HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

A Ráday-család levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Ráday II. Gedeon – Szentpéteri Katalinnak
Tarcal, 1776. november 2.
Drága kedves Aszszonyom Anyám

Kedves Aszszonyom Anyámnak kegyes levelét tegnapi napon alazatossan vettem, ki nem mondhatom mely nagy meg szomorodással értettűk, szegény kis Gedeonka fiatskánknak még most is tarto roszszúl létét, bár tsak az Ur Isten azt adná hogy ki fakadna azon kilise, mert úgy reménylem hogy semmi baja nem fogna lenni. Melyet is hogy az Felséges Ur Isten adgya, tiszta szivünkbül óhajtyuk, és az kedves Palyiskánknak is, egésségben való meg maradását szivünknek*
a szó közepén egy elrontott betű átírással javítva, eredetileg: „szivünklek
belsöségébül kiványuk.
Mi ide mai napon ebédre, Mérárúl szerentséssen el érkeztünk, de az Szüretet igen vékonyan találtuk, noha az mint látom fellette jó bor fog belüle lenni, mivel az szölö igen szép és érett. Hanem Aszszúszölö keves vagyon hanem az mi vagyon igen fellette szép, az Aszszuszölönek puttonya 15. Vonas forinton el megy, az boroknak pedig még eddig semmi ára nintsen, talam ha az szüret vege fele lesz, az ára is jobban fel ugrik, mivel mindenütt az Termes igen keves. Az Szentpeteri Szöllöben 14. hordo lett, és egy putton Aszszuszölö, de azon bor is igen savanyú. Az Szent Keresztet is már tegnap ellött meg szedtek, de 4. Hordonál több nem lett benne. Ma az Baksóhoz fogtak, és valamely 70. szedö vólt benne, és már az felét meg is szedtek, úgy tartom valamely 10, vagy 12. hordo fog lenni az Mai szedésbül, Aszszúszölöt pedig ött puttonyal szedtek. Talam az egesz Baksóban lészen 24. Hordo bor.
Az 80. forintokat én meg szerdan el küldöttem Bartolomeidesnek de még ezzel tudom bé nem éri, az penz pedig még eddig el nem érkezett, kiváltképen pedig az Pataki Templom, és*
utána kihúzva: „Os[kola]”
és Collegium számára valo penzre, úgy az Szemere Lászlo Uram Baratoi arendájára legg hamarébb lenne szükség mivel azok mihelyest meg tudgyák hogy itt vagyok azonnal reám fognak kűldeni.
Ma etzakára ide jöttek latogatásunkra Lossontzi Karoly Uram, és Bernáth Jósef Uram mind ketten felesegestül, és holnap mivel Bájban öszve Gyüles leszen, minyajan oda megyünk által.
Az kedves Aszszonyom Anyám levelének több részeire az jövö Postan fogok alazatossan válászolni, mivel Szatmári Uramal ambar beszéllettem is, Óngán de meg úgy az mint kivántam nem szolhattam, hanem hétfün ide fog jönni, és akkor az projectumot fel teszük és kedves Aszszonyom Anyamal communicalyuk.
Szomorú Ujságúl irhatom hogy az szegény Gróff Török Jósef Ur az el múlt szerdán meg hólt, az mint Báro*
utána kihúzva: „Hem”
Hennegár Ur, az Veje mondja hogy*
a „hogy” utólag beszúrva a sor fölé
az Borsod Vármegyei Uj Doctora ölte meg: mivel mindenapi hideg lelésben vólt tsak, és oly erös Orvosságal curalta hogy nem sokára nem tsak le esset lábarul, hanem az szava is el állott, és egész negyednapig minden érzegenység nélkül feküdött.
Méran, az Nagy Aszszonyt türhetöképen talaltuk, de egy ebednél, és egy szálásnál többet nem tehetünk. Talam Fáy Abraham Bátyam szerdán el fog ide jönni. Ezzel kedves Feleségem,*
utána kihúzva: „ugy”
kedves Aszszonyom Anyamnak, ugy velem edgyütt kedves Uram Atyamnak kezeit alazatossan tsokolya, úgy az itt levö Atyafiak alazatossan tisztelik kedves Aszszonyom Anyámat, én pedig kegyes Anyai gratziajaban alazatossan ajanlott maradok
Draga kedves Aszszonyom
Anyamnak
Tartzal 2da Nov[embris] 1776.
alazatos szolgaja
engedelmes fia
Raday Gedeonmp.


[Utóirat] Szemere Josef Ötsem Uram Méran maradott és holnap Miskoltzra megyen Fay Abraham Uramal valamely Doctor Rátz nevühöz, mivel az hideg lelése nem hogy gyengülne, de naprul napra nagyobbodik, de egyébkint az mikor az napja nintsen, igen frissen vagyon.
[Utóirat egy külön lapon] Ez etzaka az én Tseledeimet meg loptak, es az kotsisnak az Paszomanyos kaputyat, és mind az kotsis, mind az forajtar Paszomanyos Kalapjait el loptak, ugy Lossontzi Karoly Uram Tseledjei Kalapjait. Ezen Tolvajok az egesz Hegyalyai Varosakat el jartak,*
utána kihúzva: „el”
és tsak toltsván tobbet loptak el hat Liberianal, és 12. paszomanyos kalapnal. Ez meg tsak türhetö tsak az Ur Isten nagyobb kártúl oltalmazzon meg bennunket, ezen Istentelen emberek között.