Láttalak ős lelkű Veszprémnek Papjai! Édes
nyelvünknek új Dajkái! láttalak
alkonyodásom előtt;
’s ammint testvérnél igazabb öletekbe borúltam,
haj! mint hevűltek régen elfagyott,
’s annyi veszélyek utánn
mindenik emberben kígyót lappangni gyanító
érzéseim! mint élledett megint
bennem ama’ szeretet,
melly az Egésznek ügyét olly tűzzel szokta viselni,
mint önmagáét! Felderűltt Hitünk,
fénnye Hazánknak, örök
Rendünk’ dísze, az Emberség termettek előmbe,
a’ józan észnek drága tárgyai,
kedves aránnyaitok
Nektek is Értekező Müvetekben, ’s bájos erővel
vették meg a’ munkára szívemet.
Mennyei Ész, köz Atyánk!
Vedd különös szorgalmad alá e’ drága vitézit
a’ Hitnek, a’ szent Jusnak oszlopit,
a’ nemesen ragyogó
emberi Erkölcsnek példáit, tiszta barátit.
Ne hadd az eggyességet omlani
Köztök! örök legyen ez,
még Veszprém fő széke leend a’ Pásztori Rendnek.
Tekíntsd az emberséges érzeményt,
mellyel az élemetes
Főbbek az érdemesen buzgó Nevelőköt apollyák;
a’ jó Atyáktúl bölcsen eltanúltt
kellemetes zabolát,
mellyel az Egyháznak Nevedékit jóra vezérlik;
’s mindenre, a’ miben törekszenek,
nyújtsd segedelmeidet;
és ha talán valakit felhísz kebeledbe közűlök,
ollyannal áld meg árva tiszthelyét,
a’ ki nyomába siet.
Augustus’ második hetében. 1819.