Tudni, mi vagy? legfőbb tudomány, ʼs nagy erővel ügyelni
embervalódnak czéllyait
legnemesebb erkölcs, melly nélkűl czifra hiságok
aʼ legdücsősebb virtusok.
Aʼ növötény csupa száj, csupa zsenge. Nevelni nyirokkal
tenyészni-termett ágait,
tarka levelkékkel bekerített illatos ágyánn
feles fiúkot fajzani,
eggy hivatallya. Tömött emlőinn aʼ köz anyának
csüggvén, szopó gyermek gyanánt
szüntelenʼ issza tejét, ʼs kikeletkor gyenge rügyekben
új magra készít nyirkokot.
Nállad az éhségnek ʼs aʼ magzatozásnak üdőnkint
felfel hevűlő vággyai,
létedet őrizvén, csak szentebb czélra vezérlő
ʼs bölcs fékre fűzött eszközök;
emberi sorsodnak vizeinn csak szolga vitorlák,
mellyek hajódot sürgetik.
Fekszik az állatnak négy lábonn teste. Az égnek
zsellére kezdi kis fejét
résünt domborodó mellyénn magosabbra emelni,
még nagyra nyíló csúccsai
állati szájának megmeg földünkre konyúlnak,
mellynek kezébűl éldegél.
Nézd aʼ csúszni szokott férget! Csupa ételemésztő
csatorna fekvő termete.
Aʼ növötény gyűrűk, mellyekbűl teste felépűlt,
élő palántát képzenek.
Czéllya csak az, hogy tömje hasát aʼ gyenge levéllel,
gallyakba tojván fajzatit.
Nézd megʼ amott aʼ nyájak utánn lappangani termett
farkasnak éhes eszközit!
Messze kicsúcsosodó agyarával földre teríti
aʼ legmerészebb tulkokot,
ʼs majd csupa bél-vályú lévén, soha meg nem elégszik,
bár meddig oltsa vággyait.
Nállad az ínycsontok nem dűlnek előre fejedbűl,
ʼs függősen álló termeted
aʼ buta barmoktúl megválaszt. Nincsen ölésre
kész fegyvered, sem ösztönöd.
Válogatott eledelt aʼ fánn, aʼ plántagyökérben,
aʼ házi állatok között,
aʼ veteményekben majdnem kényedre találván,
véres vitákra nincs okod,
sem hogy az erdőknek szilajabb zselléreit ölvén,
vad hússok által elvadúlly.
Mesteri készséggel szövi aʼ pók gyenge fonálbúl
aʼ légykelepczét, nyil gyanánt
üt ki tanyájábúl, szövevénnyét rengeni sejtvén,
ʼs lefonnya bongó foglyait.
Erre csatolta nemét aʼ nagy Természet. Ez által
apollya morzsa életét.
Errevalók egyedűl szerszámai. Lesre, fonásra
fordíttya minden gondgyait.
Másra nem alkalmas. Mesterkörnyéke parányi.
Egész világja eggy arasz.
Tégedet eggy különös munkára nem izgat az ösztön.
Készségʼ hiával érkezel
mindenféle remek darabokbúl öszveakasztott
földünkre, melynek oktalan
állatitúl hasznos fortélyokot űzni tanúlván,
csak grádicsonkint nődögél
válogató elméd, szemesebb vezetője nemednek.
Neked tanúlni szüntelenʼ
aʼ sok munka közűl azokot választani, mellyek
igaz javadra vállyanak,
ʼs úgy kell ösztönidet zabolánn hordozni eszeddel,
mellyek valódot sürgetik,
hogy szabadon tapodott ösvényenn könnyen elérhesd
emberhez illő czélodot.
Mühelye nem méhkas, nem pókhállócska eszednek.
Felhatsz erőddel rendesen -
hempelygő gomolyéki közé aʼ csillagos égnek;
bátran hajózol méllyeinn
aʼ habozó viznek, ʼs aʼ földʼ gyomrába leszállván,
merészen ásod kincseit.
Nincs olly morzsa föveny, melly nagy hasznodra ne vállyon,
ha véle bölcsen élni tudsz.
Mágnestűcske nyitott alsó dombjára tekénknek
ʼs méltóbb ügyére útakot.
Nincs olly puszta üreg, hol eszed nevekedni ne tudgyon.
Világja minden, aʼ mi van.
