Valld meg Ámor! lantosodnak
azt aʼ fontos titkodot:
mért szidgyák, kik házasodnak,
olly nehéznek jármodot?
ʼs mellyik pár az, melly lángodnak
érezhetvén bájjait,
véltt terhében szív-csatodnak
lellye boldogságait?
Nem, kik egymásʼ birtokához
csak vaktában botlanak,
ʼs fríggyeidnek oltárához
köz szokásbúl szállanak.
Aʼ borostyány így csatollya
tölgyfa tőhöz ágait,
ʼs mint aʼ vad szív, nem kóstollya,
szent tüzednek bájjait.
Nem, kik pénzért vagy jószágért
kötnek házasságokot,
felszentelvén ál nagyságért
házi boldogságokot.
Így kelnének frígykötésre
Körmöcznél az érczhegyek,
mellyek édes örvendésre
gerjedést nem érzenek.
Nem, kik búja vággyaikkal
barmosíttyák szíveket,
elfojtván vad lángjaikkal
aʼ szelídebb kéjeket.
Így gerjednek visz tüzekre
rend nélkűl aʼ mennykövek,
hogy lehúllván aʼ mélyekre,
lobbjok köztt elvesszenek.
Nem, kik minden indúlástúl
óván plánta véreket,
aʼ szívbéli szunnyadástúl
várnak képzeltt kincseket.
Így élnének házasságban
aʼ kő vagy fa képmüvek,
mellyek néma társaságban
úri kertet őrzenek.
Nem, kik minden vígaságnak
durván ellent mondanak,
ʼs éjjel nappal búkot rágnak,
vagy siralmat morganak.
Húzogass fel két hárfára
puszta basszus-húrokot;
medve tán illy musikára
érezhetne bájokot.
Nem, ha eggyikʼ kebelében
víg szelídség folydogál,
ʼs aʼ másiknak vad szívében
mord szilajság forrdogál.
Így köthetne őzecskével,
aʼ vad párducz frígyeket,
így érezne aʼ jérczével
aʼ kesely szerelmeket.
Nem, kik eggyet, aʼ világért,
nem tudnának érteni,
ʼs minden morzsa gyávaságért
pört szeretnek kezdeni.
Nemde Ámor! aʼ szerelmek
nem kedvellnek harczokot,
ʼs aʼ víszályos gerjedelmek
nem szülhetnek bájokot?
Csak barátság boldogíthat
két érzékeny szíveket;
házasok köztt ez lángíthat
állandó szerelmeket.
Aʼ barátság könnyebbíti
jármaiknak terheit,
mert ez, aʼ mi édesíti
aʼ gondoknak ürmeit.