91-115. KÁNABÉLI MENYEGZŐ MENYEGZŐI VERSEK TISZTELETES TUDÓS HEGEDÜS SÁMUEL URAMNAK Kedves Feleségével tartott Menyegzői Lakodalmára 1809-dik Esztend. December 27-dikén
ÉDES és KESERŰ: Illy két ellenkező
Izeket terem az Hazafisági Mező.
A’ Természet, melly a lépést el-nem veszti,
Mind kettöt azon-egy idöben termeszti.
Mikor a’ keserü üröm virágozik,
Édes méz-gyüjtésben a’ méh fáradozik:
Termeszeti hartza két bajnok erönek,
Meg-is egygyütt Flora’ lombikjában fönek
Ugy van. Az Házasság egy olly kies határ,
Hol keserüséggel folydogal a’ nectar:
Hol egygyütt teremnek Sesamum a’ mákkal,
Mézzel tzenturia; masola mirhákkal:
Az hol van az Élet’ szebb paraditsoma
Ottan-is ki-tetzö a’
Nem-Jónak nyoma
11 Mos. 2:18. Nem jó az embernek lenni egyedül.
Mert mind Jó’, mind Gonosz’ tudásának fája
E’ kertnek-is szivet igézö plántája.
Egygyütt érnek ebben szöllö ’s kökény széljel,
A’ fojtos vad-alma pergament körtvéllyel.
Tövisset-is terem, sajnoson kedvellett
Sértéssel, az élet’ gyümöltsfája mellett
92. Piros almát nevel, de lappangó nyüvel
Százszor-szép virágszált elegy türöm-füvel
Házasság leg-édesbb boldogság’ nektárja,
Ugyan ez unalmas keserüség’ tárja.
E’ kettöböl készültt kedves elegyités
Párosok’ inyéröl kostolt izelítés.
Térj-be tsak, Szerelmes Völegény! Kánában,
Vékony kortyot találsz a’ boros kannában.
Ez a’ leg-szerentsésbb angyali menyegzö,
De, lám itt-is a’ jó-kedv gondal fellegző.
Tettzik a’ vig násznak mulatságán sorba,
Borral egygyütt víz-is elegyedik sorba.
Söt a’ násznagy hamar a’ bort fogytán leli
Hát nintsen bor: Vizzel tsak hat veder teli.
Ott páros életnek állhatatlan ize,
Hol öröm’ boránál több a’ Mára’ vize!
Hol a’ kevés nektár az asztalon fövebb,
Hat veder unalom de mellette bövebb.
Hol a’ gyönyörüség míg borával kínál,
Gond, baj, seregestöl mind belöl, mind künn áll.
Amaz a’ tsatlóbol hamar el-folydogál,
Ez a’ Szivre hatos mértékkel folydogál.
Itt vidám Lyous a nászszal sort ülvén,
Kék szemü Thetisnek ölében merülvén,
Friss harmat-ferdöben tsinoson mosodott
Szép Menyaszszonyával egyben-párosodott:
Tsak hogy nagyobb, mérték szerint el-intézve,
A’ menyaszszony a’ kis völegényre nézve.
Kivel midön költsön ölben botsátkozott,
Annak formájára majd által-változott.
Sőt a’ völegény-is termete környékét
Nevelvén, el-érte jegyesse mértékét
2Ennek meg-fejtése ez: Lyous, vagy-is Bacchus jelenti a Bort. Thetis pedig, Neptunus felesége, a’ Vizet. A’ Bor és a’ Víz a’ Kanabéli Menyegzöben egyben-párosodnak. Vőlegény a’ Bor, mert ö elsöbb a’ Viznél: a’ Menyaszszony pedig a’ Víz. De sokkal több lévén elébb a’ Víz a’ Bornál, a’ Menyaszszony sokkal nagyobb volt a’ Völegénynél: de a’ kivel majd a’ Völegény párosodván ez-is amannak formájára változott; még pedig ugy, hogy a’ kis völegény-is elérte az által a’ menyaszszonynak mértékét; mert annyi lett a’ bor is, mint a’ víz vala.
93. Miként Hymerának ketté-szakadt vize
Egy forrásbol buzog, de külömböz ize:
Édes és
Keserű egy kebelböl jönnek,
3
Siciliának két ágra szakadott folyo-vize: egyik ága jó édes, a’ másik ága keserű.
Két tsuda-magzati egy anya-kútfőnek.
Igy a’ kivel Pár lett ohajtott Alakja,
A’ hol az örömnek fokadoz patakja,
Ugyan-ott unalom, a’ másik ágán foly,
Sok küsdö gondoknak habja habokat ?oly.
De miért ürmözöm kedved’ édes barát
Mért festem homállyal THRESIÁd’ biborát
Szerelmes Völegény! homolkodo derüljön,
Jó kedved Amphion’ hurján hegedüljön.
Tekints a’ Kánai Menyegzö’ végére,
Szemedben zöldellik finum bor’ tzégére.
Mellyet a’ Grátziák, kik ott sátort vontak,
Zöld mirtussal elegy borostyánnal fontak.
Közelgess: - hol vizzel hat kö-veder künn áll.
Kóstold; mert a’ násznagy Talentummal kénál
Honnan feredöje hat mosdó edénynek
Nektárral tölt pincze-tok a’ Völegénynek.
Lássad hát, míg kerül a’ köszönet sorra,
Mindenik veder-víz mint változik borra.
ELSŐ VEDER-VÍZ.
Kedves a’ Szabadság minden doglok felett;
Nem szenvedhet bákót, bilintset, kötelet
Szabad légy. E’ letzkét természet tanítja:
Ne szenvedd, ha kezed’ lábad’ lántz szoritja.
A’ Szabadság’ drága kintse leg-kedvesebb,
Az élet’ nád-méze, a’melly leg-édesebb.
De a’ Páros Élet e’ kintset fel-veri,
A’ leg-édesbb érzést epével keveri:
Az életnek lelkét torkánál fojtja-meg:
A’ természet’ elsö világát oltja-meg.
Az a’ kötél, mellyel sajátja társának,
Szakasztott darabja Delila’ hársának.
94. Ez egy Gordiustol fontt kötélnek bogja,
Hol két Sziv egymásnak meg-békozott foglya.
Ha házas vagy, másnak magadat el-adtad,
Szabad jó tetszésed jussát meg-tagadtad.
Egy lépésed, tsak egy álmod, vagy falatod
Azé, kinek melyjén fejed’ el-alatod.
Hát el-adjam magam’? igy szoll a’ szabad sziv:
Hol bilintsbe járjak, azért légyek-é hív?
Szabadságom kövér nyakát járom törje?
Egy konty hatalmamnak sövegét gyötörje?
Kedvem’ sík mezejét egy öl zárja sántzba?
A’ mint más hegedül, ugy ugordjam tánczban?
Olly kéz, melly forgat tsak gusajt és matollát
Ki-tépje ki-terjedt szárnyaimnak tollát?
Még falatomat-is füszerezze más iz?
Oh melly eröss ital nékem e’ veder víz!
BORRA VÁLTOZIK.
A’ Szabadság és a’ szabad élet módja
Melly a’ törvényt délczeg lábakkal tapodja,
Két nevek, mellyeket egy hamis ítélet’
Fontján egyben-zavar a’ nötelen élet.
Ez’ amannak képét bár tettetni tudja;
De nagy a’ külömbség: tsak a’ szint hazudja.
