Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

LICORI És így hogy Medóró’ szerentsés szerelmeit Orlándó meg ne háborítsa; hűségtelen ^*kell lenni Licorishoz az ő Pásztorához?

MEDORO Hát hűségtelenségnek nevezed te, hogy tréfából eggy ártatlan Indúlatot tettess?

LICORI Az a’ Lélek, a’ melly én bennem lakozik, még^* tréfából sem tud lenni hűségtelen.

MEDORO Hallgass, Licori, és az illy ^*durva érzéseket hagyd ollyan Nimfának, a’ ki nálad kevésbbé bír^* nemes szívvel és szépséggel ^*: mert illyen képenn szeretni, parasztságnak ^*’s nem hűségnek lehet mondani.

LICORI Botsáss-meg nékem Medoro, én nem tudtam, hogy ^* a’ nemes szívűségre ^*meg kívántatna néha tsalárdnak is lenni. Hanem, minthogy a’ nemes szívűség illy árronn vétetik; mondd meg nékem, mit tsináljak, hogy Orlándó az én szerelmemet meg ne vesse; ’s én is igyekezek majd nemesszívűvé tenni magamat.

MEDORO Angelica eléggé meg taníthatott tégedet arra, mint^* kelljen ^*ámítani a’ szájjal és a’ szemekkel.^* Mondd néki, hogy ^*gerjedezel, hogy égsz, hogy ha tőle távol vagy, nints nyúgodalmad. Mondd, hogy szíves indúlatját óhajtod; sóhajts, és elegyíts közé eggynéhány könyvetskének szerelmes jegyeit.

LICORI Sírni?

MEDORO Ah te nem tudod mennyit tehet eggy szép Asszonynak sírása.^* NB. Ének

LICORI Ihol Orlando hozzánk jön.

MEDORO Most van ideje, hogy mind eggy szálig munkába vedd a’ mit néked mondottam.

LICORI Már is érzem pirúlni az én ortzámat.

ORLANDO^*

Hiányzik a beszélő neve. [em.]

Gyönyörű Licori, hát miért nints veled Angelica? hol jár ő?

LICORI Én őtet épenn most hagytam annak a’ higgadtt Tónak Partjánál, a’ melly az ő tsendes Habjait a’ Mirtusok’ Vőlgyébenn eggyesíti.^* Fillis az én társam, ottan a’ Hal horgászásra tanítja őtet.

ORLANDO Ha tetszik tenéked, menjünk, ^*keressük fel őtet.

TIRZIS (Orlandóval Licóri! Halljuk mit mond.)

LIKÓRIS Nem; mert^* mikor eljöttem tőle azt mondta, hogy tüstént hozzád jön. Az út kétfelé jár, ’s talám e’miatt ^* reá sem találhatnánk: az alatt várjuk meg itt őtet: mert bizonnyal elfog jönni: te előtted talám olly megúnott Licori, hogy véle nem maradhatnál meg tsak eggy szempillantásig is?

ORLÁNDÓ Sőt inkább kedves vagy előttem.

TIRZIS (Egek, mit hallok!)

LIKÓRIS Igenis, de – – (mit mondjak már?) te mindég a’ városi ^*szerelmekhez szokván, talám nem is kívánsz illy alatsonyra tekinteni.

TIRZIS (Hitétlen!)

ORLÁNDÓ Én nem értem a’ te Szavaidat.

LIKÓRIS Valósággal én tégedet megértenélek, ha nékem a’ Szerelemről beszéllenél. Ah te nem gondolsz ezekkel az Erdei, és pásztori szerelmekkel, ’s úgy tetteted, mintha nem értenéd.

ORLÁNDÓ Talám játszani akar vélem Licoris.

TIRZIS (Mitsoda győtrelem!)

LIKÓRIS Én nem játszom. Te játszol igazán az én Fájdalmommal, és annak utánna, ámbár által látod is az én szerelmemet, vagy nem gondolsz azzal, vagy tettetődöl, vagy nem érted azt meg.

TIRZIS (’S én ezt hallom, és nem halok meg!)

LIKÓRIS Hanem halld meg, Orlando, halld meg. Te, az igaz, egy olly Nimfára találtál, a’ ki a’ nálam szebb, és nemesebb, a’ ki jobban tudja halyát fel piperézni, a’ ki jobban beszéll, és édesebben forgatja az ő eleven és ketsegtető szemeit; de hijjába reményled, hogy ő nálam hűségesebb légyen.

