Kedves Grófom,
*[A megszólítás felett azonosítatlan kéztől: „1814. januar. 5. g. Ráday Pálhoz.”]
Rumi az én közbenjáróságomnak igen sokat köszön; elhitette magával hogy Te, szívednek közönségesen tisztelt jósága mellett is, nem közlöttél volna vele annyi kegyet, ha levelem nem ajánlotta volna Nálad és a’ szép és jó Grófnénál. ’S én örömest hagyom őtet ezen megcsalódásában, mert nekem felette hízelkedő azt tapasztalnom ’s hallanom, hogy Te és a’ Mélt. Grófné erántam megbecsűlhetetlen kegyeiteket elhűlni nem engeditek. De édes barátom, az alkalmatlan kérőt veszedelmes dolog jótétekkel elhalmozni, mert az mindég új meg új kéréssel jön-elő, ’s íme én ezt teszem.
Szemere Pál barátom elvivé tőlem a’ Te megdicsőült Nagyatyádnak hozzám írt és eggy piros kordovány kötetbe kötött Leveleit, hogy azokat megolvassa, ’s Literaturánk’ progressióját belőlök nyomozhassa. – Nem ért holmit bennek, mert itt nincsenek meg azon leveleim mellyeket én írtam volt a’ szent Öreghez; ’s minthogy Tőled e vagy Gancs Urtól tudja hogy azok a’ Te Kézírati Gyűjteményedben
*Gyűjteményemben [Átírás.]
meg vagynak, ezen Levelem’ bemutatásakor kérni fog, hogy neki azokhoz nyiss útat, ’s mind az én leveleimet, mind az idvezűlt Öregnek Verseit ’s Magyar Nyelvre ’s Literaturára tartozó jegyzéseit add-ki nekie, hogy azokat megolvassa, ’s a’ mit szükségesnek lát, kiírja. Ismered őtet, ’s felteheted felőle hogy Tégedet és Maradékaidat örökké-élendő Ösöknek ereklyéjitől megrablani szentségtörésnek vélné. Ha szükség volna, én jót állanék értte, hogy meglopni nem fog; a’ leírás vagy kiírás által pedig kincsed meg nem fogy. Cselekedd ezt, édes barátom, ’s jutass bennünket abba a’ karba, hogy a’ jó Öreg sírjára új koszorúkat hinthessünk.
Élj szerencsésen! Ajánlom magamat megbecsűlhetetlen barátságodba, ’s maradok hív tisztelettel
Széphalom Januar. 5d.
1814.
örök tisztelőd:
Kazinczy Ferencz