Kapcsolattörténet:
Földi János (1755-1801) Csokonaihoz fűződő kapcsolata közismert: atyai barátja, költészeti nézeteinek formálója volt, mint Csokonai maga írja az
Anakreoni Dalok Ajánlásában és ahhoz fűzött jegyzetében (
„KAZINCZY! FŐLDI! Kik belőlem / Már-már poétát tettetek”;
„a’ régi jó ízlésnek az újjabbakkal való egybekötéséért Tek. Kazincy Ferenc Úrnak ’s néhai Tudós Dr. Főldi János Úrnak tartozom”). Több nevezetes versét ihlette
Földi, illetve
Földi halála (
Dr. Földiről egy töredék, [Földiről], Dr. Főldi sírhalma felett).
Széchényi Ferenchez szóló levelében pedig azt írja:
„Én az említett Tudóssal 6 esztendeig voltam szoross barátságban, esmérem studiumit, esmérem kézírásait.”* Földi családjával 1792 elején költözött Hajdúhadházra, ahol aztán haláláig élt. Csokonaival való kapcsolatuk kezdete – a költő fenti emlékezése szerint – erre az évre tehető, de az első adat csak
Kazinczy 1793. július 29-i levelében
* maradt fenn, s ez is csak közvetett, utalásszerű, csakúgy, mint Csokonai
Nagy Gáborhoz szóló írásos üzenetének
* egy részlete (
„A’ Museumot holnap a’ Doktornak haza kűldeném.”). Személyes kapcsolatuk történetéből több nem is maradt ránk, csak
Földi 1800. június 8-án írt levele.
* Mindezeken túlmenően az említhető még meg, hogy Csokonainak van egy utalása
Földi 1800-as aggteleki utazásáról,
* továbbá a neve többször előfordul a költő előfizetési és egyéb listáin. Pedig barátságuk, mint a levél hangneméből és Csokonai idézett megnyilatkozásaiból is látszik, igen szoros volt.
Földi halála után Csokonai meg szerette volna kapni a hagyatékot az özvegytől, kiadás céljára, de nem jutott hozzá (ld.: A Földi-hagyaték*).
Az 1800. június 8-án írt levél
* érdekes utóéletéhez tartozik, hogy felbukkan
Kölcsey Csokonairól írott recenziójában is: „Csokonai ezen embernek [ti.
Földinek] tanítványa volt. Rec. emlékezik egy levélre, melyben
Földi a Csokonai által fordíttatott blumaueri dalt (az árnyékszékhez) megítéli, s abban minden sort a legszorosb fordítás regulái szerint fontolgat. S ugyanazon levélből látta, hogy a Rádaytól neveztetett rhythmust jókor megtanulta
Földitől” (
KFMM IV. 10. l.). Ebből arra is következtethetünk, hogy a levél kéziratos formában valamelyest ismeretes volt Debrecenben.
Du kleiner Sitz von dessen eigen Namen
Man mit Respect nur spricht,
Den täglich doch die eckeiste der Damen
Besicht und fühlt und reicht.
Du bist der grösste aller Opferherde,
Auf deinen Altar nur
Zollt täglich der galante Theil der Erde
Sein Opfer der Natur.
Du bist der Götze, der selbst Majestäten
Ihr Hinterhaupt entblösst,
Der Freund, vor dem sogar sich ohn’ Erröthen
Die Nonne sehen lässt.
Erhaben sitzt, wie auf den Sitz der Götter,
Der Weise sich auf dich,
Sieht stoltz herab, und lässt das Donnerwetter
Laut krachen unter sich.
Du bist das wahre Ebenbild der Thronen.
Auf diesem Erdrevier,
Denn immer sitzt von vielen Millionen
Ein einziger auf dir.
Du bist allein, den Prunk und Etikette
Selbst mehr als Thronen ziert,
Denn sag’ bey welchem Thron wird so zur Wette
Als wie bey dir hofirt?
Worin jedoch aus allen Sorgestühlen
Kein einziger dir gleicht,
Ist diess, auf Thronen sitzt man oft sich schwülen
Auf dir sitzt man sie (sich helyett*) leicht.
Du beutst als Freund den Menschen hier auf Erden
Gefällig deinen Schoos
Und machest von den drückendsten Beschwerden
Der Menschlichkeit sie los.
Zu dir wallfahren gross und kleine Geister,
Wenn sie die Milzsucht quält,
Du nimmst von ihnen weg den Seelenkleister,
Der sie umnebelt hält.
Man sicht dich täglich viele Wunder wirken:
Du bist der Ort, wohin
(So wie nach Mekka die bedrängten Türken)
Die arma Kranken ziehn
Du bist der Heilthumstuhl, an dem der Kranke
Nie fruchtlos Opfer zollt,
Weil er dafür gewiss mit regem Danke
Sich die Genesung hohlt.
Du bist der Chef, für den auf seinem Stuhle
So mancher H** schwitzt,
Der Gott, für den so manche Federspule
Des Autors ab sich nützt,
Der Richterstuhl, wo über die Gehirne
Man streng Gerichte hält,
Der Schlund, worein, gebrandmarkt an der Stirne
So manches Wischchen fällt.
Drum, das du mich dereinst nicht auch als Richter
Verschlingst mit Haut und Haar,
So bring ich dir, du Erbfeind aller Dichter,
Diess Lied zum Opfer dar.