Rájnis József (1741–1812) Kőszegen született német családban. 1757-től a jezsuita rend tagja annak feloszlatásáig, 1773-ig. Ezután világi pap lett, és Székesfehérváron, Szatmárnémetiben és Győrben tanított, utóbbi helyen tíz évig, 1784-ig teológiát. Ezután csak papként dolgozott 1802-es nyugalomba vonulásáig. 1809-től Festetics György Georgikonjában a bölcseleti oktatást felügyelte.
1760-ban írta első magyar hexameterét. 1773-ban elkészült poétikai munkájával, amelyet azonban csak 1781-ben jelentett meg Pozsonyban A magyar Helikonra vezérlő kalaúz. Az az: a’ magyar vers-szerzésnek példái és régulái cím alatt. E munkával együtt adta ki az ókori versformákra példát adó verseskötetét is: A’ magyar Helikonra vezérlő kalaúzhoz tartozó meg-szerzés. Az elsőség azonban a klasszikus triász másik két tagjáé lett: Baróti Szabó Dávid (Új mértékre vett…, 1777) és Révai Miklós (Magyar Alagyáknak 1. könyvek , 1778) is hamarabb jelentette meg deákos verseit. Rájnisnak a kötethez írt utószava indította el a prozódiai vitát Rát Mátyással, Baróti Szabóval és Batsányi Jánossal. Fordította Anakreón, Horatius, Ovidius és Vergilius műveit is. Az eklogák fordításához egy Baróti Szabóval vitatkozó munkát, A magyar Virgiliushoz tartozó sisakos paizsos kardos mentőírást csatolt. Írt a műfordításról is: Toldalék […] a fordítás mesterségének reguláiról (Pozsony, 1789). Tervezte újra kiadni verseit Magyar Parnasszus címen: „Rájnis József verseinek gyűjteménye, amely az 1781-ben Pozsonyban megjelent A’ magyar Helikonra vezérlő Kalaúz második, bővített kiadása lett volna, kéziratban maradt (ld. OSZK. Quart. Hung. 221.). A kötetet 1800-ban kezdte összeállítani, s az előbeszéd tanúsága szerint 1803-ban fejezte be (ld. Császár, Dk., 292. l.).” (Debreczeni Attila, CsLev., 847)
(H. Kakucska Mária, Rájnis József, MAMŰL, 2003-2014, 9, 354‒355.)