„Religion und ihr Verhältniss zur Poesie” czímű német munka birálatát a Jénai Liter[atur] Zeitung 1806, martius, 75 számából Pándectáiba másolva, így folytatja.
Azt a savanyú munkát a melybe nekem ennek a recensiónak leírása kerűlt, azért vettem magamnak, hogy, ha oly emberre akadok, a kinek reá szüksége van, szolgálhassak vele. A’ kiket jó vagy bal csillagzata a’ fekete-ruha’ hordására hítt, ’s lelkiisméretek elriaszt ollyannak tanításától a’ mit magok nem hisznek, jól teszik ha a’ Neoplatonicusoktól kérnek firnitzet, békenni a’ rútat, és a’ rút képből is szenvedhetőt csinálni. De mire való a’ Neoplatonicusok’ czikornyás theologiája, mikor kiki eljuthat a’ tiszta ’s eggyszerű Religió tanításaira, mihelytt igazán keresi? arra a’ Religióra, melly távol áll mind a’ látni nem merők’ útjától mind a’ libertinusokétól; arra, a melly az embert naggyá, nemessé, jóvá teszi! Mi haszon van abból az ascetai tudományból ha addig űzzük is a’ meddig Mathuzsálem élt? Homo sum agrestis, scapham scapham voco.
Szulyovszky Menyhért 1794. Dec[ember] 19dike olta 1795. Jun[ius] 10dikéig magános fogságban tartatott s mindég sírt, nyivákolt. Öszve jővén velem Jún[ius] 10d., ezt mondá töredelmes hanggal: Amice, multum flevi, multum orabam, cantabam; praesentem certam cantionem slavicam, ex germanico Wer nur den lieben Gott laszt walten; et assecuro te, cantio haec me erexit. Animum tamen meum non poteram inducere ut credam Jesum Christum fuisse –. Én a’ ki fél esztendei ’s sokkal keservesebb fogságomban nem engedtem lelkemet elcsüggedni, – ha Lutheranszka pisznicskákat nem dúdoltam is – kegyetlenűl elnevettem magamat ezen az ő töredelmes hangú vallástételén, ’s azt kérdtem tőle, hogy hát azt nem kérdette e magától hogy Mahomet valóságos Prófétája volt e az Urnak? Periculosum est credere et non credere, azt mondja Phaedrusz; Szent Pál pedig azt, hogy valami hit[ből] (az az meggyőződésből) – nincs vétek. Irtóztató állapot libertinusnak (a’ ki Frechheitból ’s erkölcsi romlottságból tagad holmit ’s mind azt a’ mi Religió) lenni nyomorúságban; nincs istápja, vígasztalója; a legrettenetesebb csüggedés veszi elő. De a’ ki magában leli Istenét, a’ ki hitből választotta a’ mit választott, az nem szűkölködik vigasztalás nélkűl, ’s a’ Klopstock’ ’s Novalis’ vigasztalásaira nem szorúl. – Socratesz és Haynóczy ’s Őz, nyugodalomban mentek a’ halálnak.
1811. Jan[uár] 24d.