Ritka már Laurám! az erős barátság,
melly magát nyilván az Igazhoz adgya,
és az Ártatlant az erőszak ellen
védeni merje.
Bátran üldözhet fene rágalommal
aʼ bilincs nélkűl dühödő Ravaszság,
még gonosz nyelvénn az elöltt Igaznak
híre ki nem hal;
ʼS aʼ botor község örömest nyomozván
aʼ törött ösvényt, viszi aʼ gyalázást
harsogó szóval, ʼs az esékeny árvát
újra lemarja.
Dölfös orczával nevet aʼ Kevélység
aʼ levertt jóknak zokogó siralminn,
ʼs durva bosszúját, valamerre láthat,
büntelenʼ űzi.
Aʼ nyalánk Lelkekʼ csapodár csatája,
melly alakjának jeladó szavára
eggy mosolygásért sükeres baráttyát
kész letapodni,
tapsoló kézzel helyesíti estét
aʼ nemes szívnek, ʼs azalatt hogy undok
hírgyalázóknak foga köztt vonaglik,
gúnnyal epeszti.
Óh! ki tarthasson tehetős erővel,
vagy nagyobb rosznak veszedelme nélkűl
aʼ nagy Erkölcsért diadalmas ellent
ennyi Gonosznak?
Elfajúltt népét keseredve nézvén
aʼ kevés Jámbor, siralomszögében
szánnya bajtársát ʼs legazoltt nevének
csak könyet áldoz.