ORLÁNDÓ NB. Ének

TIRZIS^*

Hiányzik a beszélő neve. [em.]

A’ szép Licoris előtt, az Erdőket meg-vető,^* a’ Hérókat szerető Licoris elött, a’ homályos, és megvetett Tirzis, az a’ szegény Pásztor Legényke alázatosann le borúl.

LIKÓRIS Tirzisnek is ^* jól esik ^* az én gyalázatomat ekként megujjítani?

TIRZIS Sőt inkább ^* kedves vagy előttem.

LIKÓRIS Tehát kedves vagyok előtted, ^* ’s mégis te gyönyörködsz abba, hogy engemet illy meggyaláztatva látsz, és el tűrheted azt én Tirzisem?

TIRZIS Én nem értem a’ te szavaidat.

LIKÓRIS Hogyan! Te nem értesz engemet? Ah, mert a’ te szíved új lángoknak és új szerelmeknek lett szállása.

TIRZIS Talám játszani^* akar vélem Licoris.

LIKÓRIS Tirzis, hallgass meg, hová futsz? Álly meg vagy eggy szempillantásig. Azutánn, mondd, ha lehet, hogy én álnok vagyok.

TIRZIS Eredj szeretni a’ Hérósokat, hagyj nékem békét. NB. Ének.

ANGÉLIKA^*

Hiányzik a beszélő neve. [em.]

Miért látlak téged szép Licori olly szomorúann, ’s olly búskodva?

LIKÓRIS Menj, Angelica, menj: keress más Nimfát, a’ kit szerentsésebben taníthass a’ te Oktatásidra.

ANGÉLIKA Miért beszéllsz te ekképenn? Orlándó talám meg a’ te szerelmedet megvetette?

LIKÓRIS Még az kevés vólna, mert az nékem keveset tesz; de Tirzis, óh Istenem, észrevette, és valódinak tartja az én szerelmemet: és megbosszankodván azt mondotta nékem: Eredj szeretni a’ Hérósokat, hagyj nékem Békét.

ANGÉLIKA Hát ezen aggódol, beh balgatag vagy?

LIKÓRIS Te én velem kötődöl: Én elvesztem Tirzist, ’s meg nem nyerem Orlándót.

ANGÉLIKA Ha Orlándót meg nem nyered, Tirzist el nem fogod veszteni. Te talám azt gondolod, hogy eggy véletlen bosszúság ki szaggathatja a’ szívből a’ ^*régi Indúlatot? Tsalatkozol; még ollykor mesterséggel is kell mutatnod, hogy te őtet nem szereted: mert ha Tirzis nagyon bátorságos ^* Prédájának tart tégedet, más felé fogja szívét fordítani. Az a’ vadász, a’ ki a’ nyúlat tőrébenn tartja, többé nem gondol azzal, és tsak azutánn siet, a’ mellyik fut.

LIKÓRIS ’S Azonba én síránkozok, és az én Pásztorom nem jön vissza!

ANGÉLIKA De mikor majd a’ te kedves Tirzisedet meg engesztelődve ^* látod magadhoz vissza jönni, elfogod az elmúlt fájdalmat felejteni. NB. Ének.

LIKÓRIS Ezek a’ te illy különös szerető ^*Intéseid rám nézve semmit sem használnak.

ANGÉLIKA Tsináld azt a’ mi néked tetszik, meg tudod tapasztalásod utánn. De én hijjába vesztegetem véled az^{* *} órákat: és már látom, hogy a’ Nap pirosítja a’ Nyúgoti Tengermellyéket. A’ jövő éjtszaka, elakarok a’ Setétség kedvezésével szökni Orlándó elől. Az alatt, óh kedvesem, menjünk annak végbe vítelére, a’ mi szűkség.

LIKÓRIS Igen; de ha Orlándó valahogy megtudja a’ te szökésedet, és téged utól talál érni, hogy fog akkor Angélicával és Medóróval bánni?

ANGÉLIKA Haszontalan félelem. Medórót soha se látta, és a’ pásztori ruha alatt még a’ jegyekről se tudja őtet mgesmérni. Én, ennek a’ Gyűrűnek segítsége által, a’ melly engemet mások’ szeme előtt láthatatlanná tesz, könnyen elfuthatok az ő Látása elől.

LIKÓRIS Tehát már minket el hagysz, soha sem foglak többé látni tégedet?

