Melly boldog ember az, ki nem jár
a’ gonoszok tanáccsánn;
ki meg nem áll a’ bűnösöknek
esztelen ösvénnyénn, ’s ki azok köztt
nem üldögél, kik csúfot űznek
szent hivatallyainkbúl:
inkább az Úrnak rendelésit
forgatván mindenkor eszében,
’s gyönyörködéssel tellyesítvén
jóra vonó szabásit.
Mint a’ folyóhoz ültetett fa,
melly hűven meghozza gyümölcsét
annak korában, ’s mellynek ormos
ágairúl le nem húll
a’ zöld levél: úgy terjed ő is,
’s a’ mibe kezd, mosolyogva tenyészik
boldog körében minden. Ámde
a’ gonoszok viszontag
nem így, korántsem így terűlnek.
* Zsk4, 281a: nem így, korántsem így <tenyésznek> terűlnek.
Polyva gyanánt szóratnak ezek szét
melly vak szelekkel felrepűlvén
eltünik. Ők az Isten’
szolgáinak tekíntetét, a’
jóknak itéleteit ki nem állyák.
A’ jámboroknak úttya kedves
színe előtt az Úrnak.
Iparkodási a’ gonosznak,
Könnyű pára gyanánt elenyésznek.