Nincs megyénkben szebb leányka
Örzsikénél.
Vénus sem szebb alkotmányka
termeténél.
Aʼ napfény nem hathatóbb,
aʼ hüs hold nem bájolóbb
kék szeménél.
Hóval verseng friss fejére
homlokának.
Rózsaszínnel küzdik vére
orczájának.
Lantok úgy nem pengenek,
mint folyási zengenek
szűz szavának.
Első estve, hogy szemembe
tünt orczája,
melly ingerrel tört szívembe
bájszikrája!
Éjjel ő volt álmomnak,
nappal minden vágyomnak
eggy sommája.
Tűzgomolykint habzott vérem
szűk eremben.
Szörnyen harczolt aʼ szemérem
hő mellyemben.
Már remények játsztanak,
már meg vászok víttanak
bús fejemben.
Pusztaság volt nagy világunk
rab szememnek;
bús legvígabb társaságunk
zártt szívemnek.
Elborúltak napjai,
háborodtak habjai
víg kedvemnek.
Kétességét nem tűrhettem
habzásimnak.
Angyalához elsiettem
vággyaimnak;
ʼs megcsókolván hó kezét,
elbeszélltem kútfejét
kínnyaimnak.
Ő el kezdett könyezgetni
keservemre,
orvos szókot hintegetni
gyötrelmemre;
ʼs földre sütvén kék szemét,
megvallotta visz tüzét
kérelmemre.
Eʼ szavára szétenyészett
komorságom,
sírporábúl feltenyészett
nyájasságom,
ʼs ammint frígyünk érdegélt,
úgy naponkint nődögélt
boldogságom.
Nincs azóta olly bogárka
ösvényemben,
fészket nem rak olly madárka
kis kertemben,
mellyel dalt ne hímzenék,
édes kéjt ne érzenék
nyíltt keblemben.
Aʼ farsangnak kezdetével
esztendőre
kész lessz, mondgya, mindenével
aʼ kendőre;
ʼs majd ezenn ha átesünk,
aʼ templomba költözünk
esküvőre.
Haj! be nagy lessz boldogságom
hű karjában!
több mint földi menyországom
birtokában!
Aʼ Király sem boldogabb,
jóllehet leggazdagabb,
országában.