ANGÉLIKA Ki tudja, hogy valamikor a’ jól tévő Ég nem vét é öszve bennünket? addig is, vedd el tőlem ajándékba ezt az én bal karomat ékesítő arany ^*Lántzot: ebbenn lególtsóbb a’ gazdagság; nézd meg tsak, mitsoda mesterséges^* kézzel rakta a’ tanúlt Ötvös az aranyba a’ Köveket: Úgy hogy alig különbböztetheted meg, vallyon a’ mesterség szőtte e’ azokat eggybe vagy a’ természet. Azutánn nézzed tsak ^* sorjába e’ gazdag Értznek apró darabjait, melly parányi szemekkel vagynak öszverakva; így^{* *} tsinálnak eggy Karikát, a’ melly mint valami selyem pántlika hajlós és erős.

LIKÓRIS Eggy illyen ajándék, inkább eggyező a’ te Nagyságoddal, mint az én Érdememmel.^*

ANGÉLIKA Ha valaha Angelica ismét vissza tér az ő Hazájába, nagyobb jutalmát^* fogod venni a’ te hűségednek. Most rajta, nints többé ideje, hogy beszélléssel tőltsük az időt: Medoro vár minket abba a’ rejtek Barlangba. Menjünk.

LIKÓRIS Menj, ^* Licori tűstént veled fog lenni.

Ez az a’ gyalázatos Értz, a’ mellyről beszéllvén az Atyám egykor, ezt mondotta: Kerűld, óh^* Licori, ennek tsalárd Ragyogását. Ez a’ lesekkel és a’ Háborúkkal eggy hasi ^*; ez az ártatlan Indúlatoknak ^*betstelen árra: és e’ miatt a’ házasoknak ágyaik gyakorta e’ miatt lettek gyakorta ^*borzasztó scénákká lettenek. Boldog vagyok és szerentsés, hogy ^*véle ^* felpiperézni ^* tagjaimat, ’s karomat körűl keriteni nem kívánom. Ama’ tiszta ^*vizek, amaz eggyűgyű virágok, a’ mellyekkel ^* kínál engemet a’ rét és a’ patakotska, azok az én ékességeim, azok az^* én Kíntseim. NB. Ének.

ORLÁNDÓ Tehát Angelica szeret?

TITIRUS Szeret.

ORLÁNDÓ És az a’ Medóró, a’ kiről szólasz, az az ő Szerelmének a’ tárgya?

TITIRUS Az.

ORLÁNDÓ Én azt nem hiszem.

TITIRUS Ha nem hiszel abba^* az én Számnak, higyj a’ magad szemeidnek: ittenn körűl egy nints ollyan Törzsök, a’ mellybe^* az ő Kezeikkel ^* bé ne vésték vólna ezeket az igéket: Vídám élőfák, zőld fűvetskék, és tiszta vizek, hálálva köszönik tinéktek az ő nyúgodalmaikat Angélica és Medóró, Szeretők, és mátkák!

ORLÁNDÓ De hogy mehetett annyirar eggy szempillantásba az a’ véletlen szerelem?

TITIRUS Még Cintia nem ^* tsonkította meg kétszer az ő Éjjeli fényjét, hogy én az Erdőnn által keresvén eggy Üszőmet, a’ melly már harmadnap ólta a’ tsordánn kívűl bolyongott minden Örizet nélkűl, hallom hogy a’ Király Kisasszony nagy fel szóval kiált engemet magához, ’s meglátom Medórót, a’ ki vérével a’ főldet bé festette, és már haló félben vólt. Ő ^* nem tudom mi fűvekből kinyomta a’ nedvességet, úgyhogy a’ Vitéz attól a’ Lévtől visszanyerte elevenségét, és az én Lovamonn ebbe a’ Házba jött. Ittenn a’ nemes szívű Orvosleány soha^* nem akart semmi más kezet annak beteg óldalához ereszteni. Utóljára, mikor már a’ Medóró’ Ábrázatjánn látszott hogy^* a’ pirosság kedves színe hoz vissza, akkor osztánn az ő szánakozósága szerelemmé lett. Ahonnan őtet férjének óhajtotta, és magát ’s a’ maga jobbját, saját hűségének, és^* saját Országának béadta néki zálógáúl.

ORLÁNDÓ ’S te igazat beszélsz nékem?

TITIRUS Ez a’ Szerelem esméretes ezen^* Erdőkben még a’ Kövek előtt is.