Az igaz Szabadság a’ törvény’ leánya.
Themisnek emlöjén nevelt tanitvánnya,
E’ leg-drágább kintsnek még betsesbb az árra,
Mikor az Házasság ennek koltsos vára.
Még tökélletesebb a’ Szabadság’ képe,
Melly a’ Szent Menyegzö’ kapuján bé-lépe
Itt tsendes vállukon szabadon folyhatók
A’ természetből szültt édes indulatok.
Nem az a’ Szabadság, melly határt nem esmér,
Hanem szent határon melly ki-hágni nem mér
Nem a’ zabolátlan életben nyargaló,
Hanem a’ tartalék-gyeplön járdogáló.
Mit kérkedel fényes Szabadság’ pálmája?
Minden gyözedelmed tsak hivség’ párnája.
Miként a’ vizeknek, hogy a’ dühös habot
Lántzra vessék, partot a természet szabott.
Melly nélkül független szabadsággal széljel
Ki-folyván, a’ földet el-lepik veszéljel.
95. Igy a’ mértéktelen indulat’ örvénnye,
Ha környül nem zárná szeretet’ törvénnye,
Ki-ütvén, tsak lenne világ vesztö özön;
Kapj azért a partot fenn tarto eszközön.
Boldog állapot hát olly arany zabola,
Melly mindent, a’mi tsak délczeg, el-rabola.
Söt ezer kisértet’ jármábol szabadul,
Melly addig vad szivét martzangolta vadul,
Egy hajo, milly szabad vitorlákkal vette
Utját a’ tengeren habok közepette,
Ha bátran vas-matska nelkül usz, el-süjjed;
A’ tartalékot hát, mellyen függ, betsüljed.
Boldog rabság, a’ melly lántzait kedvellő,
Hol a’ fog-ház és az élet’ módja kellö.
Egy madárka szoross kalitzkában zárva,
Tsak tartása légyen kedve szerint járva,
Fogságát felejti, szabadnak képzeli
Sorsát, ’s a’ leg-vigabb notát énekeli:
Míg szabadon jártam, ugymond, a’ félelem
Tör, éhség kísértek, ’s bokros veszedelem.
Most jól eszem, bátran alszom, fütyürölök,
Pallóimon vigan szükdétselek, ’s ülök.
De hát a’ Barátság világ’ napja lévén,
Hol mind két fél szoross bilintset fel-vévén,
Egygyik hiv társ tészi hiv tarsátfüggövé,
Semmi java, söt még élete sem övé;
E’ leg-drágább kötés rab nevet vészen-é?
Dámond és Pythiás hát fogoly lészen-é?
Ám légyen – ha méred így nevezni – fogság:
De ez a’ nap alatt leg-elsö boldogság.
Mit felelsz hát kevély szabadság vitato!
A’ vidám menyegzöt kút vizzel itató!
Mert vagy a’ barátság’ betsét nem esméred,
’S e’ napot az égröl le-vonszani méred;
Vagy ha két Sziv páros kötélben egygyé lett
Barátság’ ölében leg-boldoabb élet.
MÁSODIK VEDER VÍZ
96. Házasságban élni gondoknak tengere,
Hercules’ vállát-is le-görbesztö tereh,
Egy leg-szebb Pándora félelmes piksissel,
Egy szál piros rósa sok ezer tövissel
Hol gyönyörüségböl ki-tódul tábor baj
Mint kristály folyamat’ közepén uszó zaj.
Unalom, bosszuság, fájdalom, küszködés,
Nyughatatlan habzás, rebegö törödés,
Söt miként a’ nyári leg-tisztább levegö’
Hajnalán az harmat bövebben tsepegö.
Igy a’ leg-hivebben ölelkező Párnak
Gondjai több több ’s sürübb tsoportokban járnak.
Hijjával képzeli egy Páratlan sorsát,
Érzi leg-jobb füszer nélkül savát-borsát
Édes ohajtási a’ magános ágynak
Tökélletesbb jónak izlésére vágynak.
Majd pedig a’ kivántt nyereség’ birtoka
Örömnek mezején üröm termés’ oka.
Kívánság’ mértéke mentöl hágott feljebb,
A’ boldogság annyi hijján szállott lejjebb.
Ollyan, mint Isákhár – fel-nyaláboltt szamár,
Kettös terhe alatt hátát meg-hajtja már.
4Abbol a’ le-irásbol vetetett a’ mellyel az Isakhár nemzetsége le-iratik. I Mos. 49: 14, 15.
Töri még szokatlan nyakát Hymen’ hámja,
[…] kér sok kenyér’, sok ázalék’ vámja.
Tsak egy aszszonyi tsók sokszor parantsolat;
Nagy kívánság lappang Édes kintsem alatt.
Nagy hatalommal bír e’ rövid szo: Légyen!
Ennek a’ semmi-is enged – véghez-megyen,
A’ Nintsenböl-is kell elé-teremteni,
A’mit tud egy bájoltt ige jelenteni.
A bús gazda fejét törvén, illy nagy sereg
Kérés, szükség, panasz között igy kesereg:
Míg magam voltam, nem törödtem felénnyit
Nem töltém sok finnyás kivánságnak kénnyit.
Most sok baj, mint tábor darázs tsip, ’s meg-támadott
Le-görbedve vonom a’ szoritó hámat.
Egy kis kedves érzést vettem melly nagy árron?
Szivem’ Helénáját le-dölt Trója váron.
A’ kikhez szivbéli vonszó kötélt érzek,
Mint meg-annyi nyomo sajtók alatt vérzek.
97. A’ kit lelkem szeret, kebelemben tartom;
De fel-válták tornyos habok tsendes partom’.
Uj egem szép; de melly ritkán derül kékkel.
Uj földet mivelek, de tsak verejtékkel,
Meg-tsökkent az erö, lankad a’ gondos ész.
Nagy hát a’ veder víz, - szerfelett jut a rész.
BORRA VÁLTOZIK.
Hát Te, ki Menyegzö’ terheit halmozod,
Lám! magad’ olly má’sa terhekkel kínozod,
Mellyeket nyakadra kötött vagy fösvénység,
Nagyra-vágyás, vagy dús nyereség-reménység,
Ha vagy nagy méltóság’, ’s hivatal’ vadászsza,
’S e’ sik meredekes kezed, lábod mászsza.
Ha szereted, hogy légy pénz-gyüjtés szamard
’S világ’ piattzának kufárló fúkara:
Hát a’ páros élet’ gondjaitól félsz-e?
Malom-könek egy olly kedves terhet vélsz-e?
Melly a’ természetnek gyözhetetlen belsö
Ösztönéböl minden munkák között első.
Mellynek része lévén épen szivünk fele,
Ez minden más terhek’ nyugtató kebele.
Mellytöl ha meg-tompult érzésed idegen,
Idetlen vagy, kit szült természet ridegen.
Olly világot, mellyben nints alkalmatlanság,
Hig agygyal képzelni leg-föbb oktalanság,
A’ Páros Életnek tsoportos bajai
Tsak a’ Szerentsének szorito karjai
Mellyek mentöl forrobb hívséggel ölelök,
Terhes sullyát annál könnyebben emelök.
Tömött gondok! oh de édesek az okok,
Ortzák’ verejtékét törölgető tsókok.
Drága gyöngyök válnak minden hullott tsepböl
Mihelyt a’ nyelv kostol az ajak-julepböl. (?)
Sajnállod-é, amit feleségre költeszsz?
