Eredgy Laurámhoz, eredgy!
Te, kertekʼ pompája, kis Rósa!
Legszebb szál Flóraʼ virági között!
Hadd tudgya, melly gyönyörű
Az ő ortzája, ha mondom,
Hogy olly mosolygva virágzik, mint Te.
De mond meg néki azt is,
Hogy soha szerelmes emlők köztt
Pompás sírt bádgyadtt fejednek nem lelsz,
Ha ortzádʼ bokrok közé,
Vagy vad pusztákba elrejted,
Hol tégedʼ nyílni aʼ Kedves nem lát.
Mit használ néki, hogy szép,
Ha ékes ortzája gyümöltsöt,
Szívének édes szerelmet, nem hoz?
Mit használ nékem, hogy szép,
Ha gyémántmellye nem érzi,
Hogy égő szívem olly hűven szeret?
Ezt mondván, Rósa! hally meg;
Hadd lássa előre veszéllyét,
Melly által ő is elhervad, mint Te.
Meglágyúl szíve talán,
ʼS míg rósaszíne ki nem hal,
Viszont hűséggel ölembe repűl.