Hajdani Classicusok! görög elmefutásnak enyelgő
dajkáji, messze bújjatok
kellemetes súgári elől aʼ mostani észnek,
melly déli fénnyel mérkezik.
Gyáva regék, vak vélekedés, embertelen álmok,
aʼ mit korunkra hagytatok
mint tudományt; alacsony fortélyok, barmos erőszak,
goromba gőgök, vad dagály,
aʼ miket erkölcsnek hirdettetek. Aʼ haza néktek
aʼ népnek ádáz allya volt,
hasznotok aʼ köz jó. Csak üdőtlen fénnyeket űzték,
csak pártyaiknak czéllyait
bajnokitok, mikor ingadozó kormánnyaik ellen
polgári harczot víttanak,
vagy dühös ostrommal jövevény környékre rohantak,
hogy lánczra fűzzék népeit.
Rettenetes szörnyet volt országlástok. Igázni
fő czéllya; hóhérpallosok,
kémseregek, méreg, szerszámai; csalfa hitével
nyilván pecsételtt fríggyeit
kénnye szerínt megtörni, csalárd alakokba takarni
pirúlhatatlan homlokát,
aʼ zavaros vízben prédát horgázni, szokottabb
fortéllya; ʼs aʼ legundokabb
vétket büntelenűl hivatalnak tenni, ha czéllya
kívánta, legfőbb jussa volt.
Mostani majmaitok hirdessék fínom aranynak,
ha tetszik, aʼ mi tőletek
származik! én szavakot viszhangnak lenni találom,
melly kőszugokban nagyra nőtt.
Nyelveteket szeretem! Viszegő füleinkbe görögvén
szép pelypegése, szívre hat.
Ámde tudom, hogy mézze alatt eʼ czifra beszédnek
otromba mérgek fekszenek.
Mennyei Emberség! óh drága gyümölcse az észnek!
maradgy te köztünk szüntelen.
Aʼ koronás Urakat te teszed szorgalmas Atyáknak,
kik népeiknek jussait,
mint magokét szeretik. Te nevelsz aʼ büszke vitézben
mértékre késztő érzeményt,
hogy viadalmaiban megkímélgesse szelíden
még aʼ vad ellenséget is.
Általad országol rajtunk aʼ józan Igazság,
melly aʼ kicsinynek birtokit
aʼ ragadásoktúl védelmezi. Általad élnek
békében ollyas nemzetek,
mellyeket erkölcsök, nyelv, hit, polgári szokások
külön csatákra osztanak.
Általad ápollyák örökös szolgáikat úri
kegyelmeikkel Naggyaink.
Általad izzadozik, szánt, vet, fegyverkezik, él, hal
kedvelt uráért aʼ szegény.