Feneketlen ’sákba sok keresményt tölteszsz?
De szakáts-aszszonyra még többet vesztegetsz,
Még azt sem kemélled, a’mit el-rejtegetsz.
E’ pusztit szabadon, - tsal, lop – ’s nem sajnállod:
Még parantsol bátran – ’s a’ pénzt ki-számlálod.
98. Nem tsuda – Mert házi gazda-aszszonyt játszik,
Söt tám Sára helyett egy Hágárnak látszik.
A’ mit e’költ, el-vész; de a’mit feleség
El-költ, viszsza-jö más uton a’ nyereség.
A’ tseléd ur háznál ravasz, szemfény-vesztő
Olly bogár, a’ kasban, melly a’ készt emésztő.
Nem elég hát két szem minden figyelemmel:
Szükség, házas-társad legyen; ’s láss négy szemmel.
Halljuk! mit bizonyít ám a’ Völegény-is,
Az én szivem, ugymond, hiv tanu, ’s törvény-is
TRESIAM! leg-mézesbb szózat ajakamon!
Ugy függeszsz, mint- fontos arany-lántz nyakamon.
Kedves Igám! egygyes éltem’ jármát rontod,
Drága Tereh! terhem’ földhöz veri fontod.
Nállad nélkül rajtam olympus-hegy fekszik,
Mellytöl karjaid köztt két vállam menekszik.
Édes Gond! egyedül fejem ha meg-ülöd,
Unalmim’ habjait mind a’ Styxbe ölöd.
Ölelö karjaid’ rajtam fekvö zárját
Ugy nézem, mint szép szüz Europának párját,
Kit Jupiter vévén meg-hajlott hátára,
Melly könnyü tereh volt, ’s melly betses az árra!
Söt mit árt? bár nyomjon egy kis arany-nyereg,
Tsak környüllem szálljon egy grátia-sereg.
Tudom. Te-is költsön terhemet emeled,
Képét nagy hivségü
Emmának viseled,
5
Emma volt a’ Nagy Károly Tsászár’ leanya; Eginardus pedig volt a’ Császár’ Secretariussa. Ezt Emma erössen meg-szeretvén, egybe-szövetkeztek; végre éjjel a’ Királlyi házbol Emma, ketten el-szöktek télben, hoban: a’mikor-is a’ férjfi nyom meg-látszott volna az hóban. Azért Emma magát arra ajánlotta, hogy Szerelmesét hátára vévén, már jó darabig vitte. Azomban a’ Császár fel-serkenvén, ’s fel-is kelvén, az ablakon ki-tekintett, meszsze meg-látja azt a’ tüneményt; parantsol, hogy utána menjenek; viszsz-hozzák. Halálát kívánta a’ Császár elébb Eginárdnak; de azután meg-engedett; söt végre öket egyben-kelni is meg engedte. Eginard-is nagy ember lett; azon kívül-is tudós embernek íratik, nevezetes munkai-is említtettnek. Erröl Barheus/Barlousnak szép deák poémája vagyon.
Kinek könnyü suly volt szerelmének tárgya,
Hiv vállait nyomván Kedves Eginárdja.
99. HARMADIK VEDER VIZ
Van az Házasokban egy déltzeg indulat,
Melly a’ szeretetnek hív lángjábol gyuladt,
Mellytöl a’ Sziv kemény vergödéssel dobban,
Méregre, boszszura, irigységre lobban.
Gyanuskodo, ’s mástol feltö gerjedelem
Hol okosság nélkül szemes a’ figyelem.
6
Zelotypiának neveztetik.
A’ mi nints-is, látja; képzelésnek hiszen,
Melly hazug árnyékot valóságig viszen,
Az Házasság tsupán kettöt foglaló frigy,
Harmadikot sajnos szemmel nézö irigy,
Artatlan mosolygás, vagy másra tekintés,
Már a’ buzgolkodó féltésre mag-hintés.
A’hol nints szeretet, tsak a’ külsö kötés,
Igaz, hogy gyanuba ott nem könnyen jöttél.
De mentöl forrobban szeretsz, ’s inkáb hiven,
Ott kényesebb kilis annyival a’ sziven.
Buzog, ’s Abrahámmal verseng még Sára-is,
Hogy szerelme’ tsókját hinti Hágárra-is,
Rákhel-is Jákobot Bilhátol sajnálja,
Hogy a’ páros ágyat helyette más hálja.
Gyanus Junó mérget forral Jupiterre,
Nyoma után lest hány fordul akármerre.
Proeris gyanusággal epen
Cephalusért.
7Azt irják Cephalusrol, hogy mikor ö mindennapon jó hajnalban az erdökre vadászni járna, ’s oda töltené idejét, a’ felesége Proeris gyanakodván, hogy valami Nimfa szeretöjéhez járkálna, utána leselkedett, el-búván az erdöben. Egykor osztán hirtelen a’ sürüböl ki-ütvén magát Proeris, a’ férje valami vadnak gondolta hirtelen, és hozzá lövén meg-ölte.
Kit férjénak titkos ki-tsapongása sért,
Sulpitzius, tsak hogy felesége kinn járt
Fel-fedett ortzával, meg-büntette mindjárt.
8Cajus Sulpitius Romai fö nemes ember ez, ki tsak azért feleségét magátol el-küldötte örökösön; azt adván okaul, hogy a’ törvény tsak az ö férje szemeinek határozta az ö formáját, ne mutogassa hát másoknak. Erasm. Apoph.
Idás és Lyncous Fébéért éktelen
Méreggel hartzoltak
Castor ’s
Pollux ellen.
9Leucippus királynak két leányai, az egyik ez a’ Phebe, már mátkások lévén két atyafiakkal, Idassal és Lynculussal, ezektöl Castor és Pollux erövel amazokat venni. Mérges hartzra költ a’ dolog, mellyben Castor meg-is öletett.
100. E’ gyilkos indulat’ példája ’s tanuja
Theodos-is. Kinek fel-forrott gyanuja
Paulinust a’ dühös méreg közepette,
Tsak egy
Alma sértvén szivét, meg-ölette.
10Az ifju Theodosius Császár volt az, felesége pedig Eudoxia. Paulinus pedig igen tudos hires Püspök, a’ Császári Udvarba bé-járós. Hoffman. in Lexico, voce Paulinus.
Mellyet a’ Császárné ajándékba vévén,
Férjétöl, ’s akkor azt magának el-tévén,
Majdon Paulinusnak azzal kedveskedett;
Artatlan dologba nagy bün keveredett.
Mert ez-is ujságban adván a’ Császárnak,
Mint egy rend kívül nagy remekét a’ Nyárnak,
Tudatlanul magot vetett a gyanura,
Mellytöl fel-gyul a’ nagy birodalom Ura.
Elég-tételt fizet a’ Tudósnak vére,
Császárnénak lészen számkivetés bére,
Oh szörnyüség! több, mint Erisnek almája,
Bagatelböl támadtt nagy eset’ példája.
Mit hát? gyujtó kanót az Hymen’ fákláyja,
Gyunaság’ és féltés’ forro nyavalyája.
Tüznek nevezzem-é? ugy egy forro katlan;
Melly süt, füz, leg-alább kinos, alkalmatlan.
Ha viznek nevezem; szivbéli víz-korság,
Hol a’ veder vizben lángol a’ forróság.
BORRA VÁLTOZIK.
