A Ráday-család levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Némelly fájdalom szókban önti-ki magát, némellyikében elhal a’ szív; ’s illyen volt az, midőn a’ Méltós. Gróf Úr’ szeretetre-méltó atyjának elholtát megértettem. Melly csapás nekem, ki a’ nagyon nemes és tisztalelkű embert ifjuságunk olta szerettem; most pedig életét különösen azért is óhajtottam, mert az a’ szerencsétlen ház az ő karjai köztt talála menedéket, megfosztva atyjától ’s anyjától. A’ Prónay Simon’ és Nini’ emlékezete, ’s annak látása, hogy gyermekeik nem csak tőlök hanem egymástól is eltépettek, megfoszt minden gondolattól, minden érzéstől. Sok holnapokig küszködtem magammal, míg e’ levelemet megírhatám; engedje-meg a’ Méltós. Gróf, még most is hogy elnémúljak, ’s elégedjék-meg hűségemnek azon bizonyságával, mellyet a’ Kassai Minerva tőlem ezidén a’ 2dik Negyedben veve-fel.

Én három Rádaynak dicsekedhetém kegyességével, és a’ Prónay Lászlóéval, ’s ez engem ellentállhatatlan erővel vonszana a’ Méltós. Gróf felé, ha ügyünk’ szeretete eggy más lánczot nem fonna is közöttünk. Kérem a’ Méltós. Grófot őseinek emlékezetére, szeresse a’ mit, és a’ kit ők szeretének. Én minden alkalmat mohon fogok megragadni, mellyben a’ Méltós. Gróf’ hajlandóságát megnyerhessem. A’ három Ráday’ és a’ Prónay László’ neveik tisztévé teszi a’ Méltós. Gróf Urnak, hogy az ő általok szeretett, ’s kettejek által járt pályáról, mellyen már olly szerencsével fellépe, el ne térjen, sőt hogy fényekhez új fényt ragasszon.