Igy hálálodé meg hamis szivednek ajánlott szivemet?
Igy utálod meg esküvésidnek megigirt hitemet?
Ah! Ah Aeneas! igy veszted el jegyesedet?
Trójának hamva után, szarándokságid után
mint számkivetett hajlékomba fogadtalak
Királyi Főnek, ʼs Férjnek választottalak
El hagytam szerelmedért
királyi székemet, szép özvegységemet!
De te viszontag szerelemre felgerjesztett szivemet,
El hagyod kegyetlen! nagy lángra gyullasztott – szerelmemet:
Ah! Ah Aeneas! epeszted bús életemet.
Cartágo Kapuiba, Iunonak templomiba
tett szövetségedet tsalárdúl fel bontottad
szivemmel kötött frigyedet meg tapottad.
Tengerrel szép keblemet,
gályákkal váltod-fel gyönyörüségedet.
Menny! menny! ha tetzik, erezd a szeleknek vitorláidat:
meg hallod hirit
Dido szörnyü halálának, végsö áldozattyának,
sulyos keservének, gyászos életének,
meg hallod végit.
Azon pallosod, mellyet tiszteletemre ajándékoztál,
lesz eszköze keserves esetemnek
határzó fegyvere szeretetemnek;
néked megnyilt nyoszolyám lesz áldozó-tátzám;
csak töled járt szobám lesz, koporso ládám.
Várnak immár az áldozatra eszközim
kard, ágy, fa-rakás, a patyolat fökötöim.
Ély! ah ély Aeneas!
Kinek most véremet, áldozom életemet.