Ugy vagyon. Házasok között két egygyé lett
Testekben a’ féltés olly természetté lett,
Melly a’ Szeretetnek élete ’s szemfénnye
A’ szeplötlen ágy’ strásáló törvénnye.
Olly szent tüz ez, mellynek szükséges büntelen
Lánggal égni a’ sziv’ oltárán szüntelen.
Szent érzékenység ez – (: a’ Párosok frigye
E’ nélkül vas-bilints, ’s az élet’ mirigye :)
Mellyet az oktalan ha fordit kinnyára,
Az okos él vélle lelke’ nyúgalmára.
101. Lám! millyen érzékeny a’ szem: azt mondjuk é
Azért: alkalmatlan tag ez – ki-szurjuk-é?
Ugy a’ páros Szivek hogyha érzékenyek
Egymáshoz, ez lévén természeti kénnyek,
Azért unalomnak tárgyává tégyük-é?
Egy szivet tsigázó mühelynek véljük-é?
Légyen bár nyavalya; ugy de természeti
Melly lelkét a’ páros egységnek élteti,
Vagy talám fel-forrott indulat’ seperje:
Ugy de tüzesebb a’ seprös bor’ ereje:
Söt még seprö nélkül finum bor se keszül,
Zavaros chaos az, a’ melly spiritust szül.
De hát az emberben nintsen é okosság,
Mellyel kormányozza szivét az házasság,
Hogy a’ melly indulat a’ természetböl foly,
Táplálo legyen az; ne rágo féreg ’s moly.
Tsak barmot illet az oktalan szeretet,
Melly határt a’ féltés’ kinnyának nem vetett.
Hol zabolátlan a’ természet ösztöne,
Az indulatoknak partot ront özöne.
De az ember okos törvénytöl hallgassan,
Hogy e’ szent indulat partja köztt folyhasson,
Az okosság tanit: Tartalékot keress;
Igen forro tüzzel rend felett ne szeress.
Igy nem fog gyötreni a’ féltésnek heve,
Virtusra változik a’ buzgo kény’ neve.
Okosság törvénnye. Vak, néma, siket légy,
Szemednek, fülednek, nyevednek határt tégy.
11Alphonsus Király mondotta volt, hogy a’ házasság ugy leszsz tsendes, ha az aszszony vak, a’ ferjfi siket: igy az aszszony ferjet nem fogja felteni, sem a’ ferjfi az aszszonynak nyelveskedését hallani. Eras. Apoph.
Igy meg-alszik irigy gerjedelmed’ mérge
Tojássában hal-meg a’ gyanuság’ férge.
Türj, és tartozkodjál, egy nagy böltsnek szája
Mondotta: e’ minden böltsesség’ summája.
Az okos házas-pár ezt törvényül szabja;
Igy nem leszsz oktalan képzeletnek rabja.
El-változik, a’mi zavaros víz vala,
Lészen finum bornak leg-édesbb itala.
NEGYEDIK VEDER VIZ
Menj-bé tsak szeretö Sziv az oskolába
Hallgass tudos letzkét a’ böltsek’ sorába.
Ott a’ veder vizet fel-szedik a’ mélyböl,
Ki-fejtik az igaz dolgot setét éjjböl.
Majd nyakszirton ragad, ’s el-fog ama’ merö
Két karjánál fogva bizonyito erő (Dilemma)
Lássad, hol az édes karok meg-ölelnek,
Kát águ dilemmák szarvai öklelnek.
A’kit el-vészsz házas-társul – Ha Szépetske
Nyalánk szemeket szúr a’ mézes lépetske.
Kivánatos a’ Szép, gyakor a’ kisértö,
A’ készségnek néma nyelvét is jól értö.
A’ szép Hold idegen napra hamar fordul;
A’ petsét alá zárt forrás közre tsordul.
Ki gyöz Danaénak értzböl tornyot rakni?
Ki gyöz az örállo-helyben mindég lakni?
Külömben Susánna sem kerülhet el tört,
Paris Helenának ajtaján-is bé-tört.
Ha Rutat vészsz; lészen házadban tsömörül,
A’ minek a’ szemben-mosolygo szem örül.
Mikor rá tekinteszsz, vagy kétlen öleled,
Rutiliát, avagy Philenist képzeled.
Ugy nézed irtozva, mint Medúsa’ fejét,
Unalom foglalja friss gustusod helyét.
Hogyha Gazdagot veszsz; parantsol és fenn-lát,
Férjénél emeli feljebb a’ vitorlát.
Feleség szin alatt Uralkodót játszik;
Aszszonyod lett, noha barátodnak látszik,
Ha Szegényt; tsófolod, koldusnak nevezed;
Nem leszsz oldal-tsontod, tsupán lábad, kezed.
Busulsz, boszszankodol, hogy tsak magát hozta,
De jol emészt, s hazad’ hátára halmozta.
Ha Jámbor és Tsendes; nints tüze, ügyetlen,
Gazdaszszonynak lassu, tsekély, élhetetlen,
Ha Életre valo, bátor és eleven;
Ugy már éles nyelvü, mérges, lármáz heven.
103. Ha Tenyészö; sok nyűg tölti-meg az házat:
Ha Magtalan; meddö szöllö-fa, gyalázat.
A’ Házasság ennyi sok gántsot, bajt fizet;
Ki gyöz nyelni illy nagy teli veder vizet?
BORRA VÁLTOZIK,
Az igaz szeretet gyermekekkel sorban
Nem játszik hivságot az oskola-porban
Nem tanulta Ramus’ gántsos szövevénnyét,
’S a’ szörszál hasito elme’ tekervénnyét,
Melyekkel tsigázzák böltsen a’ meg-veszett
Izlésü tudósok a’ nevendék eszet.
A’ki szive szerint Házas-társat választ,
Szövevény’ mesterét nász-nagynak nem fáraszt.
Ott nem vőféjkedik agya.furtt érdeme
Mellett a’ két szarvu okoskodás’ neme,
Az egygyügyü Szivnek édes vonszodása,
Elöl-járván okos szemfülség’ lámpássa,
Szövevények, gántsok’ utján el-igazit,
Tekervényen által vezér-fonal az itt.
A jol gondolkodo, ha igazán szeret,
Hegyekböl, halmokbol tud simitni teret,
Ott nagy-kivülségnek meg-rettenthetetlen
fogásai elött nintsen lehetetlen.
Álljanak elötte, mint Alpes’ sziklái,
Rettentés’, úntatás’ merdek akadállyi,
DE néki fog bátran, nem tsak távol nézi;
’S által-mászsza, mint a’ Hannibál’ vitézi
Mit tészen a’ tágas képzelet’ országán
Elöre formálni a’ bajt minden ágán,
Hanem gyengeséged’ tzégérét még elöl
KI-tenni, ’s kétségben esni magad felöl?
Te nem akarsz rútat, mérgest, ’sembest, szegényt:
El-árulsz magadban igy egy gyáva legényt;
Nem bizol magadhoz, nints annyi virtusod,
Hogy a’ mord télben-is zöldeljen mirtusod.
Tudd-meg – A’ feleség akármi formája,
Virtus’ gyakorlásnak lehet oskolája.
104. Ha Szép; imádását szivednek mérsékeld,
Indulatid sebes déltzegségét fékeld.
Ne tartsd bálványodnak bigót szerelemmel;
Ne örizd, mint Lót az Árgus száz szemmel.
Ravasz, Mercurius mert hamar el-alat,
Az édes sipolás ’s bájolo hang alatt.
