Ëggy madarász gyermëk kirakott lépére kerítvén
sok jámbor madarat, víg dalolásra fakadt
ʼs foglyait ëggy szëmetës vessző këtrëczbe szorítván,
szomszéd honnya felé szinte az útnak eredtt.
Rejtëkibűl melléje repűlt ëggy furcsa mënyecske,
ʼs kérte hogy ártatlan rabjait adgya neki.
„Sënkinek eʼ madarak nem tudtak véteni, úgymond,
és të az erdőbűl zártt levegőbe viszed?
Arravaló eʼ fürge sereg, hogy örömmel apollya
válogatás nélkűl földmüvesinknek ügyét;
ʼs nem hogy këtrëczëdët lakván, csak tégedʼ urallyon,
ʼs poshadtt ételëdért holtig eméssze szavát.
Ők nekëm eʼ pusztánn sok víg órákot okoznak,
ʼs aʼ ki velem szavakot hallya, örömre derűl.
Add ide! én őköt mëgmëg szárnyokra eresztëm;
vagy ha talán inkább tetszik, ereszd ki magad!”
Aʼ madarász nyers ösztöneit tréfára nem értvén,
tollas foglyaival nyúlszaladásnak ered.
Kergeti, ëggy vesszőt vévén, aʼ furcsa mënyecske,
ʼs jó sorokot vagdal görbe girincze közé.
Veszti amaz szaladása között otromba czipőit,
ʼs kapcsai mëgnyílván, nyakravalója lehúll.
Sarkig ránczosodik lábánn aʼ szürke harisnya,
Vékony czombjairúl nyíltt bugyogója lelóg.
*Vékony czombjairúl <félig> nyíltt bugyogója lelóg. [A Vékony a sor végére írva, + jellel beszúrva.]
Elveti vállairúl sírással kurta kabáttyát,
ʼs melly takarójának háthasadékja szakad.
Készebb volna talán ümögét elvetni nyakábúl,
mint zsákmányseregét veszteni körme közűl.
Elkezd végre fejénn két részre inogni kalapja,
mëlly neki legkedvesb testtakarója lëhet.
Ezt két karjaival mëgkapván, sírva elejti
aʼ szëmetës börtönyt, mëlly darabokra törik.
Dőre szilajságát könyörűlve fenyíti az asszony,
ʼs arczairúl këgyesen törleni kezdi könyét.
Ő pedig aʼ zsákmányt csakugyan szárnyára ereszti,
mëlly köszönetmondó dallal
*<hanggal> dallal
egëbe repűl.
Hogyha të más örömét, így szóllott végre az asszony,
mëgzavarod haszonért, mocskos irígyke lëszël;
ámde ha károddal jussát társoddal elállod,
aʼ baromállatnál sokkal alábbra merűlsz.