Aʼ zsibogó méhnél árnyékban láttyuk üdűlni
aʼ társaságos életet.
Teste kicsiny lévén kiszabott tisztyére nemének,
két részre osztya gondgyait.
Aʼ here csak szaporít az anyával; búgokot épit
aʼ többi ʼs mézet gyűjtöget.
Ámde saját fiait nagy zajjal elűzi magátúl,
mihelyt repűlni kezdenek;
ʼs ellenségeinek nézvén aʼ többi kasoknak
mellette pözsgő népeit.
legböcsösebb honnak sásbúl fontt fénytelen udvát,
legfőbb remeknek búgjait,
semmi barátságot nem köt, sem szorgalom által
jobb sorsra vágyni nem tanúl.
Nincs neki válogató elméje; világtalan ösztön
vezérli minden tetteit,
melly soha jobbítást nem szenved. Most is azonkép
építi búgos csűreit,
úgy szeret annyátúl maradékot várni nemének,
langyabban űzvén tisztyeit,
hogyha szokott munkái között nem láttya szülőjét,
úgy gyűjti most is mézzeit,
úgy öli meg, nemzések utánn, aʼ férjfi heréket,
mint aʼ legelső méhcsoport.
Nyájai aʼ követő majmoknak várasi renddel
járják az odvas berkeket,
büntetik aʼ bűnöst, felfegyverkezve botokkal
lespontokonn őrt állanak,
ʼs aʼ tüznél mulató pásztorseregekre rohanván,
okos nemünköt szétverik.
Ámde ravasz diadalmok utánn aʼ tűzhöz omolván,
mellyért vitára keltenek,
annyi eszek nincsen, hogy felfrissíteni tudnák
lankadni kezdő lángjait.
Annyira emberibb tudomány tüzet ütni, nevelni,
mint víni véres harczokot!
Magzatikot forrón szeretik ʼs bánatnak eredvén
sírnak; szerelmes párjokot
féltik, ʼs aʼ mit egyéb élőktűl végbe vitetni
gyors vizsgaságok
* viszgaságok [em.]
észre vesz,
mesteri készséggel követik. De világtalan ösztön
csak még is, aʼ mi sorsokot
állati lánczokkal bizonyos korlátba szoríttya;
csak marha czélú izgatás
aʼ követő készség, mellybűl ezen erdei ember
nem tud javúlást vonzani.
Még soha kóborló seregét otromba nemének
nem láttuk öszveállani,
hogy falut építvén, megjobbítgassa lakásit;
sem kötni ollyan frígyeket
szomszéd társaival, mellyekbűl végre hatalmas
polgári rendek vállyanak.
Aʼ mit enyelgve tanúl követő képzése nemünktűl,
annak nem érzi érdemét,
ʼs néma barom lévén, aʼ mit forralgat agyában,
nem tudgya mással közleni.
Ollyanok, eggy szóval, még most is az ostoba majmok,
mint ősatyáik voltanak.
Tégedet aʼ kegyes Ég nemesebb pállyára teremtett,
beszédre nyitván nyelvedet.
Nincsenek ösztöneid, mellyek tetszéseid ellen
jó vagy bal útra vonnyanak,
ʼs aʼ baromállathoz képest elhagyva születvén,
allig hogy éh szád szopni tud.
Ámde tanúlsz, és embereszed bimbózik azonnal,
mihelyt honunkra érkezel.
Érző eszközeid példákot raknak elődbe;
az állatoknak nyájai,
aʼ levegő, tűz, víz, aʼ föld aʼ csillagos éggel,
aʼ mit teremtett Istenünk,
ʼs aʼ mi gonoszt vagy jót tett eddig az emberi nemzet,
mind jóra késztő oskolád.
Őseid aʼ nyelvnek közlő segedelmei által
fiokra hagyván kincseket,
mellyet ez életben gyűjtöttek vizsga eszekkel,
megirtogatták útadot,
ʼs felviradó elméd csak az ő fonalokhoz akasztván
előre vágyó gondgyait,
új leleménnyeivel megmeg magosabbra repűlhet,
mellyekre zsengő magzatid
még nemesebb rendű munkákot emelnek üdővel.
Aʼ véled élő emberek
bölcs nyomozásaikot szóval vagy könyveik által
elődbe rakván szüntelenʼ,
emberi czélodhoz közelebb törekedni segítnek,
vagy megjavítván sorsokot,
aʼ csupa példával felüdítik benned az ingert,
melly úttyaikra édesít.
