Haj! melly boldogok
hű karjában aʼ napok
érzékeny mátkának!
Eggy kéj életem,
móta hűmnek ösmerem
szívét Krisztinkának.
Égnek aʼ nép, melly repűl,
ʼs viznek úgy hal nem örűl,
mint én eʼ lyánkának.
Minden felderűl,
ammint reggel ránk hevűl
aʼ napʼ villogása.
Gyorsban forr aʼ vér,
ʼs köz dallyának égig ér
vídám harsogása.
Így buzdíttya kedvemet,
bájolgatván szívemet,
hűmnek mosolygása.
Nézd aʼ fülmilét,
melly hallván aʼ csermelyét,
felbuzdúl dallyára.
Zengi bájjait,
ʼs lejtegetvén tagjait,
fűl aʼ vízʼ hangjára.
Így ébrednek dallyaim,
elszélledvén gondgyaim,
Krisztinkámʼ szavára.