Méltóságos L. Báro Úr,
nagy kegyességü Patronusom!
A’ Ngod Levelét alázatos tisztelettel vettem. Addig várakozám Mltgos L. Báró Ur az alkalmatosság után, mellyen a’ Ngod kivánsága szerint a’Ne bántsd a’ Magyart-ból egynehány Exemplumot ki-küldhessek Magyar Országra, hogy felette igen megkésém a’ válasz-tétellel. Még-is pedig hijába esett várakozásom. Mert lehetetlen vólt alkalmatosságot találnom az egész őszön és télen közöttünk tartott sok essőzés és abból következett nagy sár miatt. Már nintsen-is reménységem, hagy Husvét utánnig utra indithassam a’ packetot. De nagy szorgalmatossággal fülelek az alkalmatosságra, és mihellyt az út engedi, mindjárt útnak eresztem. Addig pedig bátorkodom Mltgos L. Báró Úr Ngodtól meg-kérdeni: Ha a’Ne bántsd-al együtt, a’ Janus Pannonius Trajectumi editiojából, és a Tiszt. Kovásznai Uram verseiből egynehányat ki-küldenék, vallyon bizhatnám-é el-kelésekhez? Méltoztassék Ngod ez iránt a’ maga opinioját vélem közleni.
A’ Magyar Museumnak első Negyedéből vettem-vólt kezem alá a’ Ngod Levele mellett száz Exemplumot. Egynehányot ugyan el-adtam belőle; de nagyobbára mind megvan, senki sem vészi. Bátorkodom azt-is kérdeni Ngodtól, mit tsináljak már én ezekkel a’ meg-maradtokkal? Vallyon Hochmeister Úr nem venné-é bé, minthogy ott az Úrnál többek-is lehetnek effélék? El-hiszem, úgy bé-venné, ha Trattner Mátyás Úrnak úgy tettzenék. Hochmeister Urnak akkor bé-fizetném az elkőlteknek árát-is.
Pesten törvényt tanulóTurotzi Károly nevezetü Erdélyi Nemes Ifju által igazitottam Mltgos L. Báro Úr Ngodhoz húsz Ne bántsd a’ Magyart. Méltoztassék Ngod valamellyik Bibliopolának el-adás végett által-adni. Egy Exemplurnnak az árra hat garas. Ezekkel a’ nevezetesebb hellyekre lehet szolgálni addig, mig többet küldhetek. Turótzi Urfitól jó szivel küldöttem vólna többet-is: de igen felette terhes útban kellett megindulnia; és ezt-is a’ Ngod tiszteletéért tsele-kedte. Két hetinél több hogy tőlem el-bútsuzott. Ha még meg-nem érkezett-is, úgy tartom elébb jelenti magát Ngodnál az Exemplumokkal, mint sem én ezen Levelemmel udvarolhatok Ngodnak.
Semmi nevezetes újsággal nem tudok Ngodnak Méltóságos L. Báró Úr kedveskedni. Az Erdélyi Magyar Nyelv rnivelő Társaságnak el-készült Darabjai még Sajtó alá nem mehettek. Tiszt. Prof. Kovásznai Uram fekszik a’ Köszvényben.
Magamat Ngod’ tapasztalt kegyességébe ajánlom alázatos tisztelettel maradván
Méltóságos L. Báro Úr
Ngodnak
alázatos Szolgája
Zilai Samuel mk
MVásárhelly 19a Febr. 1792.