Mint mikor eggy roppantt palotát építeni kezdvén
sok egybe csűdűltt béresek,
ez meszet olt, megegyíti amaz jóféle fövennyel,
ez nagy kövekkel küzködik,
falt rak amaz, bárdolgat az ács, ʼs többféle darabbúl
támadni látsz eggy szép egészt;
úgy kiki eʼ földönn sorsát magosabbra emelvén,
építi önnkint aʼ tetőt,
mellyre az Isteni kéz képesnek tette nemünköt,
ʼs mellynek göröngyös úttyait
irtani fő czélod. Hány gátot emeltek ez ellen
sok furcsa szívű emberek,
kik másʼ káraibúl zab boldogságot akartak
romlott fajoknak szerzeni?
Hasztalan! Aʼ szántó csak azért hasogattya nyöszörgve
bozóttal átfontt telkeit,
hogy nyomorúltt sorsát, ha lehet, jobb karra segítse.
Napestig izzad aʼ kovács,
hogy kegyesebb kenyeret nyújthasson gyenge fiának.
Roppantt hajókonn úszdogál
aʼ habozó kalmár, ʼs idegen partokra repűlvén,
kirakja ritka kincseit,
mellyek utánn aʼ messzelakó tőzsérek esengnek,
jobb sorst reménlvén általok;
majd azutánn méhecske gyanánt külföldi szerekkel
terhelve ismét vissza jön,
ʼs még takarékos ügyét felesebb nyereségei által,
majd úri polczra felviszi,
addig az elmének külföldi gyümölcsei által,
mellyek szemébe tüntenek
aʼ kikötő helyekenn, okosodni taníttya hazáját,
melly vak magányban senyvedett.
Frígyeket is kötnek végtére haszonnak okáért
többféle gazdag nemzetek,
ʼs ammint kincseiket kicserélvén, déli tetőre
feljutni láttyák fénnyeket,
aʼ buta szomszédot, ki velek kötekedni merészel,
még bajvivások által is
arra veszik, hogy barmos ügyét útálni tanúlván,
nyomozni kezdgye úttyokot.
Így az egész földönn elterjedtt emberi nemzet
eggy nagy tanúló társaság,
melly születése utánn barmabb indúlati által
több kis csatákra osztatott,
majd azutánn nyelvével eszét bimbókra segítvén,
gyermekkorábúl felderűlt,
ʼs hogy baromudvaibúl nemesebb czéllyához elérjen,
serényen öszve dolgozik.
Emberi nyelve tehát legfőbb szerszáma nemének,
mellyel kinyittya észrügyét;
ez pedig ösztöneit szabadabb akarattal igázván,
bölcsen kiszabja tisztyeit,
mellyeknek nyomainn jobbítván állati sorsát,
igaz javához felsiet.
Adgy neki emberi észt nyelv nélkűl! aʼ mi fejében
lassú rügyekkel zsengene,
azt soha társaival nem tudná szíve közölni,
ʼs aʼ mennyi embert élni látsz,
annyi udúba szorúltt fél bölcs nevekedne belőllök,
ki csak magának tetszene;
vagy legalább ezer annyi üdő eltelne azonban,
még arra jutna nemzetünk,
aʼ mire nyelvének feltört segedelmei által,
mióta meglett aʼ világ.
Hadd neki ész nélkűl ellenben mostani nyelvét,
még elvetettebb sorsra jut.
Aʼ miket oktalanúl dörgöttek volna fülébe
pallérozatlan ősei,
mindazokot botorúl még most is igaznak itélné,
szintúgy követvén másokot,
mint aʼ fürge leány, ki elérvén nyolczadik ősszét,
majmozni kezdi gőgjeit
czifra szülőjének. Hitetőkʼ fortéllyai által
vad lángra gyúlván állatos
vággyai, esztelenűl vetemedne utánnok akármelly
veszélyre, szörnyű kárait
dőre halálával ragyogó nyereségnek itélvén,
mint aʼ tudatlan juhsereg,
melly buta kossa utánn önnkint aʼ vízbe rohanván,
koczkára hánnya életét.
Hinne okok nélkűl mindent, enyelegve követne
mindent, ʼs eszetlen barmaink
ʼs aʼ mai ember köztt mint eggy köz kapcsolat állván,
nem volna más, csak szós majom.