12Io nevezetü leányt, kit Jupiter ünővé változtatott vala, Juno, a’ felesége a’ száz szemü Argusnak örizésére bizta vala. De Jupiter, hogy ki-szabaditsa, oda küldte Mercuriust pásztor-öltözetben, és ollyan szépen sipolt, hogy Argusnak mind a’ száz szeme el-alutt, Igy Io ki-szabadult az örizet alól.
Ha Rut; tiszteled benne a’ virtus érdemét,
Szurd-ki a’ gustusnak válogatos szemét.
Ha érdemes; nints ott a szépségnek foltya;
De zavaros víz-is, a’ tüzet meg-oltja.
Ha Gazdag ’s parantsol; engedj, ne szállj-szemben,
Ne vitorlázz bátran a’ széllel-ellemben.
Jobb az engedetlen száz áldozatnál-is,
Hallgatás, mellözés bölts eröszaknál-is.
Ha Szegény; rázzad-le fösvénység’ bilintsét,
Tanuljad betsülni esze ’s keze’ kintsét.
Jó erkölts, munkásság ha hiven dolgozott,
Olly hajó, melly kintset dús ofirbol hozott.
Ha Jámbor; hallj tölle tsendesség’ letzkéjét,
Tanuld a’ szelidség’ arany-ábécéjét.
A’ lengedö tsendes szél soha nem ártott,
Lassan-folyo mély víz sokszor mosott partot.
Ha ’Sembes, lármázo, mérges nyelve, szája;
Im’ a’ békességes-türés’ oskolája
Leg-szebb virtus – szopjad e’ tudomány’ melyjét,
Használd a’ keményebb gyakorlás’ mühelyét.
Keserü Mára-víz; vess türöm-fát belé,
Majd finum italod onnan foly ki-felé,
A’ Bölts, méregböl-is készít orvosi szert,
A’ jó férj aszszonyi ’sémbböl-is virtust nyert.
Hát? Hiszen Socrates, a’ böltseknek böltse,
Hogy fejét velössebb böltselkedés töltse,
Tudománnyát, sok ’sémb, morgás’ közepette,
Mérges Xantippéja’ kebeléböl szedte.
Ha Tenyészö; leg-föbb uj tudományt érzeszsz,
Atya vagy; ösztönös ujj erövel vérzeszsz.
Annál kedvesbb Moral, mentöl több a’ magzat,
Szebb az ég, ha számosbb éjjel a’ tsillagzat.
A’ sürü kalangyák rendel nem terhelik
A’ termékeny földet, söt diszét emelik.
105. Ha Meddö; tanuld-meg hogy szerentséltetö
Áldás nélkül semmit ér a’ szánto-vetö.
Itt van hát a’ Böltsek’ Kövének lám helyek,
Mellynek titkos moddal varáslo ereje
Alatson dolgokbol aranyat formálhat;
A’ nagy-sziv ’s okosság hasonlót probálhat.
Roszbol-is jót von-ki, ékest éktelenböl,
Keserüböl édest; kiest kietlenböl.
Igy ád lelkes eröt az erötlen viznek,
Nemes itali izt a’ kedvetlen iznek.
Mosdo vizet által-változtat nektárra
Még a’ kö-vedret-is sellegre ’s pohárra.
ÖTÖDIK VEDER VÍZ
Uralkodik ott, hol páros Élet mulat,
Egy meg-gyözhetetlen hatalmas indulat,
Melly a’ Magzat iránt a’ szivet éleszti,
Ha nints-is, ha van-is egyaránt epeszti.
Magtalan Házasság kettös sullyos kereszt,
Melly sok hartz’, veszteség’, bánat’ árját ereszt.
A’ magzat kivánás az édesség’ mérge,
Minden gyönyörüség’ ’s öröm’ rágo férge.
Ha pedig magzattal a’ Pár gyümöltsözik
Ugy-is öröm közzé sok gond, baj költözik.
Mert ha jók; szüleik’ szünetlen félelmek:
Ha roszszak; örökké kinzó égedelmek.
Azomban bizonyos a’ sok gond ’s unalom;
De kétséges kotzkán forog a’ jutalom
A’ Szülék’ szerelme határt alig esmér;
Most örül, reménl, majd rebeg, bizni nem mér.
Ha betegek; lelkek bánat-miatt eped:
Ha szerentsetlenek; szivek értek reped.
Míg tsetsemök ’s gyengék, éjjeli nappali
Fáradsággal szem, kéz, láb egyaránt teli.
Oh hány édes álom, melly érttek meg-szakad!
Hány hasznos munka, melly miattok fenn akad.
Majd ha nevekednek; a’ póla távozik,
Még-is a’ baj mind egy; tsak módja változik
Addig a’ munka volt tsak izzaszto pálya,
De már hámban fogta szüléket a’ gálya.
Kivált a’ ház feje búbban főzi fejét,
Ki-eszik szájábol húsátá, vaját, tejét.
106. Mennyivel több gyermek, annál több emésztö
Verem: ruha, kenyér, és ázalék vesztö
Szük időben tsak sül kenyér egy-két szájnak,
De sokat a’ kopott körmök honnan vájnak?
Mert ezek a’ számos vér-szipó nadályok,
Korogván a’ bélek, tátva lévén szájok,
KI szopják a’ munkás gazdaságnak szájját,
Kívül, belöl falják, mint Titius’ májját.
A’ tartás, nevelés, a’ költséget szijja;
Út a’ szegénységre, melly az erszényt vijja.
De még ennyi kereszt volna tsak türhetö,
A’ keserü pohár jobb izün nyelhetö.
Ha minden Ifju, kit a’ virtus ki-tenne
Zászlónak, SAMUEL, ’s THERESIA lenne.
Ha Rákhel mindenkor Jósef fiat szülne,
Ersebet’ ölében kegyes János ülne.
De jaj! az elöre bimbozo örömnek
Pólájából nyilik virágja ürömnek.
A’ nagy remény hizván szoptatás’ tejénél,
Sokszor el-vész a’ Jó reménység’ fejénél.
Sokszor a’ gyermeki ’sengés, melly meg.nyeri
A’ kedvet – aratás elött jég el-veri.
Dedalusnak szive gyászol fátyol megett,
Hogy ifju
Icarus fia szárnya-szegett.
13
Icarus maga-vetö ifju, Attya szavát meg-nem fogado engedetlen. Az által szerzett magának veszedelmet.
Augustus-is mit vall, ha szollni kellene,
Testemhez ragadott, ugymond három fene.
14Egyik maga leánya, Julia; a’ másik a’ más Julis, testvérének leanya. Az harmadik, Agrippa, fogadott fia. Ezeket szokta volt nevezni három fenéinek.
Antoniusnak-is
Commodus fia lett,
15Marcus Antoniusnak igen meg-veszett indulatu fia; jó Atyának gaz rosz gyermeke; kit leg-jobb tudos philosophusok oktattak, de jóvá nem tehettek, minden gonoszságra természet szerint hajlott. Tsak ugyan attya után uralkodott, de a’ leg gonoszabb utálatos fejedelem volt.
Attya’ motska, minden bölts nevelés mellett.
Absolon,
Czesippus,
Cassius nevezett.
