Még kis koromban elkezdettem
Tsudálni aʼ Leányi Nemnek
Hatalmas ékességeit.
Nagy ihletéssel énekeltem
Hárfámon Tziprisʼ Gyermekének
Érzékeny édességeit.
Irígy haraggal öszve törte
Aʼ tisztaságnak Istensége,
Diána, kedves lantomat;
ʼS Klióval és Urániával,
Két rántzos homlokú leánnyal,
Kibéreltette tollamat.
Tsak próbaképpʼ, nagy szorgalommal,
Megírtam én az Emberségnek
Legrégib kábaságait;
És, mint aʼ megdühödtt darázsok,
Rám estek, aʼ kik most is hintik
Az észnek tébolygásait.
Urániával felrepültem
Aʼ fellegekbe, ʼs lefestettem
Aʼ Tsillagoknak rendgyeit.
De, áh! elmémet megtepesztvén
Eʼ meglett Músa, nem dajkálta
Szívemnek érzeménnyeit.
Kliónak háladatlansága,
ʼS Urániának száraz ínnye
Felbosszontotta szívemet;
Elmentem tellyes holdvilágnál
Komor homlokkal aʼ ligetbe.
Keresni régi kedvemet.
„Oh! tiszta Szűz! mit vétett néked?
Mit vétett nyájas éneklésem,
Hogy öszve törted lantomat?
Adgy engemʼ vissza Ératónak,
Ki hajdan édes háladással
Fogadta fáradságomat.”
Így zúgolódtam önn magamban,
ʼS véletlen megrezzenni láttam
Egy zöld bokornak ágait:
Endímionnak oldalától
Felugrott hirtelen Diána,
És öszve szedte nyílait.
„ʼS, te, aʼ kit ártatlan szerelmim
Olly nagy haragra gerjesztettek,
Te itt? egy Pásztorʼ karja köztt?
És, aʼ mit én tsak énekeltem,
Te azt valóban megtselekszed
Aʼ bokros rejtevények köztt?”
Ő illy szavamra eltakarta
Egy fellegforma szemfödéllel
Pirúlhatatlan homlokát.
Aʼ hóldvilág is elborúlván,
Tömött homállyal eltitkolta
Előllem álmos Pásztorát.
Sietve mentem Ératóhoz,
Ki újjra öszve szerkeztette
Törött lantomnak ízeit;
ʼS azóta megmeg ihletéssel
Éneklem aʼ Leányi Nemnek
Hatalmas ékességeit.
Vadásza bátor aʼ borostyánt,
Ki bajnokversben harsogtattya
Bellónaʼ véres hartzait,
Vagy aʼ ki fönn aʼ Tsillagok köztt
Hálátlan elmefuttatással
Fáraszttya gyenge szárnyait:
Ha nékem aʼ Magyar Kisasszony
Kerékre fűzött szegfüvekkel
Felékesíti lantomat:
Ha egy futékony mosolygással,
Egy jóbaráti kéznyomással
Hálállya nyájasságomat:
Ha versemet majd nedves szemmel
Majd óhajtozva eldalóllya
Hív Kedvessének karja köztt;
ʼS ha gondos kézzel öszve hajtva,
ʼS egy pántlikával általkötve
Rejtekbe zárja mellye köztt:
Ha sóhajtás köztt szép kezéből
Síromra hintett Nefelejtsvel
Megtisztesiti híremet:
Aʼ Hertzegeknek sírhalmával,
Aʼ bajnokoknak nagy nevével
Fel nem tserélem béremet.