Kertemben szunnyadozván
o Borcsa! láttalak,
ʼs örömre gyúlladozván,
álmomban híttalak.
Eggy rósatőhöz dűlvén,
eldugtad képedet,
ʼs koronkint felserdűlvén,
nevetted hívedet.
Aʼ fák köztt elkerűltem
bokrodhoz lábhegyenn,
ʼs ah! Borcsa, mint örűltem
előre nyertemenn.
Kaczagva elfutottál,
én futva űztelek,
aʼ kúthoz nem jutottál,
már ölbe vettelek.
De áh! hogy rád orozni
akartam csókomot,
egyszerre széthabozni
szemléltem álmomot.
Így tünnek életinkkel,
o Borcsa! kéjjeink,
ha bájos fríggyeinkkel
késgetnek szíveink.