16Czesippust, az Attyának Chabriásnak holta után, az ö attyának jó barátja, a’ derék Phocion vette nevelö keze alá. A’ki körül minden munkát el-követett, de feslett erköltsét minden igyekezetével-is meg-nem jobbithatta. Egykor ez az ifju meg-boszszantotta valami balgatagságaivaé Phociont, illyen szókra fokadott: Oh Chabrias! melly igen tsoportoson fizetek én a’ te barátságodért, mikor a’ fiadnak bolondságait szenvedem. Cassius Brutus pedig igen erköltstelen ifju, maga hazájának el-áruloja, a’ ki, Romának hartza lévén a’ Latinusokkal, ö maga bérrel meg-vesztegettetvén, meg-nyitotta a’ vár kapuját az ellenségnek- Mellyert ötet – az Attya éhséggel ölette-meg a’ Pallas templomában, a’ hová szaladott vala.
Elvén meg-holt ifjak, büszhödtt emlékezet!
Hát igy el-temessem magamat még élvén,
Mint reményt’ betege, sinlödjen, jót vélvén.
Még-is üress választ nyervén a’ kétségre,
Augustussal szivem’ igy nyögjem-ki végre:
107. Vajha éltem volna mind tsak nötelenül,
Vagy meg-fosztva vesztem volna véletlenül.
17Azt irják, Augustus Császár mondotta néha Homerusnak versét, melly deákul igy van forditva: O utinam colebs vixissem, orbusque perissem, látván azoknak erköltstelenségeket, kiket nevelt.
Nézz tehát Kánában széljel akármerre,
Találsz vizre, nem hat; kétszer-hat vederre:
Igy jobb élni, mint egy magános nötelen,
Mint nyelni illy’ bú, baj’ gond’ vizét szüntelen.
BORRA VÁLTOZIK.
A’ magzat-nevelés ’s gyermekek kormánnya,
Igaz, hogy a’ sullyos munkát meg-kivánja.
Az Élet’ gyökere, a’ Virtusnak töve,
Itt állván a’ Status, és ország’ talp-köve.
Annyival a’ gond, baj, fáradság szükségesbb,
Mentöl ez a’ munka többeknél felségesbb.
Ezt a’ számot vonni kiki köteles vagy,
E’ munka sulyjában semmit hátra ne hagyj:
Élö vagy-é? kövesd az élet’ törvénnyét,
Ember vagy-é? nyomjad társaság ösvénnyét.
Hogy te élsz – még jol élsz – kinek köszönheted?
Mert szüléid sok bajt, bút nyeltek éretted.
Ha emberi kéz, gond nem fáradtak volna
Körülled; ma nyelved illy büszszkén nem szóllna.
Lett volna barmoknál betstelenebb sorsod,
Vadak és madarak éh gyomra koporsód,
Annyi munkát, melly az eröt ’s a’ vért iszsza,
Még tsak dézmájáig sem fizette viszsza.
Tsak azzal róttad-le, a’ mit költsön vettél,
Ha te-is házadban illyen probát tettél.
Nem-is érdemes az, emberek köztt élni,
Ha e’ természeti munkátol tud félni.
E’ tereh-vonásnak minden állat örül,
Törödik. fáradoz sajátjai körül.
Kikért falatjátol száját-is meg-fosztja,
Hasznát, keresménnyét élelmekre osztja.
108. Pellikán vérével fiait táplálja,
Erettek szaggatni melyjét nem sajnálja.
18Tudom, hogy illyen madár nintsen a’ természetben, hanem ez tsak példázolat; de itt a’ költemények sorában szolgálhat példa gyanant egyebekert, mellyek elegen vagynak a’ természetben.
Hogy lehet unalom néked oh negédes,
Az’ egész természet’ inyén a’ mi édes?
Gond, munka, fáradság az élet’ fö java,
Mint egy rothadástol oltalmazo sava.
Mozgás, és hánykodás nélkül a’ víz meg-vész;
Gond, baj nélkül a’ test lomha, rosdás az ész.
Izzadj hát, gondolkodj, fuss, fáradj azokért,
Kiknek a’ természet tölled több adót kért.
Sok gyermek, sok tereh: de a’ki veszt, nyér-is;
A’ hány, annyi jö-bé jó darab kenyér-is.
A’ nyúl Teremtöje kárt, vagy boszszut nem tett;
Mert annak számára bokrot-is teremtett.
Egy Magánosságnak tsekélyek gondjai,
Ebek, matskák, barmok, madarak tárgyai.
Idegen vér-szipók a’ test’ sirját falják,
Mint legyek a’ tejes edényt, környül-nyalják;
Boldogabb sors, ha ki saját vére ’s tsontja
Kedvéért él, fárad, verejtékét ontja,
Nem jobb-é, véredet saját véred szopja?
Költséged feleség, ’s gyermek-tartás lopja?
Mint sem keresményed prédájává tészed
Ollyan kéznek, szájnak, mellyben nintsen részed.
Vagy ha részed volt-is, de a’ kakuk’ útján,
’S lopott vizet ittál más idegen kútján.
Gyermekeit ama’ Gracchusoknak annya
Feljebb betsülte, mint tárházak arannya.
Hát te miként vélhedd e’ kedves terehnek
Drága betsét kinzó szerszám’ ezereknek?
Mert itt minden ürmöt a’ természet mézel,
Mint ha minden terhet le-vennének kézzel.
Egy tekintet ’s félig darabolva ejtett
Gyermeki szó aggott gondot el-felejtet.
Ha voltak, kiket fest a’ gyalázat szene,
Ollyak, mint a’ testhez ragadott vadhús, ’s fene,
Ez inkább gondatlan nevelésnek szennye,
Vagy a’ természetnek váltott idétlenje.
A’ leg-jobb gyümölts-fa férgest-is tsak terem,
De a’ sok jó termést azért le-nem verem.
109. Vét a’ gazda – lábját bár a’ jég el-veri
Vagy egyszer – mert többször a’ hasznot ő nyeri.
Ne nézzük Commodust, Agrippát, Juliát,
Ne fessük fekete szinnel Itáliát:
Marcellus, Lepidus, Papirius szemben
Tündökölnek, fényes remekek e’ nemben
Miért ne-is hidje inkább a’ házas-pár,
Hogy a’ jóféle mag jó gyümöltsözést vár:
Hogy Vespasianus Titust fényre hozzon,
Germanicus,
Drusus-attyátol származzon.
19Vespásiusnak ditseretes Rom. Császárnak, még jobb fia, Titus Vesp. Drususnak Romai derekas fö embernek fia, ama híres Germanicus […], kiről igen nagy ditsérettel Suetonius igy ir: Omnes Germanico corpores animique virtute, ut quantus nomini unquam contigisse satis constat.
Seneca Lucanus- unokáját adja,
Pythagoras Dámot maga utá hagyja.
20Pythagoras, leányával Dámoval minen tudománnyát közlötte titkoson; de ugy, hogy másnak ki ne adja. Nagy Philosopha.
Ennius magvából
Pacuvius nöjjön,
21Pacuivius poeta, az Ennius nénnyének fia volt, az igaz, de tsak az ö magvának vagy vérségéből származottnak lehet mondani.
Lebbeustol nehány izig Püspök nöjjön.
22Ez, az idvezítő attyafia, Judás Lebbeus. Igy mivel a’ Dávid familiájábol valo volt, azért ötet a’ keresztyén elsö Eklesia a’ Jerusalemi Pöspökségben successio szerint tette. Azon-is voltak az ö maradek; míg Trajanus Hadrianus a’ Dávidnak minden magvát el-törlötte.
