„Mint esik az vallyon” szomorúan kérdëzi némëlly,
hogy kik az ostobaságʼ úttyábúl jobbnak eredvén, jobbra szakadván
aʼ tudományoknak szolgálattyára szegődnek,
ʼs kincseikët tollal vagy szóval közre bocsáttyák,
többnyire béllyegëzëtt névvel, mint annyi hitetlen
vagy gonosz erkölcsű tündérëk, tűnnek előnkbe?
Tellyesek illy keserű példákkal hogyha nem álom
képzetëkët hirdetnek, az óbb történeti könyvek;
és ha világunknak bármëlly részére tekíntesz,
lelszë csak ëggy bölcset, kit mint erkölcstelen embërt
aʼ rebëgő Hírnek kétes szava mëg ne gyalázna?”
És të, ki eʼ gyakrabb jelenést keserëdve csudálod,
nem tudod Actaeonʼ sorsát, kit Cynthia, minthogy
tiltott erdeiben vadakot kergetni merészlëtt,
szarvas termettel csalfán bëboríta, hogy önnön
ëbseregének apoltt agyarában lellye halálát?
Aʼ szomorú éjnek buta szarvú asszonya űzi
hajdani fortéllyát még most is; fürge varázzsa,
aʼ fene Hír, mëllyeknek fényvesztő eszközit érczës
zárok alá különös szolgálattyára rekeszti,
Actaeonʼ szörnyű esetét újíttya naponkint;
ʼs kikkel igaz szívbűl közlé tudománnyait aʼ bölcs,
szinte azok, kik drága nevét fëluszítva lemarják.