HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Filológiai lexikon

HU EN

Szócikk

Abaffy Ferenc
(1734–1817) Árva megyei alispán.
Abaffy Ferenc (1734–1817) Katolikus vallású, előkelő Árva megyei nemesi család sarja. A pesti egyetemen jogot végzett, majd – apja nyomdokán haladva – 1766-ban Árva megye alispánja lett. 1772-ben feleségét elhagyva két, gyámságára bízott unokahúgával európai utazást tett. Hét évig volt távol. Szirmay Antal feljegyzése szerint az uralkodó, Mária Terézia nagyon megneheztelt rá unokahúgai elcsábítása miatt, ezért csak úgy jöhetett haza, hogy Marie Antoinette francia királyné (Mária Terézia lánya) járt ki neki kegyelmet 1780-ban. Az 1790-es országgyűlésen Árva megye követe volt. Pesti háza közismert találkozóhelye a szabadkőműveseknek és egyetemi tanároknak, illetve más entellektüeleknek. Hajnóczy szervezte be az összeesküvésbe. 1794-ben letartóztatták, de bizonyítékok hiányában felmentették. L. még Benda, 1952, 1957, I. 203–207, 270–283, 963–966, 1042–1045. Az ítélethozatal napján, 1795. máj. 23-án szabadult. Reverzálisa: Benda, 1952, 1957, 798–799. Pozsonyba ment, ahol az 1796-os nádorválasztó országgyűlésen is jelen volt. Neve gyakran előfordul Izdenczy államtanácsos bizalmas jelentéseiben. Élete további részét visszavonultan, Árva megyei birtokán töltötte. Vö. még Benda, 1952, 1957, II. 760–765.; Reinalter – Kuhn – Ruiz, 1992, 168. (Ring Éva szócikke). Kazinczy róla adott, 1811-es jellemzése a Szirmay munkájához írott jellemzésében [Szirmay - Kazinczy 1809-1811] olvasható: Benda, 1952, 1957 III. 384.
(Szilágyi Márton jegyzete, KazFogs., 418.)
Kiegészítés:
Latinra és szlovákra is lefordította a Marseillaise-t.
Gyermekei: Abaffy Antal, János, József, Vendel, Anna