Polycrates régi Eleinek székén,
Nyoltzadik Püspök volt Efesus’ környékén,
A’ török Scipio, fia, unokái
Ötödik izig voltak Romának fákylái
De miert vádolunk idegen országonm
Itthon lássunk példát a’ papi szent ágon.
A’ Nagy ABATS MÁRTON, MÁRTON fiat nemzett
A szép vetés majdon szebb terméssel szemzett.
23Abats Márton Ó-Tordai pap és Vidéki Esperes, maga idejében hatalmas derék ember. Ennek fia, ismét Márton, ugyan oda valo pap, és végre vidéki Notarius, igen kegyes tudós ferjfiu. Ennek más fia fö-tisztelendö mostani Erdélyi Refor. Püspök Abats János Úr, kinek két gyermekei itt említtetnek.
MÁRTON’ fia JÁNOS a’ Püspöki Széket
Ékesitvén tartja az Egyházi széket.
JÁNOS fia, JÁNOS a’ negyedik lántz-szem,
Nagy reménység’ fia, még-sem tsalhat, hiszem.
Itt virágzik még, - mert itt mélto helye, -
TRESIA, mint Áron, mandola-veszszeje,
Kiben, mint templomban öszve-szövetkezett
Tudomány, okosság, virtus fogtak kezet.
110. Illy kintsekkel gazdag az Házasság tárja,
Az Élet’ szebb kintsét melly magában zárja,
Ebböl foly-ki ama’ tsuda-tevö erö,
Melly a’ veder-vizböl Falernumot merö.
Söt már a’ Völegény ’s Meny-aszszony kiáltja
Hogy a’ mosdo vizet
Hellósi Bor váltja.
24Hellos, Nagy-Enyeden a’ leg-jobb bor termö szöllö-hegy.
HATODIK VEDER VÍZ
Különböznek házas felek természettel,:
Igy napkelet páros leszsz az enyészettel.
Egygyik igen szerény, más lassu felette:
Tüzes vérü amaz ez hideg mellette:
Vidám egygyik, a’ más komor és bánatos:
Szelid ez, és tsendes, amaz indulatos:
Amaz Abigail, ez ostoba Nábál;
Ez bál-ház szerető, amannak nem kell bál:
Egygyik sobrák, fösvény, másik adakozo:
Ez predál; amaz gyüjtö, ’s hasznot hozo:
Ez együgyüségen, amaz pompán kapo:
Egygyik betsületes, a’ másik lé-tsapó:
Imez munkás, dolgos, amaz dologtalan:
Egygyik jó keresztyén, a’ más vallástalan:
Ez mindent meg-eszik, amaz válogató:
E’ fetsegö, szájas, ama’ más hallgató.
De ki tudná a’ sok számu külömbséget,
Mellyek egygyesülnek párosodás végett.
Leg-több van, illyen Pár – ’s mi lészen belölle?
Tsendesség, nyugalom, meszsze-fut elölle.
Mint két ellenkezö tájrol fuvo szelek,
Zavaro támaszt költsön ölben jövetelek.
Hartzot tartanak az ellenkezö részek,
Mellyek mindennapi ütközetre készek.
De bár szünjék az hartz; gyakran frigyet-is köss,
Az alkalmatlanság leg-aláűbb örökös.
Fordittsuk pedig bűár házasok’ jobb felét,
Igy-is köd boritja örömöknek delit.
Mert két Sziv, melly leg-szebb barátságban élö,
Egymáshoz leg-inkább érzékenyebb ’s félö:
Mivel a’ két Testben tsak egy uralkodó
Léleknek ereje költsön munkálkodo.
111.Egymáshoz vonszodó titkos hajlandóság’
Törvénnyivel közös munkás a’ párosság.
Ha beteg az egygyik, a’ másnak-is kinnya,
Egy keserü pohár kettönek ád innya,
Egygyik ha bánkódik az egyben lött nyilnak
Erejétöl mind két Sziven sebek nyilnak.
Egy ha szerentsétlen vagy tetemes kárt vall,
Egygyütt sir a’ négy szem, négy fül köz nyögést hall.
Kedves Raj a’ Magzat; de világra szülni
Ollyan tárgy, mellyben kell halálhoz készülni.
Lélekig hat a’ kin, a’ fájdalom éles,
Még ollykor a’ kinzo theatrom-is széles.
Függ tsak egy ször-szálon két lélek élete,
Hol tart a’ félelem’ ’s remény ütközete.
E’ kínos hartz ugyan az anyát illeti,
De az édes atya’ szivét-is sebheti.
Azt a’ nyil’ erejét, mellytöl egygyik vérzik,
A’ másnak-is sinlö indulati érzik.
Itt bezzeg mély vizzel minden veder teli,
Melly a’ lelket szintén fogytági el-nyeli.
Hát még mikor végsö el-válásnak pontja,
Az egygyé-lett szivek’ kötelét el-bontja,
A szeretet’ lántza mentöl volt szorosabb,
Annyival a’ válás’ gyötrelme számosabb,
Az életnek méze mentöl volt édesebb,
A’ bánat két élü töre-is élesebb.
Tsak egy sziv a’ kettö; s szakadván kötele,
Miért éljen fel sziv, ha nints a’ más fele.
Hogyha
Brutus meg-holt,
Porcia nem kiván
25Annyira szerette férjét, hogy annak halála után magát-is ki-akarta végezni, hanem nem engedték övéi. Még-is azután eleven szeneket tömvén szájába, az által magának végét érte.
Élni tovább, árván a’ Levegöt sziván.
Capaneus teste égvén a’ rakáson,
Evadné-is belé-ugrik katonáson
26Ez ki-mondhatatlanul szerette férjét. Mikor meg-hallotta az ütközetben esett halálát férjének, a’ nagy érzés miatt testében meg-merevedett. Aztuán férjének temetési tisztessége tartatván, a’meg-gyujtott rakás fába belé ugrott.
Laodamia tsak árnyékát öleli
27Ez, meg-hallván, hogy férjét Hector meg-ölta, többet élni nem kivánt, tsak azt kivánta vigasztalására, hogy elebb férjének tündér árnyéka neki jelenjék-meg. Ezt meg-nyervén annak ölelgetésében meg-holt.
Pratesilausak, ’s hóltával tiszteli.
112. Mausolussa után epedő bánatja
Ártémisiat is halálig fogyatja.
Hiv Paulina egygyütt kiván Senecával
Meg-halni vérének ki-botsátásával.
28Nero parantsolatjára Senecanak ere meg-vágatik, hogy vére el-folyásával haljon-meg. Annak példájára felesége-is eret-vágat, hogy ö-is férjével haljon-meg; de meg-akadályoztatik. Ugyan tsak sok vére el-folyván, ortzáján a’ haloványság egész életében meg-maradott, mint férjéhez valo szeretetének el-törölhetetlen jegye.
Nyiltt erét bé-kötik; de minden teteme
Senyvedvén, követte lassu halál’ neme.
Mi hát? Nints halálos lövése kéz-ivnek,
Olly kinos meg-válni két egygyesült-szivnek.
Ah! Sokféle eset, szenvedés, hartz és baj
Az házasság sorsa, mint fejünkön szál-haj.
Melly boldog ház; ennyi sok baj ’s töménytelen
Változo sórstól ment magános nötelen!
De sok amott a’ viz ’s több, mint kell mosdani
29Mosodásra valok voltanak azok a’ hat veder vizek ott a menyegzö háznál Kánában.
Méltán kell egy Biblis kútfőnek mondani.