ORLÁNDÓ Leghitetlenebb Leány, hűség nélkűl való Lélek: ezek hát azok a’ gyenge Érzések, a’ mellyeket előbb nékem esküdtél? Illyenképenn jutalmaztatod tehát ^*meg az én felséges Tropéumimat, a’ mellyeket egyedűl tsak éretted hagytam el Indiába, Médiába és Tatárországba? Tsak menj, fuss a’ hová tetszik, keresd fel a’ kietlen Tengernek rejtek Üregjeit, vagy vond magadat a’ Főldnek közép pontjába; akár hová mégy, nem fogsz, ^*mert bizony nem fogsz találni ollyan fellengős, vagy ollyan mélységes zugot, a’ melly az én haragom, az én dühösségem elől el rejtsen tégedet. Meg kaplak, kegyetlen, szemed előtt szaggatom széllyel az én gyönyörködésimnek gyalázatos bitangolóját; és útálatos dögtestét még azon reszketve hagyom prédáúl a’ hollóknak: és ő néki, ha talám sebessebben fog az árnyékok’ tartományja felé ügetni, társává fog téged tenni az én bosszúállásom.

Mindég okosabb hallgatni. Most is lám millyen vigyázatlanúl szólottam! De ki hitte vólna, hogy Orlándó szeresse Angélikát? Lám mitsoda szörnyű indúlatoknak atyja a’ szerelem! Tapasztalatlan fiatalkák, kik játszatok az ő nyilaival, az ő tüzeivel, ti még nem tudjátok, miként bánik Ámor az ő jobbágyival. fussatok, ah igen is fussatok ama’ ketsegtető tekíntetektől, ama’ tsalfa indúlatoktól. titeket azokba a’ hajfürtökbe rab-bilintsek várnak, és azokba a’ szemekbe vagy rabság vagy halál.

TIRZIS Isten hozzád Likóris, Isten hozzád, hadd menjek én most oda, a’ hol engemet vár Medóró az ő Angélikájával.

LIKÓRIS Óh Istenem, te el mégy: ’s nem szánsz engem itt hagyni?

TIRZIS Ah vallyon sajnállak é, azt egyedül te tudod, kedvesem; de nem soká fogok én ott késni: tsak az erdőből vezessem ki a’ szökevény szeretőket, virradtakor a’ szép Likórishoz vissza jövök.

LIKÓRIS Ah ne bosszantsd, kíntsem, többé illyen gyanakodásokkal az én hűségemet.

TIRZIS Én örömest nem félnék, de te nagyon kellemetes szép vagy, én meg nagyon szerető.

LIKÓRIS Leg alább, míg a’ szerentse távol vét tőlem, hidd addig, hogy szeretlek.

TIRZIS Egyeben a’ te ábrázatodon kívűl, se közel se távol, nem útaznak az én gondolatim.

ANGÉLIKA Fussunk, szép bálványom, az Orlándó’ haragja elől: ebbe a’ borzasztó éjbe el-rejt minket Ámor, és ebbe lesz kalaúzunk.

MEDÓRÓ Fussunk a’ hová néked tetszik, gyönyörű fényem: mert a’ tsendes éj, és a’ homályos tserék nem tsinálhatnak én bennem borzadást, ha te véled vagyok.

ANGÉLIKA Ez a’ tzondor köntös, a’ mellyben eggyűgyűbben és ékesebben tündöklik a’ te tekínteted, talám gyenge oldalodnak kellemetlen tereh. De tűrd el azt, kintsem, tűrd el, és ezt az alkalmatlan nyűgöt áldozd fel a’ te bátorságba lételednek, az én nyúgodalmomnak.

MEDÓRÓ Nagyon tsekély próbája az, óh kedvesem, a’ mit nékem parantsolsz, az én szerelmemnek. Mondd nékem hogy, a’ mezítelen fegyvereknek rettenthetetlenűl vessem elejekbe az én mellyemet, mondd hogy kész akartva tegyem ki magamat áldozatúl a’ fenevadak’ dühösségének, mondd nékem, hogy haljak meg: mert ha te parantsolod azt nékem, kedves fog lenni előttem a’ halál.

ANGÉLIKA Isten mentsen meg tsak a’ meggondolásától is az illyen rettentő dolognak; kívánom, hogy te élj, de hogy érettem élj. Nem látod az eget, melly szívesen mosolyog a’ mi szerelmünkre? Imé a’ habok közűl ki búván a’ fejér hóld meg világítja rezgő súgárival az eget, ’s végre az erdőnek szövevényes gallyain bújkálva általhatván felénk jön, hogy bizonytalan lépésinket igazgassa.

