Ne hidgy, Barátom! ah ne hidgy aʼ kérkedő
Músa-seregnek! – Üres
álomtünések, hasztalan
gyermekcsecsék, aʼ mikkel édesítenek;
mostoha sors, nyavalyák,
keservek, éhség, üldözés,
aʼ mikkel értek végbe vitt nagy érdemű
tetteidet fizetik
eʼ vén leányok. – Aʼ kiket
közűllök aʼ Természet édelgésre szült,
hogy keserű poharát
sorsunknak édesítenék,
ʼs aʼ bölcs örömnek nyájas érzeményivel
emberi kellemetet
ébresztenének duzmadó
kőszíveinkben; gazdag asztalok körűl
aʼ maradék levekért
sokat kokétkodván, erős
gyanúba hozták állhatatlan szíveket
bölcs szeretőik előtt,
és hervadó pártájokot
minden bizonnyal más világra is viszik
őszbe vegyűltt fejekenn.
Aʼ többiek, kik ránczba vontt
homlokkal aʼ mélyebb tudósságnak kies
ernye alatt zomokabb
jutalmakért henyéltenek,
vagy háborúkat gyújtogattak, aʼ helyett
hogy sükeres tudományt
terjesszenek világtalan
nemünkre; végre meglapúlván vérszemes
gondviselőik alatt
erszénnyek, egymást üldözik,
ʼs agyarkodó zsembeskedéssel terhelik
kéjtelen életeket.
Látták nem egyszer eʼ szelíd
szűzeknek engesztelhetetlen mérgeket
borzadozó szemeim;
látták dühös csatáikat,
mellyekben egymást majd halálig hurczolák,
durva szidalmak alatt,
tisztes hajoknál fogva. Csak
aczél okokkal tudta buzgó szíveket
fegyveres őrserege
aʼ rendnek arra birni, hogy
aʼ puszta szitkoknál megállapodgyanak.
Messze kerűld, ha szeretsz
békével élni, eʼ tudós
csordát, Barátom! Szántogass inkább kövér
földeket, olts szapora
fákat, nevelly dúzs nyájakat,
apolly zsibongó méz-szedőköt, nyesdegély
háladatos venyegét;
ʼs ha házi gondgyaid között
vígasztalást kíván koronkint bús fejed,
nézz ki leányi közűl
Hazánknak eggy szépet, kinek
forró szerelme felderítse szívedet,
ʼs asszonyi díszeinek
harmat gyanánt frissítgető
bűbájolásit fűszerezd meg nyájasan
eggy igazán szerető
Barátnak édelgésivel.