A jelen kiadás alapegysége a szövegforrás, mely egy fizikai léttel bíró (kéziratos vagy nyomtatott) dokumentum.

Minden szövegforrás megőriz egy vagy több szövegállapotot, annak megfelelően, hogy hány lejegyzési fázisban formálódott. Több különböző, de egymással szövegszerűen összefüggő szövegforrás szövegállapotai összevethetőek, s ennek során egyezőnek vagy különbözőnek minősülnek.

A szövegforrások összevetése során egyező vagy nagyon hasonló szövegállapotúnak minősített szövegforrások a társzövegforrások, melyek együttesen az alakulástörténet egy fázisát jelentik.

A szövegforrások összevetése során különböző szövegállapotúnak minősített szövegforrások szövegváltozatokat képeznek, melyek az alakulástörténet két vagy több fázisát jelentik, attól függően, hogy hány egymástól eltérő szövegállapot különíthető el.

A szövegváltozatok együttese jelenti a szövegidentitást, azt a virtuális egységet, amely a különböző változatokban megnyilatkozik minden lényegi eltérés ellenére is.

A kritikai szöveg az alapjául szolgáló szövegforrás betűhű átírását és szövegkritikai feldolgozását jelenti önálló szövegben, a szerzői javítások regisztrálásán túl beleépítve a sajtó alá rendező által szükségesnek ítélt emendálások jelzését is.

Az olvasószöveg egy szövegforrás megállapított, emendált szövegét jelenti, s így a kritikai szövegen alapul. Ez a megtisztított, olvashatóvá tett szöveg, mely szövegkritikai jegyzetet nem tartalmaz, a sajtó alá rendező magyarázó jegyzeteit foglalja magában.

A genetikus szöveg a szövegidentitást képező források kritikai szövegeinek összevető olvasására kínál lehetőséget, generált táblázatos formában egymás mellé rendezve azokat, megjelenítve így a szövegidentitás alakulási folyamatát.

A több önálló szövegforrásból álló egység a szövegforrás-csoport, amely esetében a szerzői kompozíciós szándék vagy a forrás fizikai adottsága a csoportképző elem (szemben a szövegidentitással, ahol a szövegforrások közötti genetikus természetű kapcsolat). Egy szövegforráscsoport nem feltétlenül azonos a benne található szövegforrások puszta összegével, kötetek, ciklusok esetében paratextuális elemeket is tartalmazhatnak, melyek csak az adott forráscsoportban lelhetőek fel.

Egy adott szövegforrás tagolásával jönnek létre a szövegforrásrészek, egy szövegforrás-rész tehát egy szövegforráson belüli egy szövegegység. A szövegforrás-részek a kritikai szövegben a szövegszerű kapcsolatok alapján jelöltetnek ki és szövegszekvenciákhoz kapcsolódnak, az olvasószövegben tartalmi kapcsolatok alapján jelöltetnek ki és szövegmezőkhöz kapcsolódnak (épp ezért a szövegforrás-részek határai nem feltétlenül esnek egybe a kritikai és az olvasói szövegben).

Egy szövegidentitás kritikai szövegeinek egymással szövegszerű kapcsolatban lévő szövegforrás-részei szövegszekvenciát alkotnak (miként a teljes szövegforrások genetikus szöveget). A szövegszekvencia a szövegek összevetésének, a szövegalakulás feltárásának eszköze (elsősorban hosszú szövegek esetében), így a kritikai szövegekhez kapcsolódik, azok által jeleníthető meg, a szövegben elhelyezett szövegszekvencia-kapcsolóval.

A különböző olvasói szövegek egymással tartalmi kapcsolatban lévő szövegforrás-részei és akár önálló szövegforrások is szövegmezőt alkotnak. A szövegmezőt tehát tartalmi elemek képezik meg, az értelmezés eszköze, épp ezért az olvasószövegekhez kötődik.

A belépési profilok a menürendszerben kínált olvasási opciók, segítségükkel a felhasználó maga dönt, hogy milyen rendezésben kívánja megtekinteni az szövegkorpuszt, milyen elérési utat választ az egyes szövegekhez.

Hálózati csomópont, mely kapcsolótáblaként is funkcionál. Négy típusa van, attól függően, mihez tartozik, mit jelenít meg a kiadás hálózatos szerkezetében: szövegforrás-, szövegforráscsoport-, szövegmező-, szövegidentitás-navigátor.