímelgetik, hogy mutathassák hogy a’ Francziákat ismerik ’s magokat Quasi-francziáknak nézik ’s nézetni óhajtják. Ezek egészen elvesztenék erejeket ha más nyelven mondatnának. – Ez itt annyit teszen mint necessitate itinerandi.

Vis-à-vis. Itt olly szekér mellyben négy személy lel helyet hogy szemtől szembe űlhessenek.

Mon Dieu. Én Istenem.

Homme d’ esprit. Szóról szóra: homo spiritus, az az elmés, eszes, mívelt-lelkü.

Pill, pillula. Patikai szó.

Remise, Szekérszín.

En face, en profil. Festői szók, ez fél, amaz egész arcz.

Louis d’ or. Arany pénz. Lajos’ aranya

Diablírozni, Diabellel káromkodni.

Bon-ton, bonus tonus. Jó mód, kedves nyájas viselet és mondás.

Lény, Wesen, Ens, állat.

Nekem l’ honneuröm volt… Szerencsém.

Pour cela, arra nézve. – Affaire, dolog, táborozás ostrom. – Reverence, fej és lábhajtás. – Sans doute, kétség’ kivül.

Battantjait, nagy ajtajit. – Chaise, kocsi. – pour faire le grand tour megtenni a’ nagy (fordúlást) útat, az az Franczia- és Olaszországot. – Ayez la bonté, Legyen az a’ jóságod, az az Méltóztassék.

Sentiment, épen ellenkezője a’ való mély érzésnek; játékos édeskés szeretkőzés.

Guinée, Ángol aranypénz.

Ecu, (ekű) franczia tallér.

Tant pis pour Mademoiselle Jeanneton; annál rosszabb Johanka Leányasszonyra nézve. – Tant mieux, annál jobb. – Pardonnez-moi, engedelmet, követem…

Pauvre diable, pauper diabolus, nyavalyás ember. – Comme il plaisait à Dieu, a’ hogy’ az Úr Istennek tetszett. – Compagnon de Voyage, úti-társ. – Oh qu’ oui. Oh igen.

Sou, apró rézpénz’ neme. Passagier (passzazsié) Útazó. – Place aux Dames, helyt az asszonyságoknak. – Prenez-en, vegyen belőle! tessék! – Vive le Roi! éljen a’ király! – pour l’ amour de Dieu, Isten eránt való szeretetből. – Mon cher et charitable Monsieur, kedves jóltevő Uram. – Milord Anglais, Angol Gróf. – Pauvre honteux, szégyellős szegény. – que Dieu vous benisse! Áldja-meg Isten az Urat, vagy Kenteket.

Hòtel, palota. – Au deséspoir, a’ kétségbe-esésig. – honneur, szerencse, megtisztelés. – parquet, deszkázat. – Cravát, nyakkendő. – quelle étourderie, melly szeleskedés! – par hasard történetből, – embarras, zavar, elakadás. – étuis, zsebkönyv, tok. – Le voilà! imhol van.

A’ Levél. – Imhol ez az originális, ’s jól semmi más nyelvre le nem fordítható Levél: – „Madame! A’ legelevenebb fájdalomtól vagyok általjárva ’s eggyszersmind a’ legkínzóbb kétségbe-esésig süllyedtem-el Káplár Uramnak véletlen haza-jövetele által, melly a’ mi ma estveli eggyüttlétünket a’ leglehetetlenebb dologgá teszi a’ világon. De éljen az öröm! ’s az enyém az lesz hogy egész estve az Asszony felől fogok gondolkozni. – A’ szerelem semmi sentiment nélkül. – ’S a’ sentiment még inkább semmi szerelem nélkül – Azt mondják, hogy az ember soha se essék kétségbe. – Azt is mondják hogy Káplár Uram strázsára megyen szeredán: akkor az az én sorom lesz. – Mindennek megvan a’ maga sora. – Azt várva, éljen a’ szerelem! éljen a’ bagatelle! – Maradok – Asszonyom – a’ legtisztelőbb, leggyengédebb érzésekkel.

Me voici, mes enfans, itt vagyok, fiaim!

Jabot (zsabót) ingfodor. – Grisette, alantszületésü személy. – Attendez, Várjon, figyelmezzen az Úr.

Cicisbeo, férjfi-múlattató az olaszoknál.

Bon-mot, jó szó, az az elmés mondás.

Esprit fort, erős lélek. Másod értelemben olly fej melly magát némelly bolondságoktól megszabadította. – Égarements ’stbb. Szívnek és fejnek megtévedései. – Dieu m’ en garde! óvjon Isten tőle!

Suitjébe, kísérőji közzé.

C’ est une autre affaire, Ez egészen más állapot.

Ayez la bonté, mon cher ami, de me faire cet honneur-là. Édes barátom, nyújtsa nekem ezt a’ tiszteletes szolgálatot.

Cela est bien dit, Ez jól van mondva.

Esquisse, németűl Skizze; első rajzolat.

Me voici! imhol állok.

Oh, pour cela ’stbb. Oh, a’ mi azt illeti – mint meg szeret tréfálni!

Mais passe pour cela. De hagyjuk ezt.

Les francais sont polis. A’ francziák pallérozottak.

Mais vous plaisantez. De te, Uram, tréfálsz.

Marchande de Modes, módiban való ékességek’ árúlója. – Kártot, rövid levelkét, vizitczédulát.

Bienbrodée, szépen tűzött.

Pour faire le galant vis-àvis de sa maitresse, hogy szeretője körül a’ galánt játszhassa.

Boulevard, a’ Párizs’ árkainak sánczaikon.

Juste ciel, igazságos ég. – Gage d’ amour, szerelem’ záloga.

Il fa ut qu’ il badine; voyez le mieu. Könnyedkén kell neki állani; lássa az Úr az enyémet.