Fordittsuk-meg – inkább a’ bor el-változik
Vizre-is, hol Hymen Kánában áldozik.
BORRA VÁLTOZIK
Nints a’ páros Élet sereg baj ’s hartz nelkül
Itt-is a’ változó sors az ágy’ fején ül.
De ez a’ világban közönséges tsorba,
Minden tökélletes hijjával foly sorba
Mit halmozza hát a’ Nötelen rakásra,
A’mit a’ sors ugy hoz egygyikre, mint másra?
Mit hord-fel mindent, a’ menyegzöt otsárlo
A’mit minden karban oszt a’ nagy Sáfárlo?
Az a’ sereg vádlás nem menyegző’ motska,
Hanem vig ’s szomoru elegy játékotska, (Tragicomeddion)
Mellyet a’ Teremtö ön-saját erején
Játszik az házasság kies nézö helyén.
Ezt a’ szükséges Jót, ezt a’ kintsül le-tett
Ajándékot. Ugymint a’ páros életet
Adta az embernek gyönyörködésére,
Földi életének vidám töltésére.
De a’ vig közzé tett elegy szomorut-is,
Édes érzés mellé keserü bajt, bút-is.
Hogy illy elegyités által a világi
Élet ne lenne még éppen mennyországi.
113. Lám tudják a’ Böltsek, hogy a’ tsupán merő
Leg-jobb bor-is nem-tsak Spiritus és erö,
Hanem több még a’ viz, mint a’ lélek benne,
Hogy igy tökelletes áldott ital lenne.
Kánában-is, az hol e’ tsuda támadott,
A’ természeti viz helyén meg-maradott,
Tsak hogy lelkesitö erőt-is, ’s a’mi több rész
Kellett, hozzá-adott a’ mindenható kéz
Illyen az Házasság; nem tsak lelkesitő
Erö, hanem közben izet-elegyitö.
De minden viz; minden a’ mi tsak kedvetlen,
Leg-jobb borrá válik: (ne légy hihetetlen:)
Ha közben-fér sok baj kedvetlen esete,
Semmi – ez a’ páros élet természete.
Vagyon pedig egy jó ’s természetben lévö
Nagy erö, isteni munka, tsudát-tevö.
Melly minden kedvetlent változtat kedvesre,
Izetlent, keserüt jó-izü édesre:
Im’ ez: a’ Szeretet, és ama’ párosság’
Rendén nemet nemhez vonszó hajlandóság.
Ez, mindent meg-botsát, tür, békéltet, fedez,
Enged; tövisröl-is édes figét szed ez.
Minden, áldozatban a’ minta vihette-
Véghez azt az eröt, melly azt jová tette.
Igy az házasságnak köz hasznu mintája
A’ Szeretet, mellyben áll annak formája.
Ez azt meg-szenteli, áldja, jóvá tészi,
A’mi benne kedves nem lenne, ki-vészi.
Ez egy Panacea, (:probát tett ezerszer :)
Minden sebet, ütést, ’s vágást orvosló szer.
Oh nagy tsuda, ’s nagy Jo! Hogy igy ellenkezö
Sok viszszás külömbség jól egyben.fékezö.
Házasság, betegség; de gyogyulás végre:
Fájdalom, és kin ez, de gyönyörüségre:
Halál ez, de jó kedv szerint önként-valo,
Ürmös méz, de szopja örömest a’ nyalo:
Méreg, de jó izü; seb, de kellemetes;
Terhes iga-vonás, még-is szerelmetes.
Ha halál egygyé lett Sziv’ lántzát el-mettzi
E’tsak a’ természet’ tündér sorsát jegyzi.
Tudni valo, a’ por párosodott porral
Por leszsz a’ Pár, ’s viszsza tér a porba sorral.
114. De tsak test az, a’mi kettö köztt meg-oszol;
A’ lélek ’s szeretet valóbb tudományt szoll.
Kikben egy a’ lélek ott a’ páros élet
Meg-szakadás nélkül tartós örökké lett
A’ Lélek’ egysége fenn áll; a’ Test el-tünt,
A’ Szeretet karja ölelni meg-nem szünt.
Igy az igaz hiv Pár soha meg-nem halo.
Árnyék a’ test; a’mi lélek, az a’ valo.
Valeria, ama Messaláknak Nénnye
Igy értett, e’ vala szivének törvénnye.
Kérdetvén, mi oka, hogy meg-halván férje,
Mást többé nem kiván, ámbár elég kérje.
Él, ugymond Servius, a’kire találtam
Már egyszer; enyim ö, tölle meg-nem váltam.
Mért sirna hát az illy oszolhatatlan Pár,
Mellynek szövetségét tartja örökös zár?
Söt más szorosbb a’ frigy, ritkább a’ szeretet
Mikor minden földi salakot le-vetett.
Ott nints helye viznek, melly sok bút, bajt hozott;
Lélek és valóság, a’mire változott.
Ott meg-ölelheti ki-ki ismét párját,
Ihatja viz nélkül leg-édesbb nektárját.
----
De hová térsz Músám – A’ játszó szin könyvez
Vig nászhoz illetlen szomoru festés ez.
Vándor képzelésböl Kánába térj-viszsza,
Hol öröm’ poharát sereg vendég iszsza.
Im’ Enyeden üli menyegzöjét Kána.
Most egygyé lett viszont Annával Elkána.
Sylvushoz köti Hymen Valeriat,
Egyben-párositja Gracchust ’s Corneliát.
Szerelmes Völegény! Nevendékeny korban
Mikor mulatoznál Músákkal egy sorban,
Változtato könyvét olvastad Násonnak
Tsuda fogott; mit hidj, nem tudtad, valónak.
Tsudáltad, hogy Daphné laurussá változik,
Echo nimfa mint tsak tsupa szó, hangozik.
Philomela, madár-formában énekel,
Io bög; Hecuba ugat az ebekkel
Acteont, mint szarvast, az ebek meg-eszik
Castor ’ Pollux tsillag’ ábrázatját vészik.
115. Ha tanultál illy sok tsuda-régiséget;
Tanulj-már bájoló titkos mesterséget.
Kevés ugyan a’ viz áldott menyegzödben,
Mikor TRESIÁDat-nyerted öröködben;
Kevés viz, éppen tsak, a’mi természeti,
Folyással az élet terhét nevelheti:
Kevés viz – oh talám egy veder sints teli
Melly contentumotok’ inyét érdekeli.
De akármi kevés, változtasd nektárra,
Mellynek meg-haladja Tokajt-is az árra
E’ titkos tudományt tudja TRÉSIÁD-is
Ö neked régulát, modot, eröt ád-is
Ketten használjátok azt a’ változtató
Eröt, melly a’ páros szivben mindenhato.
Kettöböl tsak egyre változzatok-el már
Legyetek egy lélek, egy test, egy sziv, egy pár.
Sőt elegyedjetek – (:nézvén a’ példára :)
Öszve Arethusa ’s Alpheus módjára.
Völegény, Meny-aszszony, tündér-kép; sokáig
Nem tarthat; alig tart huszonnégy óráig
Holnap pedig a’ férj ’s feleség’ formái
Lésznek a’ nagy mester Hymennek munkái.
Majdon az atyai ’s anyai nevezet
Uj formában fognak még szorosabb kezet.
Oh áldott menyegzö! Boldog el-változás!
Hol egy paarditsom a földi lakozás.
Hol változhatatlan megváltozás között
Az hajdoni Kána Enyedre költözött.