MEDÓRÓ Ha az ő nyájas ortzájának fényjét bé nem fogja valamelly alkalmatlan köd, az ő nedves világával édes kísérője fog lenni a’ mi bújdosásinknak.

ANGÉLIKA Menjünk, Medóró, menjünk; magad tudod, hogy betsesek mi ránk nézve a’ szempillantások, ’s te énnékem olly kedves vagy, hogy én féltem magamat. Minden árnyéknak látására mintha valamelly fenevadat szemlélnék ki jönni az erdőből; vagy mintha Orlándó ütne te reád, és téged, lelkem el szakasztana én tőlem. ’S bár egyébtől nem félek is, félek attól, ne talám maga a’ levegő minden ágon egy-egy elállóját rejtegeti az én bálványomnak.

MEDÓRÓ Hanem Tirzist még sem látom, ’s pedig ha ő el nem jön, ki fogja nékünk az esméretlen útat meg mutatni?

ANGÉLIKA Lassan menjünk, hogy el érjen bennünket, meg lehet, hogy ő minket meg előzvén annál a’ forrásnál vár, melly a’ repkény halomról tsergedez le felé.

MEDÓRÓ Tehát Isten hozzátok kedves erdők; rám nézve boldog erdők: most hogy el hagylak titeket, millyen belső fájdalmat érez az én szívem!

ANGÉLIKA Szerentsés barlangok Isten hozzátok; nem, mert bizony nem vethetem én felétek szárazon az én szemeimet. Ti bennetek akarták az Istenek, hogy származzon az én szerelmem, leg alább hát tartsátok meg üreges kebeletekben azokkal a’ betűkkel, a’ mellyeket saját kezem vésett a’ ti köveitekben, az én szerelmemnek emlékezetit.

Hol vagyok? Ki visz engemet? Ezek, a’ mellyeket én mérészül tapodok, az Avernusnak torkolatjai é, vagy a’ tsillagok? Ezek a’ lármás fergetegek, a’ mellyek körűlöttem keringenek, nem az Otzeán’ halálos leányi é? Igen, igen, az Ótzeán’ habjai ezek. Ní az Eufrates és Tigris, melly félelmesen és túnyán állapodik meg az én dühösségem előtt! – Óh Isten, mitsoda szó, óh Isten mitsoda folytogató hangzatok! Angélika, és Medóró szeretők és mátkák. – Istenek, barbarus Istenek! Angélika, hol van, miért rejti el magát? Adjátok vissza őtet Orlándónak, vagy én meg bosszankodván egy tsapásommal az eget sarkából ki buktatom. Öszve forgatom annak minden kerekségeit, a’ világból egy széllyelhányt omladékot tsinálok, meg fosztom futásoktól a’ tsillagokat, és a’ napnak ki tépem minden súgárait. – Boldogtalan, mit mondtam? Nyomorúlt fejem, mit gondoltam? Az ég ellen! az Istenek ellen! Karomat! kardomat! Kegyetlen szerelem, háládatlan leány, és bolond Orlándó! Ugyan hagyjatok békével, mit kívántok tőlem, gonosz tsillagzatok? Ah igen is, jól értelek benneteket, azok a’ vérengző mennykövek, azok a’ szerentsétlen Üstökösök, az ég’ haragjának kegyetlen hírmondói. Menjetek el, én az ő haragjának tellyesítője lészek. Kívánja hogy én ki tekerjem torkomból a’ nyelvemet? Vagy hogy én fegyveremmel nyissak útat az én fájdalmas lelkemnek? Azt örömmel véghez viszem. Óhajtja hogy én meg haljak? Orlándó meg fog halni. Elég ez néktek? Mit kívántok életembenn^*Rémítő Tsillagok tőlem? Mi több ha ^*már MellyembennA’ Poklot érzem!^*De mitsoda jóltévő tsillagzat tündöklik én reám az éj’ borzasztó homályjába? Ki adja vissza nékem a’ békeséget? Ah igen is, te vagy szívem Angélika: de te rettegsz? jöszte, jöszte, hová futsz? Többé reád, kedvesem, nem bosszankodom; Jöszte, jöszte vissza, szeress ismét engemet, ’s meg botsátok tenéked. Ti Gyengéded szelletek,Mellyek fúvtok körűltem, Hallgassatok, szünjetek:Mert jön már vissza Kintsem.^*