Tisztelt kedves Grófom,
*[A megszólítás felett azonosítatlan kézzel: „1822. mart. 13. Ráday Pálhoz.”]
Ott vagyok, ’s már két hét olta, a’ hol életemnek más fél esztendejit gyönyörű örömök között töltöttem, és a’ hol Te is igen gyönyörű napokat töltél, ’s emlegetem az itt élő Öregeknek, hogy Te Eperjest még most sem felejtheted, ’s bizonyossá tészlek, hogy viszont azok sem felejthetnek sem Tégedet, sem akkor még virító ’s mind jóktól mind nem jóktól imádott Grófnédat. Eggyike nevezetesen azt mondá, hogy olly szép és olly tiszteletes Asszony itt talán eggy század olta nem volt, mint a’ Grófné, és a’ megholt Kapyné, szül. Gróf Nádasdy. – De hogy vagyok itt! Akkor még virító ifju, most eggy megsorvadt kis Öreg, a’ ki Voltairrel ezt kiáltozza:
Mon coeur est étonné de se voir sans désirs!
*désírs! [Az ékezet átjavítva.]
Elréműl e’ fa szív hogy már nincs semmi vágya.
Hidd-el, barátom, koporsói fagy száll-meg, midőn az én Nánim háza ’s ablaka előtt elmegyek, ’s eszembe jut, melly elragadtatások köztt mentem volt itt el 1782., ahhoz a’ tiszta erkölcsű, ’s igen nemes lelkű leányhoz, ifjúságom áldott Geniusához. Nála nélkűl én is azon veszedelmes kelepczékbe eshettem volna, a’ mellyeket mások nem kerűlhetének-el, ’s nem igen volnék négy fiu’ és három lyány’ atyja; az pedig – akármit mond a’ romlott világ – szerencse, még pedig igen nagy.
Hogy nagyatyádnak ’s Erdélyisen szollván Szépatyádnak
*szollván <Nagyat> Szépatyádnak
Biographiáját a’ Tudom. Gyűjteménybe nem iktathatod, sajnálom: de ha Archívumodnak akarod megtartani, kérlek alázatosan, méltóztassál nekem visszaküldeni, hadd tisztázzam-le, ’s hadd bővítsem-ki. Szeretném azonfelűl ha nálam is megvolna, mert a’ mit oda küldeni szoktam, nem tartom-meg magamnál. Nagy baj az nálunk Iróknál, hogy minden sor mellett a’ mit papirosra öntünk, megszáll a’ Censori pálcza’ rettegése; ’s nagy részben ezért írunk illy lelketlenűl. Ha Fő-Tisztel. Báthori Gábor Püspök Úrnál letétetnéd a’ kis Manuscriptumot, de pecsét alatt, a’ Husvéti Deák azt nekem felhozná, a’ Pünkösdi pedig levinné.
Hogy Berzeviczy Gergely megholt, eddig tudod. Muzsikával akará megtisztelni a’ Fels. Urunk születése’ napját, ’s ezen készűletei után lefeküdt. Felesége a’ szomszéd szobában felakada rajta hogy nem köhögcsél, ’s elaluva találá – örökre. Igen jó fej volt, és igen jó szív; de óhajtottam volna, hogy méltóztassék ne szégyenleni hogy Magyarrá szűlte a’ születés, ’s a’ maga czéljai miatt ne bántotta volna ezt az anyját a’ maga meggyőződése ellen is. Lám úgy sem vette hasznát a’ bántásnak, ’s bár senki se venné a’ ki így bántja! ’S osztán az a’ képtelen remény, hogy a’ Keresztyén minden felekezeteket UNIÓRA fogja hozhatni. Az Alchymista hamarább talál aranyat.
Élj szerencsésen, tisztelt szeretett barátom, ’s méltóztassál ollykor rólam kegyesen emlékezni.
Eperjes, Mártz. 13d. 1822.
örök tisztelőd
Kazinczy Ferencz
[A levéllap verzóján Ráday III. Pál kezével rozsdabarna tintával: „Vettem 22 Mart. 1822.” Ugyanezzel a tintával aláhúzva az aláírásban Kazinczy neve.]